Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Halmosinak nincs baja a mezlevetetéssel: "Nyilván óriási szégyen, amit vállalni, elviselni kell, és a lehető leggyorsabban korrigálni"

A Debrecennel korábban igen sikeres középpályás úgy látja, nem feltétlen a szakmai stábbal van a gond, inkább valami belső problémára vezethető vissza a mostani szereplés.
Budai László 2024. október 23., szerda 9:51
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A Debrecennel korábban igen sikeres középpályás úgy látja, nem feltétlen a szakmai stábbal van a gond, inkább valami belső problémára vezethető vissza a mostani szereplés.
Szerző: Budai László 2024. október 23., szerda 9:51

A DVSC-vel háromszoros bajnok Halmosi Péter szerint a szurkolóknak megvan a joguk ahhoz, hogy akár a mezeket is levetessék a játékosokkal, amennyiben megítélésük szerint úgy kívánja a helyzet - mindezt természetesen a Loki-Paks (0-5) után történtek kapcsán mondta. A korábbi középpályásnak három és fél esztendő is elég volt ahhoz, hogy máig tartó szeretet és megbecsülés övezze a debreceni szurkolók körében, ami nem is csoda, hiszen ennyi idő alatt 104 tétmeccsen 20 gólt és 21 asszisztot jegyzett a piros-fehéreknél. A 35-szörös válogatott futballista számára rejtély a Debrecen idei eredménytelensége, főleg annak fényében, hogy tavaly nem szerepelt rosszul a gárda.

- Persze már nem bajnokesélyes a csapat, azok az idők elmúltak, de Szrdjan Blagojevics ideje alatt úgy tűnt, ismét stabil a DVSC, aztán valahol megreccsent a történet. Én úgy tudom, a keret annyira nem változott a tavalyihoz képest, tehát nem feltétlen kellene, hogy ez történjen – ecsetelte a HAON-nak a Király SE-ben máig aktív labdarúgó, aki szerint egy sikertelenségnél elsőként szinte mindig az edzőt veszik elő.

A mostani stábból Dombi Tibit, Éger Lacit és Máté Csabát személyesen is jól ismerem, de nem csak ez mondatja velem, hogy nem feltétlen a szakmai stábbal van a gond, inkább valami belső problémára vezethető vissza a mostani szereplés. Debrecen egy különösen lokálpatrióta közeg a szurkolókkal, játékosokkal, vezetőkkel, ahova nehéz beilleszkedni külsősként. Máté Csabának nincs könnyű dolga, de tartom olyan felkészült szakembernek, hogy meg tudja oldani a helyzetet.


Fotó: Nemzeti Sport, archív)

Halmosi Péter szűkebb pátriájában, Szombathelyen már átélt mezlevételt, igaz azt a lelátóról látta.

- Őszinte leszek, nekem nincs problémám a mezlevétellel. A szabályzatban ilyen biztos nincs, de úgy gondolom egy szurkolónak, ha kimegy a meccsre joga van szidni, joga van dicsérni, akár a mezt is levetetni.

Ha ilyen történik az nyilván óriási szégyen, amit vállalni, elviselni kell, és a lehető leggyorsabban valahogy korrigálni. Számomra az ilyen azt jelenti, hogy a szurkolóknak fontos a klub.

- Vezetők, játékosok, edzők jönnek-mennek, de a drukker nem megy sehová, ő jelenti az állandóságot, aki akkor is ott van a lelátón, ha a klub a legrosszabb napjait éli. Házat, kocsit, nőt cserélhetsz, de csapatot soha! Azt nem választunk, abba beleszületünk, vagy gyerekként valahogy belenövünk, és amíg futball lesz, ez így marad! Emiatt mondom, a drukkerek miért ne nyilváníthatnának akár úgy is véleményt, hogy levetetik a mezt? Lehet, hogy pont egy ilyen sokk kell ahhoz, hogy kibillentse a csapatot a negatív spirálból.

De ehhez kellenek a karakterek is, akik magukra veszik a felelősséget, és elkezdik húzni a csapatot. Sajnos ezekből a karakterekből egyre nagyobb a hiány a mezőnyben, de remélem a Lokiban vannak

– mondta Halmosi Péter, aki bízik benne, hamarosan ismét a sikerekről, és nem a DVSC balhéiról szól majd a debreceni futball.

A Csakfoci legfrissebb szavazásában éppen arra keressük a választ, olvasóink mit gondolnak arról, ha a szurkolók levetetik a mezt a játékosokról. Kattints ide és szavazz te is a témában, az eredményről később beszámolunk. 

Olvastad már?
Loki-balhé: Dzsudzsákról már másodszor vetették le a mezt a szurkolók – akkor nem őrjöngött, elsírta magát
A DVSC csapatkapitánya magából kikelve reagált a szombaton történtekre. És nem először élhette át ugyanezt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Skrtel máris távozott
Szeptember közepén érkezett, valamivel több mint egy hónap után távozott a DAC sportigazgatói pozíciójából a korábbi klasszis védő, Martin Skrtel.
Kecskemét
A sportigazgató a kialakult helyzetről
Tóth Ákos az edzőváltásról, Gera Zoltánról és a leendő igazolásokról is beszélt.
DAC
Skrtel máris távozhat
Az NSO úgy tudja, hogy az egy hónapja sportigazgatónak kinevezett Martin Skrtel szakmai tervei nem egyeztek a klubvezetésével, ezért felmondott, bár a DAC ezt hivatalosan még nem erősítette meg.
Tovább az összes átigazoláshoz