Fotó: kisvardafc.hu

Fociünnepre készülnek Nagyecseden a Fradi ellen: "Hiába dolgozom általában igen szűkös kerettel, a sorsolás utáni első edzésen 23 játékos jelent meg"

A negyedosztályú csapat vezetőedzője elmondta, nem áll messze tőlük a védekezés, továbbá nem a legfiatalabb a csapat átlagéletkora, ezért nem fognak futóversenyre készülni.
Nyikes Zoltán 2023. szeptember 12., kedd 16:44
Fotó: kisvardafc.hu
A negyedosztályú csapat vezetőedzője elmondta, nem áll messze tőlük a védekezés, továbbá nem a legfiatalabb a csapat átlagéletkora, ezért nem fognak futóversenyre készülni.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. szeptember 12., kedd 16:44

Szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályú Nagyecsed RSE otthonába látogat a Ferencváros a Magyar Kupa harmadik fordulójában, a vidéki együttes éppen ezen a találkozón költözik vissza a sporttelepére.

– Amikor megláttam, hogy kihúzzák a nevünket, már megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy NB I-es ellenfelet fogunk kapni. Aztán jött a tortára a hab, amikor kiderült, hogy a Ferencvárost sorsolták mellénk – mondta a molkupa.hu-nak széles mosollyal Harbula Balázs, a Nagyecsed RSE vezetőedzője. – Szerény lehetőségeink vannak, számunkra már egy NB III-as csapat is óriási kihívást jelentene, hát még a nemzetközi szinten is jegyzett Ferencváros.

Vérmes reményeink nyilván nem lehetnek, de a felfokozott várakozást jelzi, hogy hiába dolgozom általában igen szűkös kerettel, a sorsolás utáni első edzésen huszonhárom játékos jelent meg.

Harbula elmondta, az utóbbi időben a szomszédos településen, Nyírcsaholyban játszotta a hazai meccseit a Nagyecsed, mert komoly felújítási munkálatok zajlottak saját létesítményében. A szabolcsi településen már az is óriási dolog, hogy élő tv-közvetítés lesz a kupameccsről, az pedig már tényleg sorsszerű, hogy a Fradi vendégjátéka egyúttal pályaavató ünnepség is lesz.

– Nagyon friss még az új gyepszőnyeg, de a mérkőzésre jó eséllyel készen fog állni, úgy locsoljuk és hengereljük, hogy méltó talajon fogadhassuk a Ferencvárost. Új korlátok kerültek a pálya mellé, van egy kis lelátónk is, úgyhogy elég tágasan leszünk ahhoz, hogy ezerötszáz nézőt tudjunk fogadni a pályaavatón – mondta büszkén az edző. – Futballünnepre készülünk, az elnök egyből a sorsolás után mondta, hogy szeretné megadni a módját a nagy meccsnek, és biztos vagyok benne, hogy jó házigazdák leszünk. De számunkra nem csak emiatt fontos, hogy az FTC fogadhatjuk. Errefelé rendkívül népszerű a Fradi, és sok szatmári szurkolónak borzasztó sokat jelent, hogy élőben láthatja a zöld-fehéreket. Akad olyan állandó nézőnk, aki állítása szerint nyolcvan éve szurkol a Ferencvárosnak, és most fogja először látni őket. Ez nagyon nagy dolog, örülünk, hogy elhozhatjuk az ország legnépszerűbb csapatát a szurkolóinknak.

Harbula szerint a csodákra nem lehet számítani, mert mindig váratlanul jönnek, de a két csapat közti óriási szakadék ellenére van célja a csapatának a nagynevű rivális ellen.

– A továbbjutásról nem igazán álmodhatunk, hiszen egy heti kétszer edző amatőrcsapat vagyunk, de ez egy olyan meccs lesz, ahol nem kell senkit külön motiválni, hogy tegye oda magát. Úgy gondolom, ha sikerülne bevennünk a Ferencváros kapuját, az már óriási siker lenne a részünkről.

A védekezés egyébként nem áll messze tőlünk, hátulról építkező, szervezetten védekező csapat vagyunk, általában kontrákból próbálunk zavart kelteni az ellenfél kapuja előtt. Nem a legfiatalabb a csapat átlagéletkora, futóversenyre nem fogunk kelni senkivel - legkevésbé a Fradival.

Bár az elnökünk arról álmodozott, hogy esetleg az Amatőr Kupa-döntőbe oda lehet érni, ehhez most már szinte biztosan az kellene, hogy kiejtsük a Fradit. Ezt az álmot valószínűleg idénre el kell felejtenünk, de most nem is ez a lényeg, hanem hogy sok szurkolónak váltsuk valóra az álmát azzal, hogy tétmeccset játszhatunk az FTC-vel.

Olvastad már?
Csercseszov: "Nem tudom, miért bocsátották el Máté Csabát" - még nem teljesen értette meg, mi történt a Fradinál
A Ferencváros korábbi edzője, Sztanyiszlav Csercseszov szerint azért is nyerhetett meg 10 meccsből 9-et Máté, mert a csapat készen volt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz