Amikor egyeztettük az interjút, akkor elsősorban a remek formád jelentette volna az apropót, hiszen azon kevesek egyike voltál az NB I-ben, akit a vezetőedzője egyetlen percre sem nélkülözött. Közben azonban kiállítottak, majd kaptál egy súlyos, hárommeccses eltiltást. Kezdhetjük ezzel?

- ⁠Mivel nagyon megviselt a dolog és még mindig hatása alatt vagyok, így részemről rendben. Úgyis ebben vagyok minden nap.

Azt látni lehetett, hogy a pályán nem igazán akartad elhinni, hogy piros lapot kapsz, és sok olyan vélemény is akadt, amely szerint kérdéses, hogy ezért valóban járt-e a kiállítás. Például a meccset közvetítő kommentátor, Hajdu B. István sem volt teljesen egyértelmű: azt mondta, látni, hogy eltalálod ellenfeled arcát, de Domingues feje már előtte ott volt a válladon, és azt is kiemelte, hogy a debreceni játékos már az eset előtt fogta a derekad. Mi történt pontosan a Te szemszögedből?

-⁠ ⁠Az ellenfél játékosa két kézzel megfogott. Szerettem volna továbbvinni a labdát, és miután hosszan nem engedett el és sípszó sem állította meg a játékot, próbáltam szabadulni. Visszanéztem a felvételt, látszik, hogy az ellenfél arca már az eset előtt ott volt a vállamon, és az is kivehető, hogy a felkarom az ő vállán változtat irányt, így találja el az arcát. Nem tudtam, hogy az ellenfél hogyan helyezkedik mögöttem és ez a mozdulat az alacsony játékost a fején találja. Nem akartam sérülést okozni. Sosem fordult elő ilyen velem. Sem edzésen, sem mérkőzésen.

Az esetet VAR-on is visszanézték, a pirosat helyben hagyták. Ezzel együtt is úgy gondolod, hogy a játékvezető rosszul mérte fel ezt a helyzetet

- ⁠Elismerem, rosszul reagáltam, de ahogy Domingues eldobta magát, nagyon túlzó és aránytalan volt a kontakt mértékéhez képest, ami erősen befolyásolta az ítéletetet. Sérülést nem okoztam, ápolás nélkül folytatta a játékot. Ezt egyébként a játékvezetői jelentés is megállapította.

Mire számítottál a fegyelmi tárgyalástól?

Úgy gondoltam, hogy egymeccses eltiltás jár majd érte, extrém esetben kettő. Végül három meccsre tiltottak el. Ha igazságtalanság ért edző, játékostárs vagy bárki részéről, próbálva a realitás talaján maradva, gyakran szóvá tettem, most ezt is nehéz elfogadni. Szeretnék fellebbezni, és bízom benne, hogy megértik az álláspontomat.

Apropó, voltál már kiállítva?

- ⁠Felnőtt karrierem során 144 tétmérkőzésen léptem pályára, de egy alkalommal sem kaptam még pirosat.

23 évesen, közel 150 felnőtt bajnokid van, az azért elég komoly mutató.

- Lehetne azért ez több is... Ahogy már mondtam, utálom, ha valami igazságtalanság ér, ennek kiskorom óta mindig is hangot adok, és ezt azért nem minden edző szereti, így volt időszak, amikor kevesebbet játszottam. Egyébként még nem voltam 17 éves, amikor már megkaptam a lehetőséget az MTK-ban a felnőtteknél bajnokin is. Nekem ez nagyon sokat jelentett, mert azért is igazoltam a kék-fehérekhez már egészen fiatalon, mert tudtam, hogy ennél a klubnál be merik tenni a fiatalokat. Győrben akkoriban robbant ki a Quaestor-botrány, minden szétesett, így nagyon sok csapat megkeresett, hogy oda menjek. Nekem az volt az elsődleges szempont, hogy hol látom realitását annak, hogy tényleg be is állítanak majd.

Fiatal korod ellenére nem tűnsz túl izgulós típusnak, kívülről nézve sokszor olyan, mintha 80-as pulzussal játszanád végig a meccseket.

Megkaptam már sokszor sajnos, hogy nem túl jó a testbeszédem, sokan emiatt nagyképűnek tartanak. Úgy tűnik, hogy túlzottan nyugodt vagyok, akit nem is igazán érdekel, mi történik körülötte. Pedig még edzésen se vagyok az, meccs alatt meg pláne nem, mégis kialakult rólam ez a vélemény. Így nőttem fel, világéletemben ilyen voltam és ezen már nem tudok és nem is akarok változtatni, mondhatni a látszat néha csal.

Az segít azért, hogy viszonylag jól ismerem már az ellenfeleket, két ugyanolyan játékos ugyan nincs, de nagyon sok hasonló van, és nagyjából tudod, ki ellen mit és mikor engedhetsz meg a pályán. Tudat alatt valahogy kialakul, hogy kinek lehet odalépni a 89. percben is a 16-oson belül, vagy melyik játékos ellen próbálj meg védőként is akár egy cselt megcsinálni, és ki ellen nem érdemes ezzel próbálkozni.

Elég sok kimutatásban állsz az élen a klubodban vagy dobogó közelében az NB I-ben. A teljesség igénye nélkül néhány adat: tiéd a legjobb párharc mutató az MTK-ban, ahogy a légi párharcok terén is, de a legtöbb labdaszerzés is a nevedhez fűződik (mindkét téren a negyedik vagy a teljes NB I-ben). Tiéd a legtöbb blokkolt lövés a kék-fehéreknél (ötödik az NB I-ben), a második legtöbb passzod van a hazai bajnokságban, mindezt 89%-os pontossággal, de védő létedre a harmadik legtöbb labdaérintéssel is Te rendelkezel a hazai mezőnyben. Számodra mi olvasható ki ezekből az adatokból?

- Az edzőknek ez néha hasznos lehet ez, de én annyira nem követem ezeket, mert szerintem ha valaki számadatokkal is igazolva látja magáról leírva, hogy ebben vagy abban milyen jó, akkor esetleg belekényelmesedhet a dolgokba. Azt talán mondhatjuk, hogy labdával nem vagyok “béna”, ezért azt szeretem a legjobban, ha a labda nálunk van, de ez nem rám vonatkozik, hanem az egész csapatra. A labda nélküli mozgás is sokkal kellemesebb akkor, ha mi vezetjük az akciót, mint amikor úgy kell rohangálnod erre-arra, hogy az ellenfélnél van a labda.

Mostanában szinte már kizárólag a védelemben játszol, de igaz, hogy korábban 10-es pozícióban is szerepeltél?

- Voltam az is, meg 8-as is az évek során az utánpótlásban, emlékeim szerint az első NB II-es meccsemen talán még támadó középpályást játszottam. Végül a védelemben kötöttem ki, az sem volt ismeretlen számomra korábbról. Szerintem legalább hat-hét poszton játszottam már a karrierem során. Meg lehet ezt szokni, bár a jelenlegi pozíciómhoz volt a legnehezebb alkalmazkodni. Jobb oldali védőként csak egy menekülő utad van a pályán, mert a másik opció az oldalvonal. De soha nem volt azzal gondom, hogy hátrébb kerültem. Mindig is jobban szerettem kiszolgálni másokat, mindig a csapat által rúgott gól vagy elért eredmény volt a lényeg, számomra az egyéni statisztika sokadlagos. Az egyéni díjak, elismerések se érintenek meg különösebben. A futball csapatsport, és én ezt szó szerint veszem. Nem leszek attól boldogabb, ha elérek ilyen vagy olyan rekordot, díjat, őszintén mondom, hogy én ezektől nem érzek semmi pluszt legbelül, ha csapatként nem voltunk jók.

Te az idei bajnokságban abszolút alapembere vagy az MTK-nak. Ugyan minden magyar játékosnak felteszik a kérdést, hogy ha ennyit játszik, titkon mennyire gondol a válogatott meghívóra, de esetedben annyival jogosabb ez a kérdés, hogy végig a korosztályos válogatottak alapembere voltál, sőt, csapatkapitány is lehettél párszor.

- Mindenkit mozgat ez a téma, és az ember lenne inkább csak egyszeres felnőtt válogatott, mint 50-szer korosztályos. Nekem erről határozott véleményem van: játékosok szerintem akkor szoktak a korosztályos válogatottsággal dicsekedni, amikor nincs mellette más. Felnőtt szinten szerintem soha senkit nem érdekel, hogy játszottam-e az UP-válogatottakban és hányszor? És szerintem ez is így is van rendjén. Csak a felnőtt válogatottnak van szerintem igazi értéke. Ezért is természetes, hogy hatalmas dolog lenne, ha egyszer a szövetségi kapitány úgy ítélné meg, meghívót küld.

Azt lehet előre tudni általában, hogy a korosztályos válogatott csapattársaid vagy a nap mint nap melletted lévő akadémisták közül ki jut majd el a felnőtt, profi fociig?

- Durva, de nagyon ritka az, amikor az utánpótlás korosztályok legjobbnak kikiáltott játékosai eljutnak akár csak az NB I-ig is.

Gondolok itt például arra, hogy amikor kisebb voltam, és mentünk mondjuk a Fradihoz, és beszéltük egymás között, hogy remélem Ő meg Ő nem játszik, mert Ők nagyon jók. Aztán a felnőtt futballt nem érték meg...

Szerencsére vagy nem szerencsére, fiatalkoromban sose voltam kikiáltva akkora tehetségnek, hogy ez akár megzavarjon, vagy túl nagy nyomást tegyen rám. Én csak csináltam, amit akkor jónak láttam, és nem érdekelt, hogy ki kiről mit mond. De úgy látszik, nekem volt igazam.

Nehéz egy fiatal játékosnak elfogadtatnia magát a felnőttek öltözőjében?

- Egy természetes rivalizálás van a játékosok, így az akadémisták között is. Ez furcsán alakult, mert az NB III-ban annak idején minden jól indult, egészen addig, amíg páran nem tudták meg a koromat. Már akkoriban is szakállas voltam, idősebbnek néztem ki, ezért eleinte nem igazán akartak elhinni, hogy “csak” annyi éves vagyok. Volt egy kis visszhangja annak, hogy olyan fiatalon mit keresek én ott, miért én játszok a felnőtteknél? Nyilván azért van így, mert mások úgy érzik, nekik lenne a helyük ott.

Az MTK öltözőjében sokan ülnek olyanok, akik hozzád hasonló utat bejárva kerültek fel a felnőttekhez. Ennek van hatása arra, mennyire nehéz egy akadémistának beilleszkednie?

- Szerintem az MTK-nál mindenki pozitívan fogadja a fiatalokat, ez velem is így volt, de a világ megváltozott körülöttünk. Amikor én felkerültem, akkor az volt a szentírás, amit az öregek mondtak. Ez ma már nem nem klub vagy helyspecifikus, mindenütt jelen van, hogy nehezebben fogadják el a “nagyok” tanácsait, sokan érzik úgy, ők mindent jobban tudnak már. Szerintem óriási lehetőség az, ha egy öltözőben lehetsz Némóval, Kádival, Stibivel - Eb-t megjárt játékosokról beszélek, de mondhatnám Bognár Stefit is. Ők szívesen segítenek, adnak tanácsokat, és szerintem valaki akkor jár el jól, ha hallgat ezekre, nekem legalábbis ez a legfőbb tanácsom minden fiatal játékos felé. Én emlékeim szerint mindenkire hallgattam. Mondjuk sok választásom nem is volt...

Mesélj.

- Torghelle Sanyi például nem finomkodott, elég keményen mondta, amit mondott. Soha nem támadott, inkább egy ilyen jól eső leszidást lehetett tőle kapni, ha nem jól csináltam valamit.

Volt, hogy lefaultolt, de szerinte nem volt az, így rám ripakodott, hogy ne dobáljam magam. Aztán az eset megtörtént fordítva is, én mondjuk szó nélkül hagytam, de láttam rajta, hogy mérges lett. Kaptam utána olyat edzésen, ami miatt pár percig a földön maradtam...

Olyan is volt, hogy 24 kört kellett futni a pálya körüli rekortánon. Akkor nem voltam még fizikailag tökéletes állapotban, így belül futottam és szenvedtem. Az utolsó köröknél rám szólt, hogy 16 évesen mit keresek a belső ívekben? Menjek csak ki szépen a külsőre. Úgy kellett futnom, hogy a jobb karjától beljebb nem igazán kerülhettem, ekkora mennyiségnél a külső ívben futni azért már jelentős különbséget tud okozni a megtett távolságban. Akkoriban ezek nem voltak túl szép emlékek, de szerintem ez igenis kell ahhoz, hogy tudd, meg kell vívnod a csatákat ahhoz, hogy később eljuss mondjuk legalább az NB I-ig.