I. félidő:
Nagy elánnal estek egymának a felek az elmúlt hetek "felvezetése" után, az Újpest igyekezett felvenni a Ferencváros iramát és keményen letámadták a lilák a riválisukat. Az FTC azonban így is el-eljutott a kapuig, sőt: már a 3. percben vezetést szerezhetett volna a vendégcsapat, de Piscitelli talán az év hazai védését mutatta be Traoré közeli fejesénél és a felső léc segítségével hárított.
A folytatásban is akadt munkája az olasznak, a 8. percben például lábbal kellett hárítania Varga Barnabás lövését, két perccel később pedig Traoré lőtt kevéssel a kapu fölé. Sokat dolgozott az újpesti védelem és középpálya, hogy a játékrész további részében elkerülje a nagy vendéghelyzeteket és ez többé-kevésbé sikerült is.
A hazaiak jól tördelték a játékot, az FTC pedig az idő nagy részében csak meddő mezőnyfölényt tudott felmutatni. Ugyanakkor az is tény, hogy közben az Újpest egyszer sem találta el Dibusz kapuját...
II. félidő:
...egészen az 50. percig! Ekkor Horváth Krisztofer kínálta meg 18-ról a Ferencváros hálóőrét, aki a jobb saroknál védett. Nem sokkal később a magyar válogatot szélső kecsegtető helyzetben találta el rosszul a labdát, amit a fradista Ben Romdhane fejelt elé a 16-oson belül.
A másik oldalon a remgeteget dolgozó Duarta blokkolt nagyot Zachariassen kísérleténél, majd a 62. percben jött a második félidő legnagyobb ferencváros lehetősége, Abu Fani 10 méterről, tiszta helyzetből rontott, még a kaput sem találta el. A 65. percben Ljujic dolgoztatta meg Dibuszt egy remek ballábas, 28 méteres szabadrúgással, ami talán a kapu fölött zúgott volna el, de az FTC kapusa inkább ujjheggyel szögletre segítette.
A 75. percben a több mint 10 ezer szurkoló megint újpesti leheőtéset láthatott, Horváth pontos és látványos keresztpassza után Brodic a labdaátvétellel el is küldte Ramírezt, majd ballal nem sokkal lőtt a bal alsó sarok mellé.
Pascal Jansen próbált frissíteni támadójátékán azzal, hogy Saldanhát és a legutóbbi derbit eldöntő Kehindét is a pályára küldte, ám egy újabb hazai helyzet következett, Brodic 10 méteres fejesénél kellett védenie Dibusznak. Saldanha veszélyes, de társat nem találó centerezése, majd Piscitelli kissé hajmeresztő kijövetele következett, de egyikből sem lett helyzet vagy gól.
Mint ahogy Ramírez nagy löketéből sem a ráadásban (Horváth mentett nagyot, így zúgott el a labda a bal felső mellett), maradt a 0-0, az FTC nagy, 17-es győzelmi sorozata véget ért a derbiken. Az Újpest 2019 februárja után szerzett újra pontot a párharc során.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Újpest - Ferencváros 0-0
Újpest: Piscitelli – Fiola, Duarte, Nunes, Koburi (Gergényi, 92.) – Onovo (Lacoux, 46.), Tajti (Geiger, 69.) – Horváth, Ljujic (Mucsányi, 72.), Dénes (Dékei, 92.) - Brodic
FTC: Dibusz - Makreckis, Cissé, Gartenmann, Ramírez - Maiga, Abu Fani (Rommens, 65.) - Zachariassen (Saldanha, 78.), Ben Romdhane (Kehinde, 64.), Traoré - Varga B. (Pesic, 78.)
Korábban: