Másfél éve fejezted be a focit, azóta teljesen eltávolodtál a sportágtól és egy ideje már tetoválóművészként dolgozol. Elég éles váltásnak tűnik. Miért döntöttél így?

- Az utolsó években sok keserűség és igazságtalanság ért a futballban, ezért nem akartam ebben a közegben maradni  - kezdte Szatmári Lóránd a csakfoci.hu-nak. -  A rajzolás, a festészet mindig érdekelt, négy éve elkezdtem hobbiszinten tetoválni és nagyon megtetszett. Ma már van egy szalonom Gödön, a család mellett ez teszi ki az életemet.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer foci nélkül is teljes lesz az életem, de most ez a helyzet.

Miért kezd el egy profi futballista tetoválni?

- Fiatal koromtól nekem is több tetoválásom van. A hátamon például Nagy-Magyarország térképe, egy turulmadár, részlet a Székely himnuszból, valamint egy fotó a fiammal és egy szarvas. Mindig izgatott, hogy a kreativitásomat ilyen módon ki tudjam élni. 5-6 évesen már imádtam rajzolni. Nem volt testvérem, de emeletes ágyon aludtam felül, alul pedig a fal végig volt ragasztgatva papírokkal, tele az alkotásaimmal.

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó tetoválóművész legyen?

- Kézügyesség, türelem, kreativitás és térlátás, na és persze elhivatottság. Sokan autodidakta módon tanulják ki a szakmát, ezzel így voltam én is, de fontosnak tartottam, hogy elvégezzek egy kurzust is, hogy maximálisan képben legyek minden aprósággal: például a bőrtípusok sajátosságaival, a színekkel, a fertőtlenítéssel. Nem nagyon érhet már meglepetés, arról nem is beszélve, hogy a vendégekben is nagyobb bizalmat kelt, ha egy diplomás tetoválóművészre bízzák a bőrüket.

Kikből áll a vendégköröd?

- Teljesen változó, egyre több hölgy is jár hozzám, de a férfiak még többségben vannak. Sok korábbi csapattársamat is én varrtam, például Lakatos Csabi volt a vizsgavendégem. De járt már nálam többek között Birtalan Boti, Germán Tomi, Frőhlich Roland, Talabér Attila, Simon Attila, a Szekszárdi tesók, Bitó Martin, akinek a sípcsontját 9 óráig tetováltam.

Milyen motívumokat kérnek a futballisták?

- Általában a focival vagy a családdal kapcsolatos rajzokat, idézeteket, dátumokat, esetleg a gyerekek nevét. Természetesen megpróbálok mindenkinek segíteni, hogy a végeredmény a lehető legszebb legyen. Előtte akár napokig egyeztetünk, majd megalkotom a mintát, kinyomtatom és azt rajzolom át. Szerencsére pozitívak a visszajelzések, úgyhogy be vagyok hetekre előre táblázva.

Így néz ki Szatmári háta:

Minden szavadból érződik a lelkesedés, az elhivatottság az új szakmád iránt, de a futball egyáltalán nem hiányzik?

- Egyáltalán nem. Tavaly nyáron vonultam vissza és bevallom, félévig szenvedtem, de aztán el tudtam engedni és eljutottam oda, hogy nem igazán érdekel a foci. Ha a válogatott játszik, azt megnézem a tévében, de maximum ennyi a kötődésem a sportághoz. A futball miatt soha nem volt hétvégém, most sokkal több időt tölthetek a feleségemmel és a fiammal, ez mindennél többet ér számomra.

A pályafutásodból mindent kihoztál vagy van benned hiányérzet?

- Nem vagyok az a panaszkodós fajta, de persze van hiányérzetem. Amikor 19 évesen Olaszországban játszottam, ahol bemutatkozhattam a Serie B-ben, sőt, gólt is szereztem az Avellino színeiben, akkor azt gondoltam, hogy akár egy komoly nemzetközi karrier is várhat rám. Aztán nem ez történt.

Miért?

- Három évig játszottam Olaszországban, de két évig ingyen. Az Avellino és a Salernitana is megszűnt a klubjaim közül, így a tartozásokat soha nem tudtam behajtani. Maradhattam volna, mert több klub is hívott, a Regginánál is szerették volna, ha nem igazolok el, de annyira kiábrándultam az olasz fociból, hogy haza akartam jönni.

Mai fejjel nem bánod, hogy nem maradtál?

- Nem. Jól éreztem magam itthon, Pécsen például remekül ment a játék, Pintér Attila a válogatott bő keretébe is meghívott, azt kicsit sajnálom, hogy nem sikerült a nemzeti csapatban debütálnom. Nagy élmény volt Garami Józsi bácsi kezei alatt is dolgozni az MTK-nál, kevés olyan felkészült edzőt ismerek, mint amilyen ő.

A beszélgetésünk elején említetted, hogy értek csalódások, ami miatt kiábrándultál a futballból. Mikor és kiben csalódtál?

- Talán két nagy törést tudnék említeni a pályafutásomból. Az egyik, amikor az MTK-ból elmentem kölcsönbe az NB II-es Mezőkövesdhez. Nem ez volt a tervem, de László Csabával nem jöttem ki. A mai napig nem tudom, mi volt a problémája velem, rengeteget kritizált, sokszor ok nélkül.

Emlékszem egy meccsre a Vasas ellen, ahol rúgtam egy gólt, majd a meccs után azt mondta, hogy Kanta Józsi nagyon szép gólt szerzett. Ezek rosszul estek.

Egy hetet kellett volna még kibírnom, mert utána elküldték őt. Ha akkor maradok, lehet, hogy a pályafutásom végéig az NB I-ben játszhattam volna. Ezután azt éreztem, hogy beskatulyáztak NB II-es játékosnak.

Mi volt a második nagy törés?

- Amikor a Vasasnál Kuttor Attila kirakott a keretből és fél évig egyedül edzettem. Annyit mondott indoklásként, hogyha kispályás csapatot kellene összeraknia, akkor engem választana először…. Nyilván az edzőnek szíve joga azokkal a játékosokkal dolgozni, akikben ő leginkább bízik, de a módszer, ahogy félreraktak és ahogy később bántak velem, az fájt. Mindennap fél hétkor kellett megjelennem, nem mehettem be az öltözőbe, sokszor edzőt sem küldtek, tulajdonképpen szívattak. Ez ment hónapokig, de szerencsére nem tört meg. Több klub vitt volna, de konkurens csapatokhoz nem engedtek, annak ellenére, hogy a Vasasnak nem kellettem. Nem maradt más megoldás, feljelentettem a klubot és végül megegyeztünk, ezután kerültem Szegedre. Ekkor már annyi keserűség volt bennem, hogy tudtam, nem sokáig fogok futballozni.

Nézegess Szatmári-alkotásokat: