A Ferencváros és a Kecskemét hétfőn jelentette be, hogy Botka Endre a két klub megállapodásának értelmében a Gera Zoltán irányította lilákhoz kerül kölcsönbe.
– Stresszes volt az elmúlt néhány nap, elég sok minden történt – kezdte a magyar válogatott hátvéd az M4 Sportnak adott interjúját. – Nyolc évig mindennap egy helyre jártam, most egy teljesen más közegbe kerültem. Minden stressz kijött belőlem, viszont az edzés után azt éreztem, hogy minden a helyére került. Egy olyan játékos vagyok, hogy összesen három klubban játszottam eddig, nem vagyok egy nagy vándor, ezért nem vagyok hozzászokva, hogy új csapathoz kerülök, ez okozta a stresszt.
A Fradit nyolc év és hat bajnoki cím után elhagyó Botka elárulta, már tavaly nyáron, az edzőtáborban megfogalmazódott benne a klubváltás gondolata, mert Pascal Jansen felől nem érezte a bizalmat – az őszi szezonban 11 tétmeccsen mindössze 511 játékperchez jutott, a bajnokságban csak öt találkozón lépett pályára.
Az év folyamán ez többször be is bizonyosodott, a fő töréspont az Anderlecht elleni meccs volt, ott éreztem, hogy milyen rossz teljesítményre vagyok képes, ha nincs meg az a bizalom, ami nekem nagyon fontos. Utána volt a Nice elleni becserélés. Nem is az fájt, hogy tíz másodpercre küldtek be, hanem, az, hogy az edző arra hivatkozott, hogy nem tudta, mennyi idő van még hátra - ezt nem tudtam elfogadni, és akkor már biztos voltam benne, hogy váltani kell
– tette hozzá a 30 éves védő, aki ettől függetlenül nagyon nehéz döntésnek nevezte a klubcserét. – Nagyon sokat gondolkoztam rajta, de ahhoz, hogy ez jól tudjon működni és ne alakuljon át egy rossz szájízre, meg kellett ezt lépni. Azért is, hogy mentálisan visszaépítsem magam, érezzem, hogy fontos vagyok, hogy folyamatosan játszom, mert ezzel a váltással azt is próbálom éreztetni, hogy én még szeretnék futballozni, bőven van bennem, nem érzem azt, hogy idős vagyok, sőt, vannak olyan játékosok, akik ilyenkor nyernek komoly címeket. Fizikálisan és mentálisan is jó állapotban vagyok, de játszanom kell.
Hozzátette, a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a nyártól még egyéves szerződése van a Ferencvárosnál, tehát nem végleges a távozása.
– Most jött egy edzőváltás, de addigra én ezt már elhatároztam, addigra meg is egyeztünk, ha én a szavamat adom, akkor az úgy is van. Nem akartam, hogy ez befolyásolja a döntésemet, plusz nem vagyok biztos benne, hogy abban az állapotban én a Fradi segítségére lettem volna – folytatta, majd elárulta, Keane kinevezéséhez nem igazán szólt semmit, szerinte ő tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, főleg, hogy korábban is képben volt már. – Eddigre már teljesen eldöntöttem, plusz volt egy rizikófaktor, hogy meg lehet-e győzni őt. Nagyon sok Fradi-edzővel úgy indult a kapcsolatom, hogy mindig nekem kellett meggyőznöm. Például az, hogy az Európa-bajnokságon szerepeltem, nem előny, hanem hátrány volt egyiküknél, mert nem voltam ott az alapozás első percétől kezdve.
Botka hozzátette, nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a szurkolóktól, nem számított arra, hogy ennyien kedvelik. Sok megható üzenet is volt közte, akkor sok minden megfordult a fejében, de meg kellett hoznia ezt a döntést, ami nem végleges.