Fotó: Cigánd SE

DVSC-kispad: A korábbi Loki-csatár elárulta, szívesen lenne a Debrecen edzője, és tudna is segíteni

Az NB III-as Cigándtól elküldték Igor Bogdanovicot, aki azonban szívesen átvenné az éppen edzőt kereső DVSC irányítását.
Budai László 2024. október 29., kedd 17:22
Fotó: Cigánd SE
Az NB III-as Cigándtól elküldték Igor Bogdanovicot, aki azonban szívesen átvenné az éppen edzőt kereső DVSC irányítását.
Szerző: Budai László 2024. október 29., kedd 17:22

Az elmúlt fordulók eredménytelensége (négy bajnokin mindössze két szerzett pont) miatt az NB III-as Cigándnál úgy döntöttek, a bajnokságból hátralévő őszi fordulókat más szakmai irányítással képzelik el, ezért megváltak az együttessel tavaly ezüstérmet nyert Igor Bogdanovic vezetőedzőtől. A szerb szakember játékosként három bajnoki címet és két Magyar Kupát is nyert a Lokival, és a Dehir szerint sokan szívesen látnák a hajdúsági csapat kispadján, ezért a lap megkereste a trénert, hogy a távozásának esetleg lehet-e köze ahhoz, hogy a DVSC-nél edzőt keresnek.

A tréner a Dehirnek elmondta: az ő menesztésének és a DVSC edzőkeringőjének nincsen köze egymáshoz, hiszen a cigándi klub vezetői még egy hete is megerősítették a pozíciójában. Ám az élet másképpen alakult. Arra a kérdésre, ha felkérnék, elvállalná-e a DVSC csapatával irányítását, igennel válaszolt.

Legszívesebben már indulnék is a Nagyerdei Stadionba

- fogalmazott. - Engem mindig meghatottsággal tölt el a tudat, hogy külföldiként ennyire befogadtak és megszerettek Debrecenben - mondta Bogdanovic, hozzátéve: egyelőre megkeresés nem történt, de ha lenne ilyen, szívesen vállalná a felkérést, mert úgy érzi, néhány társával együtt tudna segíteni. Bogdanovic egyébként korábban, másodedzőként már ült a debreceni kispadon.

Olvastad már?
Bárány teljesen elkeseredett az újabb Loki-vereség miatt: "Szégyen, amit csinálunk. Minden játékos, velem kezdve"
A DVSC csatára teljesen tanácstalan volt a Mezőkövesdtől elszenvedett 1-0-s vereséget követően.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Kerkez Milos
Friss angliai beszámolók szerint a Manchester City „kétségbeesetten” keresi új szerzeményeit, és a Liverpool kezéről csapna le játékost.
Légiósok
Ádám Martin
Van megkeresése a magyar válogatott csatárnak, aki januárban már az új klubjánál kezdené meg a felkészülést.
Kozármisleny
Elengednék az NB I-be a gólvágót
A Kozármisleny elengedné Kirchnert: "ha egyszer kipróbálhatná magát az NB I-ben, arra valószínűleg igent mondana, mi pedig egészen biztos, hogy ezt lehetővé is tennénk" - mondta Feleki Attila ügyvezető az M4 Sportnak.
Tovább az összes átigazoláshoz