Hivatalossá vált, amit a Csakfoci hétfőn délelőtt előre jelzett: az FTC bejelentette, hogy Robbie Keane veszi át a csapat irányítását. A korábbi klasszis ír csatár azt a Pascal Jansent váltja a kispadon, akit kivásároltak ferencvárosi szerződéséből, és hamarosan az MLS-ben szereplő New York City FC-hez szerződhet.
A 44 éves Robbie Keane-t 2023. július 1-jén nevezték ki az izraeli Maccabi Tel-Aviv élére, amellyel 2024 januárjában megnyerte a Toto Cup-ot (csak az első osztályú izraeli csapatok számára kiírt kupát), majd a szezon végén a bajnokságban is a csúcsra ért, míg a Konferencia Ligában a legjobb 16-ig jutott. A sikerek ellenére a szezon igen hektikus lett az ősszel kitört Izrael–Hamász-háború miatt, amely néhány hónapra a bajnokságot is félbeszakította, Keane pedig a szezon végén a távozás mellett döntött.
A fiatal szakember egyébként még Indiában, játékos-edzőként kezdte a szakmát, de ott csak három meccsen volt ebben a státuszban, később az ír válogatott, a másodosztályú Middlesbrough, valamint az akkor a Premier League-ben szereplő Leeds másodedzőjeként is dolgozhatott. Leeds-i távozása után vette át a Maccabi vezetését, amelynél egy szezont töltött.
Játékosként 146-szor képviselhette az íreket, legemlékezetesebb éveit a Tottenhamben töltötte, de volt az Inter, a Liverpool, majd karrierje vége felé öt éven át az LA Galaxy labdarúgója is. A Spursszel angol Ligakupát, a Galaxyval három bajnoki címet nyert.
Keane hozta magával két segítőjét, Rory Delap asszisztens edzőt és Phill Hudson meccselemzőt is - derül ki a hivatalos bejelentésből.