A moszkvater.com interjújában Détári Lajos az aktuális futballhelyzet és az esti magyar-orosz Nemzetek Ligája-mérkőzés mellett egy másik "magyar-oroszról", a mai napig fájó 0-6-os, szovjetek elleni vb-vereségről is beszélt. Témakörök alapján idézzük az alábbiakban.
Az 1986-os, szovjetek elleni 0-6-ról:
(...)Ha ekkor a mexikói világbajnokságon az a bizonyos magyar-szovjet meccs másképp alakul, akkor mennyiben vesz más irányt a pályafutása? Mennyire tekinthető mérföldkőnek a pályáján ez a meccs?
– Ha nincs ez az összeomlás, egészen másképp alakult volna a magyar labdarúgás, a magyar válogatott, és az akkor ott a címeres mezben játszók, köztük az én sorsom is. Már csak azért is, mert úgy 1985 körül egyre jobban jegyezték külföldön is a magyar futballistákat. Egyre több megfigyelő jött Magyarországra, és mind több csapat érdeklődött a magyar játékosok iránt. Ezért aztán volt egy olyan elképzelés, ha a világbajnokságon jól szerepelünk, akkor utána több játékost is kiengednek külföldre játszani. Ez a magyar foci és a mi szempontunkból is óriási dolog lett volna.
Azt hiszem, teljesen más lenne ma a magyar labdarúgás, ha akkor tömegesen igazolhatnak a játékosok külföldre.
Ezzel szemben Irapuatóban megtört nemcsak ennek az előtte sikeres, a hollandokat, a brazilokat verő csapatnak, hanem a magyar labdarúgásnak is a lendülete. Azon a tavaszon a válogatott még a világranglistát is vezette, és sokan már világbajnoki éremről álmodoztak. Nem gondolja, hogy azért túlzottak voltak ezek a várakozások?
– Mi érmet azért nem vártunk. Továbbjutást azonban mindenképpen. Abból a csoportból tovább is lehetett volna jutni, aztán a továbbiak már a sorsoláson múltak volna. Ha például összekerülünk a későbbi világbajnok argentinokkal, akkor bizony nem lett volna sok esélyünk. De akkor a szurkolók sem lettek volna elégedetlenek.
(...) Azon a bizonyos napon, 1986. június 2-án Irapuatóban tényleg nem duzzadtak sem az erőtől, sem pedig az önbizalomtól. Milyen érzésekkel ment ki akkor a pályára? Mit várt ettől a mérkőzéstől?
– Már az előző napon éreztük, hogy baj van. Az edzésen ugyanis a bemelegítés kezdetekor sem tudtunk futni. Megvolt a normális, mérkőzés előtti átmozgató edzés, egyáltalán nem volt erős. Aztán jött másnap a meccs, és már a bemelegítéskor néztünk egymásra, hiszen csak kóvályogtunk a pályán.
Hát, nem duzzadtunk az erőtől, de próbáltuk összeszedni magunkat. De négy perc alatt azonban vége lett mindennek, hiszen 2-0-ra vezettek a szovjetek. Sokkoló volt.
S látva mindezt, nem kellett volna visszaállni védekezni, és a gólarányra figyelni?
– Ez a csapat soha nem állt vissza. Soha nem védekezett, hanem támadott. Nem tudhatjuk, mire lettünk volna képesek, ha beállunk védekezni. Nem biztos, hogy jobb lett volna. De olyan nehéz ezt megmondani, hogy mi lett volna akkor a jobb. S ki láthatta mindezt akkor át? Mindenkit sokkolt az a négy perc.
(Fotó: MTVA, archív)
A mai magyar fociról, a válogatottról és az oroszok elleni mérkőzésről:
Beszéltünk a szovjet stílusról. Mennyire változott meg ez mára?
– Sok minden változott ott is. Fizikailag például az oroszok már nem olyan jók. No, meg a Szovjetunió felbomlása után kisebb a merítési lehetőség is. Nem véletlen, hogy az utolsó tíz évben igazán nagy sztárt nem is termeltek ki.
Kit emelne ki mégis a maiak közül?
– Egyértelműen Artyjom Dzjubát.
De ő azért már túl van a csúcson…
– Igen. Voltak azért kisebb fellángolások, de azok a játékosok már nem állták meg úgy a helyüket külföldön, mint az elődeik. Gondolok itt korábban Roman Pavljucsenkóra a Tottenhamnél, vagy legutóbb Alekszandr Golovinra a Monacónál. Még mindig előbbre tartanak, de a nagy szabadságban, lazaságban kicsit olyanok lettek, mint mi.
Ettől függetlenül a törökök elleni meglepően szép játék ellenére sem mi vagyunk most az esélyesek. Hogy látja?
– Nagyon örülnék, ha győznénk, de azért továbbra sem mi vagyunk az esélyesek.
S mit szól a törökök elleni teljesítményhez?
Látja, ezért szép játék a futball! Minden a pályán dől el. Olyan harminc percet produkált a csapat, amilyet régen láttunk tőle.
A beszélgetést 1986-tal kezdtük, és egyetértettünk abban, hogy másképp alakulhatott volna a magyar futball és az Ön sorsa is, ha Irapuatóban másképp alakul az eredmény. Óriási csalódás volt, azt azonban az igazság kedvéért tegyük mindehhez hozzá, hogy három évtizednek kellett eltelnie, hogy ezután a magyar válogatott bármilyen világversenyre kijusson. Ilyen mélyrepülést a magyar futball soha nem élt át. Van-e még innen kiút? Kijut például a csapat az Európa-bajnokságra?
– Hála Michel Platininek, Eb-re még csak-csak kijuthatunk, világbajnokságra azonban egyhamar aligha. Az már jóval nehezebb dolog.
Hova tenné a magyar futballt a világban?
– A középmezőny aljára. Lehet szépíteni a dolgokat, de el kell ismerni, hogy Ciprussal vagy Máltával is meg kell már küzdenünk. S amíg nem lesz olyan bajnokságunk, ahol a magyar fiatalok szerepet kapnak, addig ne is várjunk nagy előrelépést.
Hogyan válogasson így a szövetségi kapitány itthonról? Nincs tehát egyszerű helyzetben Marco Rossi. S menjünk lejjebb. Hogyan válogasson az U-21-es csapatba Gera Zoltán? Ameddig nem tesszük rendbe a magyar futballt, addig oly mindegy, hogy ki a kapitány.
Nagyjából egyidősek vagyunk. Akkor a mi generációnk nagy magyar futballsikerről már ne is álmodozzon?
Azt hiszem, mindenkinek példát kellene venni most a Fradiról.
Játszassanak tehát csupa külföldit?
– Nem erről van szó. De nemzetközi színtérre már csak így lehet kijutni.
Mint például a Győr a női kézilabdában.
– Vagy a Veszprém és a Szeged a férfiben. Lássuk be, ahhoz, hogy nemzetközi szinten eredményt érjünk el, itthon nincsenek meg a megfelelő szintű játékosok. Külföldi játékosokat kell tehát hozni. S ha a Ferencváros öt éven keresztül ott lesz az Európa Liga csoportkörében, és netán egyszer bejut a Bajnokok Ligája ezen szakaszába, az már komoly siker. De ehhez kellene a Vidi is, meg egy Honvéd vagy egy MTK, amely a fiatalok játszatása szempontjából a legszimpatikusabb magyar csapat, és nagyobb erőbedobásra késztetnék itthon is a Fradit.
TOVÁBB: A teljes interjú itt elolvasható!
