Fotó: larazon.es

Ez ám a csavar: Az Újpest helyett a Vidibe igazolhat a korábbi Atlético-támadó - ő lehet Gradisar utódja

A téli felkészülési időszakban Újpesten szerepelt próbajátékon, most azonban állítólag a Fehérvár szerződtetheti Ivan Saponjicot.
Nyikes Zoltán 2025. január 26., vasárnap 16:43
Fotó: larazon.es
A téli felkészülési időszakban Újpesten szerepelt próbajátékon, most azonban állítólag a Fehérvár szerződtetheti Ivan Saponjicot.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. január 26., vasárnap 16:43

Múlt héten jelentette be az Újpest, hogy próbajátékon vesz részt Ivan Saponjic, aki a Hajduk Split elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett. A Meridian Sport legfrissebb információja szerint azonban hiába tett jó benyomást az Atlético Madridot is megjárt csatár, végül nem igazol a negyedik kerületiekhez, ám a portál úgy tudja, hogy a 27 éves játékos így is nagy eséllyel az NB I-ben köthet ki.

A Meridian Sport azt írja, hogy Saponjic állítólag a Fehérvárt választotta és kedden érkezik a Vidihez orvosi vizsgálatokra, ha pedig ott mindent rendben találnak, akkor alá is írja szerződését Pető Tamás együtteséhez. A cikk megemlíti, hogy a szerb csatárt az Egyiptomba szerződő Nejc Gradisar helyére hozza a fehérvári klub.

A Meridian Sport hozzáteszi, felmerült az a lehetőség is, hogy Saponjic visszatér a Partizanba, állítólag tárgyalások is zajlottak a klub és a játékos között, de a belgrádiak választása Jovan Milosevicre esett, így megnyílt az út a Vidi előtt.

Saponjic tavaly nyáron távozott a Slovantól, azóta nincs klubja. A pozsonyiaknál 43 mérkőzésen 8-8 gólt és asszisztot jegyzett, míg korábban 11 találkozón játszott a La Ligában az Atlético Madrid és a Cadiz színeiben. A szerb csatár megfordult még a belga Zulte Waregemben, a török Ümraniyesporban s Bandirmasporban, valamint a portugál Benfica második együttesében is.

A Slovannal kétszer, a Partizannal egyszer volt bajnok, a belgrádiakkal kupagyőzelmet is ünnepelhetett, míg az U20-as szerb válogatottal világbajnok is lett.

Nincs megállás az NB I-es átigazolási piacon - csak kattints ide és böngészd a híreket egy nap többször is. 

Olvastad már?
Provokálták Curtist az Újpest-öregfiúkban, nekiment a lelátón a szurkolónak - videó
Egerben került sor az Erőss Róbert-emléktornára, amelyen olyan egykori kiváló játékosok vettek részt, mint Juhász Roland, Torghelle Sándor, Czvitkovics Péter, Bárányos Zsolt vagy éppen Lencse László. Az Újpestet erősítette Curtis is, aki az eredményhirdetés közben nekiugrott az őt gyalázó szurkolónak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVTK
Fiatal visszatérő
A saját nevelésű Illés Bálint visszatért Diósgyőrbe. A még mindig csak 20 éves középpályás hosszú sérülését követően a DVTK második csapatában játszik a tavaszi idény hátralévő részében. (dvtk.eu)  
Légiósok
Gulácsi reagált esetleges távozására
Gulácsi Péter a Nemzeti Sportnak elmondta, szeretné kitölteni 2026-ig szóló szerződését, de a szezon végeredményétől is függ, hogyan tervezik Lipcsében a jövő(jé)t.
Gyirmót
Edzőváltás
Schindler Szabolcs lett az NB II-ben szereplő Gyirmót vezetőedzője.
Tovább az összes átigazoláshoz