Megvan a negyedik bajnoki címed, a második a másodosztályban. Miben más ez, mint a Lokival szerzett aranyérmed volt az NB II-ben?
- Annyiban mindenképp, hogy külföldön szereztem, légiósként mindig nehezebb kiemelkedő eredményt elérni, mint a saját hazádban – kezdte Gróf Dávid a csakfoci.hu-nak. - Tavaly január végén érkeztem a Levadiakoszhoz még az első osztályba, 11 meccsen védtem és csak kétszer kaptunk ki. A tavaszi szereplésünk alapján megérdemeltük volna a bennmaradást. A vezetőség úgy döntött, hogy a kiesés ellenére egyben tartja a csapatot és az azonnali visszajutás lesz a cél. Ez motiváló volt számomra és annak külön örülök, hogy ennek a sikernek tevékeny részese lehettem.
Ráadásul nem is akármilyen mutatókkal, hiszen 24 bajnokin védtél és 15 meccsen nem kaptál gólt.
- Soha nem volt még ilyen jó statisztikám. Tényleg jól ment a védés, ahogy a csapat, úgy én is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam. Jobban szeretek azonban az első osztályban védeni, még akkor is, ha esetleg több gólt kapok. Másfajta hozzáállást, koncentrációt igényel, hiszen a legjobbak között meccsenként akár 7-8 védést is be kell mutatni, míg egy osztállyal lejjebb, lehet, hogy csak egyet.
Élvezetesebb, amikor több munkám van, persze a győzelmet, a sikert nem lehet megunni, de én szeretem azért minden meccsen megmutatni, hogy mire vagyok képes.
A szezon végén lejár a szerződésed. Maradsz?
- Egyelőre még nem tudom. Most úgy látom, hogy három reális lehetőség közül választhatok: vagy maradok a Levadiakosznál, esetleg másik görög csapatba igazolok, de az sem zárható ki, hogy hazatérek.
Ezek szerint van ajánlatod az NB I-ből?
- Maradjunk annyiban, hogy vannak érdeklődések. Ugyanakkor nagyon jól érzem magam Görögországban, a párom és a kislányom is élvezi a itteni életet. Közösen át kell gondolnunk, hogy mi a legjobb mindannyiunknak, de még van idő, ráérünk dönteni.
Az NB II-be is visszajönnél, ha mondjuk a korábbi csapatod, a Honvéd hívna?
- Nem akarok senkit megbántani a Honvédnál, de ez a mostani szereplés méltatlan a klub múltjához és hagyományaihoz.
35 éves vagyok, ami a kapusoknál egyáltalán nem sok, érzek magamban annyit, hogy első osztályban védjek még pár évet. De egyébként sem gondolom, hogy a Honvédnál bennem gondolkodnának.
Miért?
- Pár éve volt róla szó, hogy visszatérek, de nem mindenki akarta igazán. Nem hiszem, hogy azóta sokat változott volna a helyzet ebből a szempontból és nekem sem lenne most előrelépés a mostani Honvédba igazolni.
Amikor 2017-ben megnyertétek a bajnokságot, imádtak a szurkolók, úgy tűnt, te is nagyon kötődsz a klubhoz. Kijelentetted, hogy a Fradiba biztosan nem igazolnál el, majd mégis ott kötöttél ki. Megemésztették mér ezt a kispesti drukkerek?
- Azt már megtanultam, hogy soha ne mondd, hogy soha….Sokukkal beszélgettem erről azóta és a többség elfogadta a döntésemet. Nekem nem igazán volt más választásom. Hiába akartam én a Honvédban védeni, ha a klub másképp gondolta.
Az eldőlt, hogy Kispesten nem maradhatok, lépnem kellett és mivel a Fradi ajánlata volt a legvonzóbb, oda igazoltam.
Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, sőt, büszke vagyok rá, hogy a Ferencváros kapusa lehettem, és ugyan csak egy évet töltöttem az Üllői úton, a Fradi vezetőivel azóta is jó a viszonyom, ami a Honvéd kapcsán már nem mondható el.
És milyen a kapcsolatod Marco Rossival?
- A Honvédnál elért sikerek után másfelé vezetett az utunk, de megmaradt a jó kapcsolat. Születésnapokon, ünnepnapokon mindig üzenünk egymásnak. Örülök a kiváló eredményeinek, annak pedig különösen, amit a válogatottal elért.
Látsz rá reális esélyt, hogy visszakerülj a válogatott keretébe?
- Korábban Bernd Storcknál és Rossinál is voltam már kerettag, de az utóbbi években ennek nem volt realitása. Nagyon jó kapusaink vannak, Gulácsi Péter és Dibusz Dénes már hosszú ideje kiemelkedő teljesítményt nyújt a nemzetközi porondon is. Őket szinte lehetetlen kiszorítani, nem is foglalkozom most ezzel. Nyilván nagyon jó lenne legalább egyszer védeni a magyar válogatottban, de ha nem jön össze, akkor sem leszek csalódott.
Mindig őszintén beszéltél róla, hogy fiatalon bohém voltál, sokszor meggondolatlan, előfordult, hogy az éjszakát egy rendőrőrsön töltötted. Ha már a kezdetektől profibb a hozzáállásod, lehet, hogy most egy komolyabb európai bajnokságban játszol és a válogatottság sem csak álom lenne számodra?
- Nem bántam meg, hogy ilyen voltam és így alakult az életem. Már 16 évesen kirepültem a szülői házból, Skóciában egyedül kellett helytállnom gyerekfejjel, ami nem volt könnyű. Nyilván a kinti karrierem végül nem úgy alakult, ahogy terveztem, de azért kilenc évet csak lehúztam külföldön. Ha itthon maradok, akkor lehet, hogy soha nem lettem volna profi futballista.
Hogyhogy?
- Amikor 13 éves voltam, azt mondták, hogy kicsi vagyok, kapusként nem fogom megállni a helyem, keressek magamnak másik posztot, de inkább másik sportágat.
Nem tudtak azonban elriasztani, még többet edzettem és még nagyobb elszántsággal végeztem a munkát. Ez egyébként a mai napig is jellemző rám, sokan őrültnek tartanak, hogy ugyanolyan megszállottként dolgozom, mint ifistaként tettem. Nekem bejött, ebben hiszek. Lehet, hogy későn érő típus vagyok, hiszen csak 27 évesen debütáltam az NB I-ben, de aztán bajnok lettem a Honvéddal, a Fradival, majd a másodosztályban a Lokival, most a Levadiakosszal. Itt vagyok 35 évesen és az hajt, hogy az ötödik bajnoki címem is meglegyen, lehetőleg az első osztályban.
