Mennyire vagy közel a Serie A-hoz?
- Sokkal közelebb vagyok, mint három éve, amikor Olaszországba igazoltam, de ahhoz, hogy valaki belépjen a Seri A kapuján, alapos felkészültségre, tudásra és némi szerencsére is szükség van – kezdte Dragóner Áron, az Empoli játékosa a csakfoci.hu-nak. – Az Empoli a bennmaradásért küzd és ilyen helyzetben, főleg a középső védő posztján nem kísérletezgetnek olyan játékosokkal, akiknek a felnőtt futballban nincs tapasztalatuk.
Ezt közölték is veled?
- Pár hónapja volt egy meeting, ahol a sportigazgató a támogatásáról biztosított. Azt mondta, hogy szépen fejlődök, dolgozzak így tovább, legyek türelmes, de ebben a helyzetben nem tud semmit ígérni, mivel a Serie A-s tagság megtartása most mindennél fontosabb.
Ettől függetlenül sokat vagy a felnőttekkel. Mennyit készülsz Davide Nicola csapatával?
- A hétvégi bajnoki után a pályára lépő játékosok két napig másfajta edzésen vesznek részt, mint a többiek, főleg a regeneráló programon van a hangsúly. A hét első felét velük töltöm és utána megyek vissza a Primaverába.
Édesapád azt mondta egy nekünk adott interjúban, hogy a Serie B-ben könnyebben be tudnának építeni a csapatba. Furcsa kettősség ez, hiszen nyilván nem kívánod az Empoli kiesését, ugyanakkor egy osztállyal lejjebb talán valamivel egyszerűbb dolgod lenne….
- Természetesen a legjobbat akarom a csapatomnak, de majd meglátjuk, hogy alakul. Az tény, hogyha az Empoli esetleg nem marad bent, akkor több esélyem lenne a játékra. Valószínűleg a meghatározó játékosok közül páran eligazolnának és jobban számítanának a fiatalokra. A klubnak sok kölcsönjátékosa van Európában és a Primavera fiataljaival kiegészülve lehetne kialakítani a legköltséghatékonyabb csapatot.
Ha az Empoli bennmarad, akkor kemény csata vár rád a csapatba kerülésért. Erre is fel vagy készülve?
- Már tavaly nyáron is úgy készültem, azt tűztem ki célul, hogy bemutatkozhassak az első csapatban. Még egy évem van a szerződésemből, mindent megteszek, hogy a legmagasabb szinten tudjak játszani. Május végén lesz egy megbeszélésem a vezetőséggel és akkor kapok tiszta képet a jövőmről.
Az olasz védők évtizedek óta a világ legjobbjai közé tartoznak, elég csak Baresi, Maldini, Cannavaro vagy éppen Chiellini nevét említeni. Nyilván ez a képzésnek is köszönhető. Érzed a saját bőrödön te is, hogy sokat foglalkoznak veled?
- Abszolút. Védőként a legjobb helyen vagyok. A precizitást és a fegyelmezettséget mindenkitől elvárják. Minden apró részletre figyelnek, hogy ne legyen olyan játékhelyzet, amelyben ne tudnánk, hogy mi a helyes döntés. Annyit gyakoroljuk a különböző szituációkat, hogy ezek automatizmussá válnak. Szinte mindent itt tanultam meg, amire egy védőnek szüksége van.
Balogh Botond ugyanezt mondta. Ő a Parmában sajátított el olyan tudást, amiről korábban fogalma sem volt, hogy fontos.
- Olaszországban minden klubnál ugyanazt a képzést kapják a védők, teljesen mindegy, hogy te az Empoliban, a Parmában vagy épp mondjuk a Milanban futballozol. Arra is nagyon figyelnek, hogy a rossz beidegződéseket kitöröljék a játékunkból. Itt tanultam meg azt is, hogy a különféle játékszituációkban milyen testpozíciót kell felvenni.
Sok fiatalnak okoz nehézséget beilleszkedni egy idegen országban egy teljesen másfajta kultúrába. Hozzád mennyire áll közel az olasz mentalitás?
- Nagyon megszerettem az olasz életet, a futballt, azt a fanatizmust, ami jellemző rájuk. Ha megszokod az ő hozzáállásukat, habitusukat és kicsit olasszá tudsz válni, akkor minden szuper. Kívülről úgy tűnhet, hogy az olasz életmódot mindenki könnyen megszokhatja, de ez nem így van. Itt senki nem fog veled angolul beszélni, meg kell tanulni olaszul, ami teljesen normális. Ha erre nem képes valaki, akkor rengeteg nehézségbe ütközik. Külföldi játékosként egy ideig „kóstolgatnak”, erősnek kell lenned mentálisan, hogy légiósként elfogadtasd magad. Ha jól reagálsz, ha érzik, hogy kiállsz magadért, akkor befogadnak. Voltak olyan csapattársaim, akik fél vagy egy év után elmentek, mert nem tudtak beilleszkedni.
Gyerekként kerültél ki az Empolihoz, távol a családtól, a barátoktól. Ezt mennyire volt nehéz kezelni?
- Amikor idekerültem, kollégiumban laktam, emeletes ágyon aludtam. Csak a foci érdekelt, semmi más. Aztán később kaptam lakást, így már nyugodtabb lett az életem, ugyanakkor többször rám tört a magány. Szoboszlai Dominik mondta egyszer, hogy az a légiós, aki néha nem érzi magát magányosnak, az hazudik. Ez pontosan így van. De tudom, hogy mit miért csinálok, nagyon céltudatos vagyok. Szenvedés nélkül nem lehet komoly célokat elérni, olykor a rosszat is meg kell tapasztalni, csak így lehet egyre erősebbé válni.
Édesapád ugyanezen a poszton játszott. Ő mennyit segít neked?
- Rengeteget. Gyerekként csak azt fogadtam el, amit ő mondott. Egy applikáción keresztül az összes meccsemet látja, és utána elmondja a véleményét, a negatív és a pozitív meglátásait is. Ha esetleg rosszul játszom, akkor is őszinte velem, de mostanában már együtt keressük a megoldást. Nagy segítség nekem, hogy számíthatok rá ebben is.
Mennyire hasonlít a játékod az övéhez?
- Akik őt is látták futballozni, azt mondják, kísérteties a hasonlóság. A mentalitásunk, a karakterünk, a szenvedélyünk hasonló, állítólag még az ujjunkat is ugyanúgy tartjuk. Komoly karriert futott be, jó lenne azt elérni, ami neki sikerült.
Rövid távon mi a legfontosabb számodra?
- Az, hogy a felnőtt futballban tudjak játszani. Vannak álmaim, vágyaim, szakmai szempontból a legjobbat szeretném, ehhez fontos, hogy a fejlődésem töretlen maradjon. Olaszországot nem szívesen engedném el, ha esetleg úgy alakul majd a pályafutásom, hogy máshová kerülök, szeretnék visszatérni. Nagyon nagy hatással van rám az olasz futball. Nincs kimondottan kedvenc csapatom, de a Roma-Lazio derbiket mindig csodálom. Ha egyszer a Romában tudnék futballozni, az egészen fantasztikus lenne. De van még egy nagy álmom: a Puskás Arénában telt ház előtt a pályán magyar mezben hallgatni a Himnuszt….
