Ön az egyik leginkább háttérben lévő klubvezetője a magyar futballnak. Nehéz eldönteni mi is pontosan: tulajdonos, sportigazgató, játékosmenedzser? Ön minek tartja magát?

- Most már egyértelműen tulajdonosnak tartom magam, aki dolgozik is - kezdte Kovácsevics Csaba a csakfoci.hu-nak.  - Belefolyok a mindennapokba, természetesen megvan az operatív vezetés, de kis klub vagyunk, kis állománnyal, így szükség van az én munkámra is. Nem én keresem meg a kiszemelt játékosokat vagy szakembereket, de természetesen a munkatársaim egyeztetik velem a szerződéseket.

Miért és hogyan lesz valaki a Szentlőrinc tulajdonosa?

- 1986 óta foglalkozom a futballal. 19 évesen már a felsőszentmártoni klubnál dolgoztam, akkor járási bajnokságban szerepeltünk, ahonnan felmentünk egészen az NB III-ig. Egy idő után én vezettem a klubot. A feljutásainkon kívül a legnagyobb eredményünk, hogy 1996-ban megnyertük a Szabad Föld Kupát. 1999-ben kerestek meg Szentlőrincről, a megye I-ben kezdtem dolgozni, 2006-ban egyszer már jártunk az NB II-ben, aztán 2020-ban jutottunk fel ismét. Azóta vagyok a klub tulajdonosa. Én tényleg szerelemből csinálom, ez a hobbim.

Mennyit áldozott szerelemből ez idő alatt a szentlőrinci futballra?

- Ezt nem tudom megmondani, mindig a lehetőségeimhez mérten támogattam a klubot.

Akkor úgy kérdezem, hogy mekkora költségvetéssel dolgoznak?

- 350-400 millió forintra lesz szükségünk az idei szezonra. Ebből a szempontból az NB II utolsó két helyén vagyunk.

Én rakom bele a saját pénzem, van egy tulajdonostársam Horváth Krisztián személyében, aki már tavaly is sok segítséget nyújtott nekünk. és akad pár szponzorunk is, Sajnos az önkormányzattól eddig nulla forintot kaptunk, pedig elég jó reklámja vagyunk a városnak.

Amikor tavaly kiestek az NB III-ba, felmerült Önben, hogy kiszáll?

- Az nem. Egy évet adtam magunknak, hogy visszajussunk. Ha ez nem történik meg, akkor elmentünk volna az amatőr státusz felé, fiatalokkal, még kisebb költségvetéssel. Az NB III ugyanis egy pénztemető, kiadás van bőven, bevétel alig.

Mivel győzik meg a kiszemelt játékosokat, hogy Szentlőrincre igazoljanak?

- Biztos nem a kiemelkedő fizetéssel. Sokan ugródeszkának használnak minket, például a fiatalok közül Radosevic és Mucsányi szerepelt nálunk miután élvonalbeli klubhoz került. Vannak olyanok, akiknek az elmúlt 1-2 évük nem sikerült túl jól és újra felépítenék magukat, ilyen Nagy Ricsi. Kaposvár közelsége is segít, Waltner Róbertet így tudtuk leigazolni a kispadra. Neki edzőként hatalmas szerepe van abban, hogy nyáron rövid idő alatt összerakott tulajdonképpen egy teljesen új csapatot, amellyel eddig eredményesen szerepeltünk.

Csak szóbeszéd, vagy igaz, hogy a costa rica-i kávéültetvényei révén a Zwackkal is van közös projektjük?

- Nem szóbeszéd, az ültetvényeinkről származik az Unicum Barista kávé, amit mi gyártunk.

Tulajdonosként miből finanszírozza a klub működését, miből vannak bevételei?

- Társtulajdonosa vagyok a kévés cégünknek, amely szekszárdi bázissal és pörkölővel rendelkezik. Ezen kívül fakereskedelemmel és erdőgazdálkodással is foglalkozom.

A vetélytársak nem irigyelték meg a sikereit? Lett volna lehetősége elmenni egy nagyobb klubhoz?

- Lokálpatrióta vagyok, soha nem gondoltam arra, hogy nekem egy másik csapatot kellene sikeressé tennem. Szerintem ezt tudják rólam, ezért nem is igazán merült fel komolyan a nevem máshol. Talán 15 éve még elgondolkodtam volna ezen, de most már biztosan nem fogok eligazolni.

Állítólag menedzserként is voltak eredményei. Azt miért hagyta abba?

- A kétezres évek elején egy rövid ideig foglalkoztam játékosok menedzselésével. A délszláv országokban megvoltak az összeköttetéseim és ezek révén Magyarországra tudtam hozni pár játékost vagy edzőt. Büszke vagyok rá például, hogy Robert Jarni, a korábbi kiváló horvát futballista, majd edző az én közbenjárásomnak köszönhetően került Pécsre, aztán dolgozott Felcsúton is. A játékosok közül említhetném Grumicot, aki ma már a sportigazgatónk, Pauljevicet vagy éppen Ilicet. Soha nem a menedzserkedés volt a fő profilom, aztán egy idő után el is engedtem.

Vannak olyan klubok, amelyek a hagyományaik alapján vagy demográfiai szempontól nem lehetnének NB I-ben, vagy NB II-ben, mégis évek óta több „kiscsapat” is szerepel ezekben a bajnokságokban. Említhetem a Szentlőrincet vagy a Kozármislenyt is, a Pécs ellenben harmadosztályú. Önök mit csinálnak jól és mit rontottak el például Pécsen?  

- Az nem vita tárgya, hogy a PMFC-nek kellene lennie a megye elsőszámú csapatának. Ott valami nagyon félrement, de nem az én tisztem értékelni a pécsi futballt. Az biztosan nem jó, hogy teljes megyék vannak profi futball nélkül. Annak örülök, hogy amit mi itt kitaláltunk, az működik, de ugyanaz igaz a Kozármislenyre is, ahol Feleki Attila hozzám hasonlóan szintén a szívét, lelkét beleteszi a munkába, az NB I-ből pedig Haraszti Zsoltot tudnám pozitív példaként említeni Pakson.

Mi érdek nélkül dolgozunk, azért, mert fontos nekünk a helyi futball. Ennyi a titok, meg annyi, hogy körültekintően igazolunk játékosokat, edzőt, vezetőt.

Ha már a vezetőket említette, sportigazgatói, tanácsadói szerepkörbe elég megosztó embereket keres, vagy talál, gondolok itt Fekete Tivadarra vagy éppen Tóth Lászlóra.  Az Ön ízlése ilyen, vagy véletlen alakult így? Mekkora szerepet tulajdonít nekik a Szentlőrinc korábbi és jelenlegi sikereiben?

- Tivadar nálunk dolgozott az utánpótlásban, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, remekül ismerem, tisztában voltam az erősségeivel, tudtam, hogy a szakma megszállottja. Jó döntés volt őt sportigazgatóként alkalmazni. Tóth Laci szabad volt, mi pedig épp egy rutinos vezetőt kerestünk, hiszen le akartuk cserélni a játékosállomány jelentős részét. Neki remek szeme van a szakmához, tökéletesen megoldotta a feladatot. Két teljesen másfajta karakterről beszélünk, ugyanakkor erős személyiségek. Szerencsés egymásra találás volt mindkettőjük esetében.

Az igazolások ezek szerint beváltak minden téren, de mi a helyzet az infrastruktúrával? Azt mondják, Önöknél a legrosszabbak a körülmények, a játékosok edzés előtt konditerem hiányában a szabad ég alatt dolgoznak, ők vezetik a kisbuszt, amivel edzésre mennek, a taktikai értekezletet pedig az öltöző feletti büfében kell tartani helyhiány miatt.

- Valóban így állunk ezen a téren. Tény, hogy nagyon rossz volt az infrastruktúránk, ami mára valamelyest javult. Amikor feljutottunk az NB II-be, kaptunk az MLSZ-től támogatást, ebből építettünk egy új pályát, egy 400 fős fedett lelátót és a világítást.

Az öltözőink és a kiszolgáló helységeink azonban nem változtak, ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy ezek megye I-es szintűek.

Nyolcvanéves épületről beszélünk, amely már nagyon régen megérett a bontásra. Mivel azonban nincs forrásunk arra, hogy újat építsünk, ezt kell használnunk.

Évtizedek óta benne van a magyar futballban, komoly rálátása van annak működésére. Mi a legjobb ma a magyar fociban és mi a legrosszabb?

- Az jó, hogy komoly szándék mutatkozik minden területen arra, hogy fejlődjünk, hogy jobbak legyünk. Az infrastruktúra országos kiépítése hatalmas lépés, mondom ezt annak ellenére, hogy a mi problémáink ismertek. De nem mindenütt ugyanazok a gondok, Pesten például egy gyermek nagyon könnyedén el tud jutni edzésre, metróval, busszal, villamossal, a mi megyénkben 174 településen 90 ezren laknak, de a falvak jelentős részében nincs vonat vagy buszközlekedés este hat után. Sok tehetség elveszik azért, mert a körülmények miatt nem tud edzésre járni. Egyre nagyobbak sajnos a különbségek a klubok között, a fizetéseket most már kordában kellene tartani, húzni egy felső határt, hogy klubok ne fizessenek ki irdatlan mennyiségű összegeket olyan játékosoknak, akik tudásuk alapján nem érdemelnének annyit. Ez biztosan nem viszi előre a magyar futballt.

Hat forduló után vezetik az NB II-t. Mi a cél most Szentlőrincen? Gondolom, nem a feljutás.

- Minket is meglepett, hogy ilyen jól kezdtük a bajnokságot, de hat meccs után nem változtatunk a céljainkon. Szeretnénk bennmaradni, ez a legfontosabb. Nagyon nehéz lesz, mert legalább 10-12 csapat harcol majd az NB II-es tagságért. Három évig voltunk zsinórban másodosztályúak, ezalatt rengeteget tanultunk, meg persze hibáztunk is. Meggyőződésem, hogy a kiesés évében volt a legerősebb a keretünk, mégsem voltunk sikeresek.

Azt nem tudom, mennyire reális, hogy Szentlőrincen hosszú évekig NB II-es csapat legyen, de ezért dolgozunk és azért, hogy példát mutassunk mindenkinek és bebizonyítsuk, hogy nem minden a pénz.

Sok munkával, szorgalommal, tudással egy ideig el lehet tüntetni a financiális különbségeket. A kérdés az, hogy meddig?