Mennyire volt váratlan számodra az MLSZ megkeresése?
- Nagyon – kezdte a csakfoci.hu-nak Kemenes Szabolcs, a magyar U18-as válogatott szövetségi edzője. - Lényegében sangriát szürcsölgettem Spanyolországban, amikor felhívtak a szövetségtől és megkérdezték, hogy lenne-e kedvem ehhez a munkához. Miután mondtam, hogy igen, következett a felvételi procedúra: be kellett adnom egy komoly szakmai anyagot, majd jött egy több körös beszélgetés. Aztán végül értesítettek, hogy engem választottak.
Miért akartál az U18-as válogatott edzője lenni?
- Mert egy nagyon izgalmas és komoly sztorinak tartom. Abszolút motivál, hogy nemzetközi szinten mérettethetem meg magam és a csapatomat, ráadásul magyar címerrel a szívem felett. Több olyan spanyol, holland, angol ismerősöm véleményét is kikértem, akik az elitfutball környékén dolgoznak. Mindannyian azt mondták, ez egy hatalmas lehetőség és támogattak. Az, hogy te egy válogatottat irányítasz, egyértelműen beazonosítható kategória, aminek nagy értéke van az európai futballban. Egy teljesen más feladat, mint klubedzőként dolgozni. Két-három napod van összerakni a csapatot, a kiválasztásban rettenetesen erősnek kell lenned és pontosan az idő rövidsége miatt le kell egyszerűsítened, amit át akarsz adni a játékosaidnak.
Júliusban kezdted el a munkát. Az elején mi a legfontosabb számodra, mire helyezed a legnagyobb hangsúlyt?
- Arra, hogy kiderítsük, milyen karakterű srácokkal dolgozom együtt. Ami a pályán történik, az is fontos, de ami azon kívül, az legalább ugyanennyire. Figyelem őket, hogyan viselkednek különböző helyzetekben, nehéz szituációkban kikre lehet számítani, ki a vezér, mert egyáltalán nem biztos, hogy a leghangosabb. Egyelőre ismerkedünk, próbálok nekik szabadságot adni, például az első összetartáson nem szabtam meg percre pontosan, hogy mikor van reggeli, bizonyos határidőn belül mindenki akkor reggelizett, amikor akart. De olyan is előfordult, hogy egy edzésen azt mondtam a kapusnak és a két belső védőnek, hogy rájuk bízom, hogyan védekezik le a szögletet. Kíváncsi vagyok ugyanis arra, hogy mennyire önállóak, mennyit gondolkodnak. Azt vallom, ha a pályán elvárjuk a játékosoktól a kreativitást, akkor azon kívül is meg kell adni nekik a szabadságot.
Egy dolog a futballtudás, de a személyiség és a karakter határozza meg hogy milyen szerepet fog valaki betölteni egy csapaton belül. Ha valaki például rossz értelemben önző, nem csapatjátékos, az nem járul hozzá az adott közösség fejlődéséhez.
Nem élnek vissza a játékosok a kapott szabadsággal?
- Egyelőre ezt nem tapasztaltam, de ha lenne ilyen, akkor az sok mindent elárulna az adott játékos karakteréről és egyértelműen le tudnám szűrni a megfelelő következtetést. Persze, az is előfordulhat, hogy ez a módszer nem fog működni, akkor majd változtatnom kell.
Két évig dolgoztál a spanyol futball utánpótlásában. Mi a legnagyobb különbség a spanyol és a magyar fiatalok között?
- Azt szögezzük el, hogy soha nem volt még annyira nehéz gyereknek lenni, mint most. Annyi hatás éri a srácokat, hogy nem könnyű céltudatosan irányban maradni. De azt nem mondhatom, hogy ők kevésbé szeretnék a futballt, mint mondjuk mi szerettük, csak éppen más eszközeik vannak, másképp kommunikálnak és ehhez nekem alkalmazkodnom kell.
A spanyol fiatalnak például mindennap be kell bizonyítanod, hogy miért te vagy az edző és miért kell azt csinálnia egy adott edzésen vagy meccsen, amit te mondasz.
Csak azért nem fog rád hallgatni, mert húsz évvel idősebb vagy, ez pont nem érdekli őt. Ez az irány egyre inkább itthon is megfigyelhető, de még nem olyan mértékben, mint kint. Ez jó, mert azt jelenti, hogy a játékos gondolkodik, kérdez, érdeklődik. A spanyol gyerekek másképp szocializálódnak, jellemző rájuk a mediterrán lazaság, de csak a magánéletben. Erre a spanyol oktatási rendszer is rásegít, a saját gyermekeimen is tapasztalom, hogy „spanyolosan” nevelik őket. Becsoszognak papucsban az edzésre, de amikor bedobom a labdát, akkor nincs pardon, ezerrel mennek. Edzés után visszahúzzák a papucsot és megint „hű, de laza vagyok”.
A Spanyolországban eltöltött két év a szakmai fejlődésed szempontjából többet ért, mintha mondjuk itthon az NB II-ben dolgoztál volna?
- Ezt nagyon nehéz megmondani. Az, hogy tágul a látásköröm, beleáshattam magam a világ egyik legnagyobb futballkultúrájába, csak az előnyömre válhatott. Emellett sikerült kiépítenem olyan kapcsolatokat, amilyeneket itthonról biztosan nem tudtam volna. Egészen döbbenetes, hogy a spanyolok mennyire hisznek abban, amit csinálnak. Ők szinte mindent a középpályás-képzésre tesznek fel, mert szerintük azon múlik minden. A srácok ugyanolyan edzésmódszerek alapján készülnek minden klubnál, ezért a szülőnek nem kell azon aggódnia, hogy vajon jó helyen van-e a gyerek.
Most 17 éves játékosokkal foglalkozol, akik hamarosan beléphetnek a felnőtt futballba. Te mennyire tudod őket szakmailag fejleszteni, egyáltalán feladatod-e ez?
- Nem tudom őket ilyen rövid idő alatt, ez egyértelműen a klubedzőjük dolga. Nekem az a feladatom, hogy mindenkiből kihozzam a maximumot, megfejtsem, hogy kinek mi a legnagyobb erőssége és ezeket a pozitív tulajdonságokat a lehető legnagyobb mértékben a csapat eredményességének a szolgálatába állítsam. Nekem a teljes jéghegyet ismernem kell, de csak a jéghegy csúcsát adhatom át.
Nem ömleszthetek rájuk rengeteg információt, hiszen attól megzavarodnak. Edzőként azonban azzal tisztában kell lennem, hogy melyek azok az tudnivalók, amelyeket a játékosaim hasznosítani tudnak és ezáltal eredményesebb lesz a csapat.
Folyamatosan tartom a kapcsolatot a játékosok edzőivel, valamint monitorozom a srácokat. Ilyenkor még nagyon rövid idő alatt is változhatnak pozitív és negatív irányba is. Most abban a korban vannak, amikor hamarosan a felnőtt futballban kell majd bizonyítaniuk, de ez a legnagyobb és legnehezebb lépés. Mi edzők tudjuk őket abban segíteni, hogy ez minél gördülékenyebben történjen, de azt meg kell érteniük, hogy a saját karrierjükért leginkább ők maguk a felelősek.
Egy jó szemű edző látja már, hogy melyik 17 éves játékos futhat be komoly karriert és ki az, aki esetleg szerényebb pályafutásra számíthat?
- Persze, vannak erre utaló jelek, de egyáltalán nem biztos, hogy aki például 17 évesen NB I-es kispadon ül, ő lesz a legnagyobb sztár. Sokkal fontosabb, hogy a fiúk az életkoruknak megfelelő kihívásokkal szembesüljenek. Nélkülözhetetlen, hogy a klubok megfelelően menedzseljék a fiatalok játékperceit. Az az ideális, amikor a klub és a fiatal játékos érdeke egyezik. Ez nem mindig és minden esetben van így, de erre mondom azt, hogy egy futballista nem fa, ha valahol nem érzi jól magát, tovább tud állni.
Mivel ennek a korosztálynak nincs tétmeccse, mi a legfontosabb feladatod most a csapattal?
- Nyilván az, hogy összeálljon jövőre egy olyan csapat, amely már U19-es válogatottként ütőképes lehet. Emellett fontos, hogy minden játékos egyéni céljait is segíteni tudja az U18-as válogatottban való szereplés. Arra gondolok, hogy viszonylag ritkán fordul elő, amikor egy angol, spanyol, holland megfigyelő magyar utánpótlás-bajnoki meccsen csettint egyet és azt mondja, nekem ez a játékos kell. A korosztály krémje a válogatottban van. Ha az U18 most még nem is versenyző korosztály, akkor is nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen a válogatott a piaca az európai futballnak.
Itt mindenki a saját brandjét építheti és ilyen értelemben teljesen mindegy, hogy majd az első mérkőzésünk, az észak-macedónok elleni barátságos vagy éppen Eb-selejtező. Az, hogy nem hívjuk tétmeccsnek, lényegtelen, óriási lehetőség mindenkinek, hogy megmutathassa magát.
Több mint két éve jöttél el az akkor NB II-es III. kerületi TVE-től. Utána nem dolgoztál a felnőtt futballban. Tervezted, hogy hazatérsz?
- Nem volt tervben, hogy visszatérek, egészen az MLSZ megkereséséig. Most a lehető legjobb időben a legjobb helyen vagyok. Amikor nem volt munkám, akkor sem inogtam meg, tudtam, hogy ezt akarom csinálni és folyamatosan fejlesztettem magam és fejlesztem jelenleg is. Szenvedéllyel szeretem a munkámat, naponta megnézek 3-5 mérkőzést, ami egyáltalán nem teher számomra, ez belülről jön, napról napra jobb akarok lenni. Az MLSZ-ben olyan szakemberekkel dolgozhatok, akik rengeteget tudnak erről a szakmáról, nekem pedig az a célom, hogy minél több tudást szívjak itt magamba.
