Fotó: dvtk.eu

Gera szerint van jobb megoldás, mint levetetni a mezt a játékosokról: "A szurkoló azt érzi, hogy ő nagyobb debreceni, ha ezt megteszi a másikkal"

Ha Gerán múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, de külföldön még kipróbálná magát. Örülnek a DVSC mélyrepülésének, mert így előrébb végezhetnek a tabellán.
Csakfoci.hu 2024. október 22., kedd 11:08
Fotó: dvtk.eu
Ha Gerán múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, de külföldön még kipróbálná magát. Örülnek a DVSC mélyrepülésének, mert így előrébb végezhetnek a tabellán.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. október 22., kedd 11:08

A válogatottságról

– A semmiből jött a meghívó, már megvolt a keret, és utána volt változás. Egész hét alatt rengeteg érzés kavargott bennem. (…) Az első meccsen, öt perc alatt próbáltam elöl is, hátul is, mindenhol ott lenni, próbáltam a csapatnak segíteni, hála az égnek, hogy ez jól sikerült. A második találkozón már többet játszottam, itt is ugyanez volt, hogy az ötvédős rendszerben elöl és hátul is segíteni tudjak, próbáltam ennek megfelelni. Nagyszerű érzés és katarzis volt, amikor felhívhattam édesapámat ezzel a hírrel, mondtam neki, hogy üljön le, és akkor közöltem vele. Testvéreméket is hívtam telefonon, édesanyámról tudtam, hogy a városban van, szóval vele személyesen is tudtam közölni, és tényleg sírtunk, nevettünk.

A debütálása utáni megható üzenetről és az MTK akadémiájáról

– Ha hosszabban nyilvánulok meg a közösségi médiában, az mindig szívből jön. Nagyon hosszú volt ez, nem mindenki a korosztálya legtehetségesebb játékosa, nekem is rengeteg buktatóm volt. A Sándor Károly Akadémiára jártam, amiért a mai napig hálás vagyok, de például első alkalommal oda nem vettek fel. Nem adtam fel, mert oda akartam kerülni, aztán másodjára felvettek. Mai napig hálás vagyok mindenkinek, akivel ott dolgoztam – fogalmazott az M4 Sport Góóól2! műsorában Gera, akinek a meze felkerült a Sándor Károly Akadémia falára, mint a nemzeti csapatban bemutatkozó egykori nevelés.

Mindig az a típus voltam, aki a zongoracipelő volt, mindig hajtottam, belementem mindenbe, elég picurka voltam, és nem volt más választásom, mint hogy ügyesnek és gyorsnak kellett lennem, mert jöttek a nagyok és felborítottak. Pont ennek szólt ez az üzenet, hogy aki éppen esetleg most is bizonytalan lenne, vagy úgy érzi, ez nem az ő útja, akkor hátha ez segít neki. Üzenem mindenkinek, aki az útja elején jár, hogy megéri ez az út, sok áldozat lesz, sok lemondással jár, de megéri.

A sérüléseiről

– A felnőtt karrierem elején elég sok sérülésem volt, az az időszak volt a leghúzósabb, rá is ment az akkori párkapcsolatom. Az egy kétéves időszak volt, játszottam is, meg nem is, nem volt jó a lábam, öt műtétem volt ez időszak alatt.

Itthon nem tudták a megoldást, nem tudom, hány ezer kilométert tettem az autóba, nem tudom, hány doktort - utólag is bocsánat - küldtem el a fenébe, mert azért van egy vérmérsékletem, és nem szeretem, hogyha bolondnak néznek. Volt olyan doktor, aki azt mondta, hogy márpedig jól sikerült ez a műtét, és szedjek nyugtatót, altatót, mert csak a fejemben van ez a dolog.

Utána viszont elmentem Fehér József terapeutához, akivel most a válogatottban is tudtam találkozni, a mai napig neki is nagyon hálás vagyok, mert nélküle nem jöhetett volna ez össze. De még nagyon sok embernek hálás vagyok, a családomnak, és Polyák Balázsnak is, mert az akkori MTK-klubigazgató is kiállt mellettem, beállt mögém a klub is. Előtte is nagyon akartam, de utána még jobban értékeltem minden egyes percet a pályán. Amikor végre egészséges voltam, elindultam felfelé és még jobban összeálltak a dolgok. Sok mindent tanultam a testemmel kapcsolatban, és hála az égnek, hogy mostanában azért kontaktsérülésen kívül nem volt sérülésem. 

Klubváltásról

– Ha rajtam múlik, Magyarországon belül én már nem szeretnék váltani, külföldön azért még kipróbálnám magam.

A DVSC-szurkolók levetették a mezt a játékosokról

– Játékosként ez biztosan nem segít. Értem, mi a célja, mit akar sugallni, ez ilyenkor inkább arról szól, hogy a szurkoló azt érzi, hogy ő nagyobb debreceni, ha ezt megteszi a másikkal. Tavaly mi is belefutottunk egy nagyon csúnya vereségbe Újpesten, utána a drukkerekkel volt egy beszélgetés, abból a csapat is sokat tanult. Olyan gyönyörű dolgokról beszéltek, hogy ők hogyan látják a klubot. Abból mindenki merített, utána ezért is vertük meg a Ferencvárost. Szerintem ez a beszélgetés jobb megoldás volt.

A DVSC rossz szerepléséről

– Szerintem senki nem sajnált minket sem, amikor még anno kiestünk. Ilyenkor megvan az a fajta öröm, ami nem káröröm, de nekünk ez jó, mert minél előrébb akarunk végezni, és bízunk ebben, de nyilván ez a saját kezünkben is van. De ha erre a kérdésre kell válaszolnom, akkor igen, ilyenkor idézőjelben örülünk – válaszolta arra a kérdésre, hogy amikor ilyen feszültség van egy másik klubon belül, akkor mi a reakció erre a DVTK-nál.

A Csakfoci aktuális szavazásán az alábbi kérdést tettük fel: Mit gondolsz arról, hogy mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy az ultrák elégedetlenségük kifejezéseként levetetik a mezt a játékosokkal? Kattints és szavazz itt!

Olvastad már?
Interjú a Sport TV és az RTL népszerű kommentátorával: "El kell jutni arra a szintre, hogy ne kelljen szétégetned magad mindenben"
Haraszti Ádámmal a Bajnokok Ligája-jogok RTL-hez kerüléséről, a streaming betörésével járó átalakításokról, az őket ért esetleges támadásokról, a kommentátori szakma változásairól, a mesterséges intelligencia veszélyeiről és a jelenlegi nézettségi trendekről is beszélgettünk. Interjú.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz