Fotók: mlsz.hu

Interjú: "A magyar futballisták hajlamosak csak akkor kiadni a maximumot, ha valami után futnak" - Szélesi ezt a két játékost ajánlja Rossi figyelmébe

Szélesi Zoltán úgy gondolja, eddigi munkásságának kis koronája, hogy őt nevezték ki az U21-es válogatott élére. Az ott elvégzett munkával, illetve az idei eredményekkel maximálisan elégedett. A szövetségi edző elmondta, miért tartják őt számon a legkeményebb és legszigorúbb szakemberek között, kiderült milyen karakterű játékosokat keres, de az is, hogy milyen jellemmel nem lehet nála labdába rúgni. Beszélt arról is, hogy kiket ajánlana már most bátran Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmébe. Interjú.
Privacsek András 2024. október 24., csütörtök 8:30
Fotók: mlsz.hu
Szélesi Zoltán úgy gondolja, eddigi munkásságának kis koronája, hogy őt nevezték ki az U21-es válogatott élére. Az ott elvégzett munkával, illetve az idei eredményekkel maximálisan elégedett. A szövetségi edző elmondta, miért tartják őt számon a legkeményebb és legszigorúbb szakemberek között, kiderült milyen karakterű játékosokat keres, de az is, hogy milyen jellemmel nem lehet nála labdába rúgni. Beszélt arról is, hogy kiket ajánlana már most bátran Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmébe. Interjú.
Szerző: Privacsek András 2024. október 24., csütörtök 8:30

Év elején egy nem túl eredményes U21-es válogatottat vettél át. Az utolsó négy Eb-selejtezőn irányítottad a csapatot, ebből hármat megnyertetek, egyszer szenvedtetek vereséget. Elégedett vagy?

- Januárban neveztek ki, az azt megelőző időszakot nem szeretném értékelni - kezdte Szélesi Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője a csakfoci.hu-nak. - Ha pusztán a tényeket nézzük, hogy nyertünk Kazahsztánban, legyőztük Máltát és Belgiumot is, ráadásul utóbbit idegenben és csak az olimpiai bajnok, csoportelső spanyolok tudtak minket felülmúlni egy góllal, akkor maximálisan elégedett lehetek. Spanyolország ellen sem voltunk távol a nagy bravúrtól, hiszen egy kis szerencsével a végén egyenlíthettünk volna.

Gera Zoltán távozása miatt kellett az U21 élére edzőt találni. Szerinted miért rád esett a választás?

- Mivel kilenc éve dolgozom az MLSZ utánpótlásában, kiválóan ismerem ezeket a játékosokat is. Tény, az is, hogy kevés olyan aktív edző van, aki ezen a téren hasonló tapasztalattal rendelkezne. Ez is egy érv lehetett a kinevezésem mellett, de remélem, van nyomósabb is, például az, hogy fejlődött a szakmaiságom.

Nem a munkaviszonyom hossza miatt kaptam meg ezt a pozíciót, nem is ajándékba, hanem a korábbi munkáim elismeréseként. Eddigi munkásságom kis koronája ez a kinevezés.

Egy sorozat közben soha nem könnyű átvenni egy csapatot, legyen az klubcsapat vagy válogatott. Számodra mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

- Márciusban kezdtünk egy edzőmeccsel, majd Kazahsztánban jött ez első selejtezőnk, utána viszont eltelt fél év mérkőzés nélkül, szeptemberben és októberben játszottuk az újabb találkozókat. Eléggé szét volt szabdalva ez az időszak. Aztán vannak bizonyos sajátosságok, amelyekkel együtt kell élni. Arra gondolok, hogy az NB I-ben és a külföldön szereplő játékosok között is vannak olyanok, akik kevés játékperchez jutnak klubjukban. vagy nem is játszanak. Őket meg kell próbálni egy szintre hozni azokkal, akik folyamatosan meccsben vannak. Ez nem olyan, mint egy klubcsapat, hiszen csak 2002-ben és 2003-ban születetteket hívhattam be, na meg persze fiatalabbakat. Általában a teljes keretnek két pályaedzést tudok tartani, harmadik nap pedig már jön a meccs.

A belgák elleni győztes Eb-selejtező után azt mondtad: „Van egy nagyon sikeres szövetségi kapitányunk, az ő feladata kiválasztani azokat a játékosokat, akikre építhet a felnőttválogatott. Ajánlásokat tudok tenni, egy-két játékos teljesítménye nemcsak most, hanem a korábbi találkozókon is jelzésértékű volt.” Kikre gondoltál elsősorban?

- Például Hegyi Krisztiánra, aki ugyan a Motherwellnél keveset véd, de nálunk olyan teljesítményt nyújt folyamatosan, hogy az A válogatott bő keretébe is beférhet ennek alapján. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy mentálisan minél jobb állapotban legyen. A másik ilyen játékos Németh Andris, aki a Hamburgban nem játszott, a klubváltása után azonban már kapja a játékperceket, ami meg is látszik a teljesítményén. Nyilván neki gólokat kell szereznie, gólpasszokat adni, ha az A válogatottba vágyik, az már nem elég, hogy a mezőnyben nagy munkát végez. Mindkét játékost tiszta szívvel tudom ajánlani Marco Rossi figyelmébe, de természetesen ő dönt majd.

Mennyire kell, hogy szoros legyen a munkakapcsolatod a szövetségi kapitánnyal?

- Ez elengedhetetlen része a közös és sikeres munkának. Folyamatosan egyeztetünk a keretek kialakításáról, természetesen az A válogatott az első, ha valaki kimagasló teljesítményt nyújt nálunk, annak árán is le kell róla mondanom, hogy ezáltal gyengülünk. Ha például ő ajánl az U21-be játékost, mert szeretné megnézni, nekem kötelességem meghívni és szerepeltetni.

Az mennyire fontos, hogy az U21-es csapat ugyanabban a játékrendszerben futballozzon, mint a felnőttválogatott?

- A korábbiakban volt eltérés a felállási formát tekintve. A három belső védő adott, de mi három belső középpályással és két 9-essel játszottunk. Most azonban már törekszünk arra, hogy a játékosok számára folyamatos legyen az átmenet. Ez egyáltalán nem gond számomra, hiszen jól ismerem az A csapat stílusát, ezt ötvözzük az általam képviselt stílusjegyekkel.

Szembetűnő, hogy a sokkal erősebb csapatok ellen is hasonló rendszerben futballoztok. Például ti a belgák ellen, míg a nagy válogatott a Hollandia ellen volt sikeres ugyanazon taktikával.

- Ki kell merni mondani, ha az ellenfél deklaráltan jobb játékerőt képvisel. Nem probléma, nem bátortalanság, ha védjük a saját kapunkat.

Ez nem defenzív futball, hiszen eljutunk az ellenfél kapujáig vannak lövéseink, gólt szerzünk. Ezt egyszerűen racionális célfutballnak nevezik.

Aki látott téged játszani, azt tudja, hogy egy megalkuvást nem tűrő, a végsőkig küzdő, hajtós futballista voltál. Vannak Szélesi mentalitású játékosok a kezeid alatt?

- Sokfajta karakterrel találkoztam már a fiatalok között. Most is voltak olyanok, akik kellemes meglepetést okoztak, de olyan is akadt, aki a karakterben negatív benyomást tett rám. Rólam tudni kell, hogy a család legkisebb gyermeke vagyok és már korán szabadabbra voltam engedve, ezáltal kicsit harciasabbnak tartom magam az átlagnál. Ilyen voltam a pályán is és ezt képviselem edzőként is. Nem tagadom, keresem a hasonló típusú játékosokat, szeretem a győztes karaktereket. Ha valaki ugyan nagyon ügyes, de nem tesz meg mindent a sikerért, azt nem tartom profi versenyző jellemnek. A minimumnak kell lennie, hogy utáljon kikapni, mindenáron nyerni akarjon, és ezért tegyen is meg mindent.

Azt mondják rólad, hogy az MLSZ-en belül te vagy a legkeményebb, a legszigorúbb utánpótlásedző. Ez miben nyilvánul meg? Milyen módszerekkel dolgozol?

- Nem vagyok puhány, ezt elismerem. Tudom, hogy mit szeretnék és azt határozottan képviselem. Egy működőképes modellt próbálok átadni a játékosoknak. A keménység ugyanakkor „simogatással”, kedvességgel, viccelődéssel is jár.

Nekem az a legfontosabb, hogy a játékosaimat a mérkőzésekre olyan állapotba hozzam, hogy ne legyen bennük blokk és mindig a felszabadult tudást hívják elő magukból.

A magyar futballisták hajlamosak csak akkor kiadni a maximumot, ha valami után futnak, például vezet az ellenfél vagy már csak öt perc van a mérkőzésből. Sok kommunikációval és őszinteséggel dolgozom, tudják, hogy amit kérek tőlük, az sikerre vezethet. Bízom benne, hogy hiteles vagyok nekik és beállnak mögém. Ha kell, élő várfalat húznak a kapunk elé és váratlan megoldásokkal gólt szereznek.

Ha előtte másfajta karakterű edzővel dolgoztak a fiatalok, mennyire nehéz nekik alkalmazkodniuk a te stílusodhoz?

- Az élet a folyamatos változásokról szól. Az iskolában cserélődnek az osztálytársak, a tanárok, a családban az idő előrehaladtával sajnos kevesebben leszünk. A változásokat el kell tudni fogadni. Ugyanakkor nem vagyok katonatiszt, rugalmasan kezelem a csapatot értintő történéseket. A játékosokkal beszéltem meg a büntetési tételeket, ők szabták meg, hogy a késésért, figyelmetlenségért, különböző kihágásokért mennyit fizessenek. Örülnek, hogy van egy ilyen házirend, hiszen tudnak mihez alkalmazkodni, viszont egyáltalán nincs velük gond, alig gyűlt még össze valami a közösbe. Azt vallom, hogy a rend nagy segítség a sportban és az életben is, ezért megkövetelem.

Van két játékosod, akikkel bármi történik, az slágertéma, ugyanakkor a legutóbbi összetartáson egyikük sem volt a keret tagja. Vancsa Zalán és Lisztes Krisztián milyen szerepet kaphat az új U21-es válogatottban?

- Zalán maga kérte, hogy ezúttal tekintsek el a meghívásától, mivel szeretne minél gyorsabban beilleszkedni, akklimatizálódni új csapatában. Krisztiánt pedig nem tudtam meghívni, mivel izomsérülése volt. Szomorúan olvasom a vele kapcsolatos kritikákat, pedig nemrég még sokan tapsoltak neki a góljai, gólpasszai után.

A védelmében annyit el kell mondanom, hogy a Frankfurt hatalmas ugrás neki, hiszen egy utánpótláskorú játékosról beszélünk. Fel fog nőni a feladathoz, csak időre van szüksége. Ő egy született tehetség.

Sajnos a sérülése is hátráltatja a jó forma kialakulásában. Ha újra 100 százalékos állapotban lesz, már küldöm is neki a meghívót. Természetesen Zalánra is számítok abban az esetben, ha Marco Rossi az A válogatottban még nem számol vele, de ezt majd a kapitány eldönti.

Neked edzőként milyen ambícióid vannak? Szívesen irányítanál például klubcsapatot?

- Ambíciónak lennie kell, anélkül nem lehet csinálni. Nekem most egy fix feladatom van Csányi elnök úr felkérésére. Szeretném kimaxolni a lehetőségeinket, áramoltatni a tehetségeket. Mindenki láthatja, hogyan, milyen felfogásban dolgozom, milyen eredményekkel, ezek után majd kiderül, hogy ez nyit-e kaput máshová vagy sem. Most élő szerződéssel maximálisan a munkám elvégzésére koncentrálok. Korábban az NB I-ből és az NB II-ből is voltak megkeresések, de itt vagyok.

Olvastad már?
Magyar válogatott: Kiöregedett egy U21-es korosztály, de kik léphetnek át Rossi csapatába? - elemzés
Három kategóriába osztottuk be az U21-es válogatottból kiöregedő játékosokat annak alapján, hogy - honlapunk megítélése szerint - kinek mekkora esélye van meghívót kapnia a felnőttek közé.
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz