A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt örül, hogy csend van a csapat körül az átigazolási piac tekintetében.
– Nincs okunk sokat változtatni, de egy-két kozmetikai változás mindenképp lesz, az ember ki szeretné küszöbölni a hiányokat, hátrányokat, amik esetleg vannak. Nem dolgozunk olyan nagy kerettel, mint az ellenfeleink, a keret másik felét a fiatalok alkotják, ebben az évben sincs ez másképp.
Talán egy-két pozícióban szeretnénk erősíteni, ezen még dolgozunk, de elmondható, hogy inkább a fiatalok beépítésével foglalkozunk többet, mint új játékosok igazolásával
– osztotta meg a gondolatait az m4sport.hu-n.
Az élen álló Puskás Akadémia vezetőedzője nehéz tavaszra számít.
Tisztában vagyok a Ferencváros és az ellenfelek erejével, mindig reálisnak és nyugodtnak kell maradni, nem elfelejtve az alapcélokat: a nevelést, hogy minél több, de legalább 1-2 fiatalt minden évben beépítsünk az NB I-es csapatba. De ha jó focit játszunk és stabilak leszünk, miért ne lehetnénk elsők?
Ez elsősorban rajtunk múlik, de azért az ellenfeleinken is: mennyire tud stabil maradni a Fradi, hogyan tud feljönni az Újpest, vagy milyen erős lesz a Paks a jövőben – vélekedett.
Február végén a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Nyíregyházára utazik a Puskás Akadémia, Hornyák szerint a végső győzelem a cél.
– Mindenki szeretné egyszer megnyerni a kupát, mi sem vagyunk kivétel. Kicsit kacskaringós az út, mert egy mérkőzésen dől el a továbbjutás, NB II-s vagy erős NB I-es csapat is lehet az ellenfél, sokszor borul a papírforma, de szeretnénk megnyerni a Magyar Kupát is, ha lehetséges – zárta az interjút.