Dibusz Dénes a "Csisztu Sport Cast" vasárnap megjelent epizódjában több témát is érintett, ezekből idézünk most az alábbiakban.
Nehezen indult a karrierje
- Tizenegynéhány évvel ezelőtt még ugye teljesen más volt a fiatal játékosoknak a helyzete és a lehetőségeik. Akkor még azért a magunk erejéből kellett gyakorlatilag beverekednünk magunkat a felnőtt csapatokba, és ugye nálam is az volt a helyzet, amikor 18 évesen kiöregedtem az utánpótlásból. Az U19-es korosztály volt az utolsó, utána ott az utolsó fordulókban lehetőséget kaptam a Pécs felnőtt csapatában, az NB II-ben debütálhattam, viszont a következő évben a folyamatos játéklehetőség miatt kölcsönadtak a szintén másodosztályban szereplő Barcsnak, és ott azért tényleg voltak nehezebb időszakok, ott kóstoltam bele azért istenigazából a felnőtt fociba és mondhatni, hogy nem is a legszebb és a legideálisabb körülmények között. Ott tényleg volt azért omladozó öltöző és nem túl jó minőségű pálya. Volt, hogy kocsikkal mentünk a mérkőzésre, szóval azért az egy teljesen más közeg volt. Ahhoz viszonyítva is, amit mondjuk előtte Pécsen tapasztaltam, vagy ahhoz képest, ami, ami mondjuk most van, ez tényleg összehasonlíthatatlan.
Volt két-három rosszabb mérkőzésem, amikor az akkori vezetőedző már tényleg eljátszott azzal a gondolattal, hogy ne az addig harmadik számú kapust adják kölcsön egy még alsóbb osztályba, hanem inkább engem. (...) Nyilván ott az ember azért szembekerült a valósággal. Én soha nem voltam burokban tartva, amit elértem, azt saját erőből értem el, tehát nem volt egy olyan szülői nyomás soha az edzők, klubvezetők irányába, hogy az én pályámat egyengessék, hanem a teljesítményemre volt bízva. Ott is az én döntésem és az a fajta érési folyamat volt az, ami utána azt eredményezte, ahol tartok.
Azóta is van rajtam nyomás, de azért tudom azt, hogy ami most nehezebb időszak, ahhoz képest az szinte semmi.
A Fradi-edzőiről
- Mindegyikük nagyon más volt, az biztos.
Én Thomas Doll első hetei alatt érkeztem, szóval gyakorlatilag együtt kezdtük a Fradiban a pályafutásunkat. Őrá jellemző volt, hogy gyakorlatilag hétfőtől péntekig vagy szombat délig nagyon jó humorú, tényleg mindenkivel nagyon pozitív, nagyon poénkodó és nagyon-nagyon közvetlen ember volt, aztán ahogy közeledett a mérkőzés kezdete, akkor egy kicsit átfordult, befeszült. Akkor volt, hogy már az első percben szétrúgta a hűtőládát a kispad mellett, szóval ő azért eléggé nagy végleteket tudott megélni.
Utána jött a szöges ellentéte, Rebrov, aki tényleg végig kimért volt, megtartotta azt a három lépés távolságot a játékosoktól. Ha vereség volt, ha győzelem volt, nem volt nála nagy érzelem. Ő tényleg csak a szakmának, a focinak élt, tényleg mindent próbált analitikusan értékelni, és én azt gondolom, hogy nála nagyon sokat is fejlődött a csapat, annak a nemzetközi sikerességnek az alapjait, ami most már azért ugye négy éve tart, mindenképpen ő rakta le, és hatalmas nyomot hagyott mindenkiben. Aztán jött a Peter Ströger és a Sztanyiszlav Csercseszov, akik szintén megint teljesen eltérő karakterek, teljesen eltérő karizmával rendelkeznek. Az osztrák vezetőedző egy sokkal csendesebb, visszahúzódóbb ember volt, aki inkább hagyott mindenki mást érvényesülni, és abban hitt, hogy mindenki tegye bele a saját részét a munkába, és ő pedig inkább kívülről figyelt.
Csercseszovval pedig ismét visszatért a mindent egy kézben összpontosítok, bár amúgy kicsit vegyítve, hiszen azért ő komoly stábbal érkezett, ezekben az emberekben maximálisan megbízik, úgyhogy ő tud csapatban is dolgozni.
Tényleg minden edzőnél más volt az elképzelés az edzésidőpontokról, arról, hogy adott esetben, hogyha van rá lehetőség, akkor ad-e néha szabadnapot, vagy sem, hogy vannak-e délutáni edzések például, szóval ezzel is mind-mind meg kellett barátkozni, és fel kell venni ezt a ritmust.
Az állandó kritika: Miért nincs több magyar a Fradiban?
- Nyilván én is azt gondolom, ez nem is kérdés, és
mindenkinek az lenne a vágya, álma, hogy nyolc-kilenc magyar játékos legyen a kezdőcsapatban. Talán, ha így lenne, akkor lenne istenigazából igazi magyar csapat a Fradi, de látni kell azt is, hogy azért a világ és a labdarúgás is abba az irányba ment el, hogy nagyon sok klubcsapatnál tényleg 11 külföldi játékos alkotja a kezdőcsapatot. Nyilván vannak olyan magyar játékosok, akik erősítést jelentenének, és akiket azt gondolom, hogy nagyon szívesen látnánk a csapatban, de sajnos azok megfizethetetlenek egyrészt, másrészt pedig nem biztos, hogy karrierjük szempontjából a hazaigazolás előrelépés lenne.
Azért látjuk, hogy a válogatottban most egy jó generáció ért össze és vannak fiatalok, vannak rutinosabb játékosok, de mindegyikőjükre igaz az, hogy már komoly nemzetközi tapasztalatuk van, és ezt azért hétről hétre bizonyítani is tudják. Számukra azt gondolom, hogy még nem igazán lehet vonzó az, hogy hazaigazoljanak, hiszen legyünk őszinték, hogy előttük áll még egy olyan jövőkép, ami azt gondolom, hogy kivételes lehetőségeket tartogat számukra. Úgyhogy nálunk az a feladat, hogy megtaláljunk olyan fiatalokat, mint például most Lisztes Krisztián, aki a mélyvízbe dobva is meg tudja állni a helyét.
(Fotó: fradi.hu)
Amikor "majdnem" a Hertha kapusa lett
- Talán 2015 nyarán lehetett volna ez a lehetőség, de istenigazából nem fordult komolyra ez a Herthás dolog. Utána egy-két olyan lehetőség volt, ami esetleg elgondolkodtathatott volna, de nem volt egyik sem annyira visszautasíthatatlan ajánlat, másrészt pedig szakmailag sem volt annyira biztos az előrelépésnek a lehetősége.
(...) Nem tudom, hogy most vagyok-e még abban a korban vagy helyzetben, hogy ilyen lehetőségek jöjjenek, de azt gondolom, hogy egy nagyon jó helyen vagyok abból a szempontból, hogy most már évről évre nemzetközi kupában tudunk szerepelni, és egyre sikeresebben is tudunk ott szerepelni. Úgyhogy ez egyáltalán nem ad hiányérzetet a pályafutásomban, hogy ha majd néhány év múlva visszagondolok erre, hogy nem sikerült külföldre igazolnom, hiszen gyakorlatilag itt a Fradiban lehetőségem volt tényleg olyan mérkőzéseket játszani nemzetközi szinten, ami nem biztos, hogy mondjuk egy magyarnál erősebb bajnokság nem topcsapatával sikerült volna.
Ez egy nagyon szép történet így, és nagyon örülök, hogy részese lehettem és lehetek, de nagyon bízom benne, hogy még azért tovább tudjuk írni ezt a szép eredménysort, hiszen mindenkinek az a célja, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepeljünk. Emellett nyilván nekem nagyon fontos az is, hogy azáltal, hogy a Fradiban rendszeresen játéklehetőséget kapok, és nemzetközi szinten meg tudom magam mutatni, így a válogatott meghívóra is tudok számítani, a nemzeti csapatnál pedig komoly célok vannak.
A válogatottról és a 2026-os vb-szereplésről
- Azt gondolom, hogy az elmúlt bő három év volt az, ami egy nagyon komoly fejlődést mutat, és miután Wales ellen kikaptunk simán az Eb-selejtezőkön, utána Marco Rossi egy teljes szemléletváltást hajtott végre, ott nagyon jól ráérzett arra, ami ennek a válogatottnak fekszik, és olyan emberekhez nyúlt hozzá, akik tényleg hozzá is tudtak tenni. Folyamatosan épített be olyan fiatal játékosokat, akik minőséget képviseltek már tényleg a húszas éveik elején, vagy még a húszas éveiket el sem érve, és ezáltal megvolt az a folytonosság, a folyamatosság, ami az eredményességet nem befolyásolta negatívan, viszont jött egy olyan fiatalos lendület a csapatban, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Az elmúlt években mindenkinek méltó ellenfelei tudtunk lenni, és érezzük azt is, hogy a szurkolók is teljesen másként állnak a válogatotthoz. A legjobb pillanatom a válogatottban? Ezt nem kell sokáig magyaráznom és keresgélnem, nyilván az angolok elleni idegenbeli 4-0-ás győzelem az egy olyan történelmi pillanat volt, amihez foghatót nem vagyok benne biztos, hogy még átélhetünk. De bízom benne, hogy lesz még ennél nagyobb siker. A 2020-ról 2021-re átcsúszó Eb-n is ott voltam a keretben, sajnos ugye még pályára nem sikerült lépnem. Bízzunk benne, hogy a 2024-es Eb-re is sikerül kijutni, és akkor esetlegesen ott lehetőséget kaphatok majd, de összességében nekem már ez egy óriási dolog, hogy én a válogatott keretben ott lehetek.
Nyilván Gulácsi Petivel rivalizálunk valamilyen szinten, de elismerjük egymás képességeit, tudását, és tényleg tiszteljük egymást, a válogatottban segítjük egymást minden téren, úgyhogy akit éppen a szövetségi kapitány választ, azt minden támogatás megillet. De bízom benne, hogy tényleg lesz majd lehetőségem egy Eb-n, vagy akár egy vb-n szerepelni - a középtávoli cél azért a 2026-os világbajnokság.
