Sokan már biztosra vették, hogy Újpesten folytatod a pályafutásod. Mi miatt döntöttél a Honvéd mellett?
- Az elmúlt két évem a sérülések és egyéb dolgok miatt nem sikerült jól a Slovannál - kezdte Holman Dávid a csakfoci.hu-nak. - Azt tudtam, hogy újra itthon szeretnék futballozni és olyan klubot kerestem, ahol maximálisan érzem a bizalmat a vezetőség és az edzői stáb részéről is. Tisztában voltam a Honvéd helyzetével, de nem az volt a szempont, hogy melyik osztályban szerepel a csapat. Amikor megkerestek Kispestről, egyértelmű volt számomra a döntés.

A Honvéd egy rendkívül fiatal csapattal vágott neki az NB II-nek, kiegészülve egy-két rutinosabb játékossal. Egyértelmű, hogy a tudásod, a múltad, a tapasztalatod alapján egyfajta vezérszerepet szántak neked. Ennek mennyire könnyű megfelelni, mennyire érzed magad vezérnek?
- Hogy mennyire leszek vezér a pályán, majd kialakul, de az biztos, hogy meghatározó játékosa szeretnék lenni a Honvédnak. Az edzéseken és a mérkőzéseken is próbálok úgy teljesíteni, hogy a fiatalok számára követendő példa legyek. A srácokat fejben is fel kell készíteni: elmondom a tapasztalataimat, a meglátásaimat, ott próbálok segíteni, ahol csak tudok. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de bízom benne, hogy a játékunk is folyamatosan javul majd, hiszen rengeteg munkát rakunk bele. Ha hosszú távon mentálisan is rendben leszünk, akkor abból egy pozitív eredmény jöhet majd ki a végén.

Mennyire nehéz küldetés az NB II?
- Nekem van már hasonló tapasztalatom, hiszen a Fradiban eleinte a második csapatban szerepeltem, amely akkor NB II-es volt. Infrastruktúrában és játékerőben is sokat fejlődött a másodosztály, tudtuk, hogy nem lesz könnyű. A körülmények adottak és ott van a csodálatos szurkolótáborunk is, amely az NB II-ben is mindig mellettünk áll itthon és idegenben is.

Siófokon a második vereség után meg is történt az első komolyabb „beszélgetés” köztetek és a tábor között.
- Teljesen természetes, hogy a szurkolók győzelmeket várnak tőlünk, ahogy mi is magunktól. Ezt a fajta nyomást már megtanultam kezelni a hosszú évek alatt.

A futballnak a szurkolók az egyik legfontosabb szereplői, meg kell őket hallgatni, elfogadni, amit mondanak és elgondolkodni rajta.

Aki felveszi a Honvéd-mezt, annak tisztában kell lennie azzal, hogy az NB II-ben mindenki minket akar legyőzni és ezzel meg kell tudni birkóznunk. Mindig minden meccsen a végsőkig küzdenünk kell és az ilyen szoros, kiélezett meccsek mutatják majd meg, hogy kik azok, akik képesek elviselni a nyomást és alkalmasak az NB I-re is és kik azok, akik nem.

Neked mekkora különbség egy szlovák elitklub után az NB II-ben futballozni?
- Olyan stadionunk és edzőkomplexumunk van a Honvédnál, amit Európában nagyon sok helyen megirigyelnének, így ebben a tekintetben nincs különbség. Persze, ha azt nézzük, hogy a Slovan évek óta egyeduralkodó a szlovák bajnokságban és két éve az Európa Liga csoportkörében szerepelt, akkor nyilván nagy a kontraszt az NB II-höz képest. Nem szabad azonban egy kézlegyintéssel elintézni a másodosztályt, nagyon sok képzett, egykori NB I-es játékos szerepel itt és rengeteg a tehetséges fiatal. Most ez a feladat, ezt kell megoldani.

Hat évig játszottál a Slovanban. Mennyit és miben fejlődtél leginkább ebben az időszakban?
- A szlovák szó szerint egy erős bajnokság, így fizikálisan én is előrébb léptem. Rengeteg futás, párharc jellemzi a meccseket, nagy az iram, ehhez hozzá kellett szoknom. Biztos, hogy egy komplexebb játékos vált belőlem az ott töltött hat év alatt.

A „legszlovákabb” csapat magyarjaként, hogy tudtad fejben feldolgozni, hogy a DAC-Slovan rangadókon Dunaszerdahelyen, magyar környezetben sok esetben tulajdonképpen ellenségként tekintettek rád?
- Intelligencia kérdése, hogy ezt ki miként viseli. Azt ne felejtsük el, hogy itt elsősorban futballról beszélünk. Nekem hat éve ez a lehetőség adódott, ráadásul a Slovan nagyon sok pénzt kifizetett a Debrecennek értem. Tudtam, hogy Dunaszerdahelyen kapok majd hideget-meleget, de ezt elfogadtam és szerintem jól kezeltem ezeket a helyzeteket.

Arra azonban mindig figyeltem, hogy bár Slovan-mez volt rajtam, amikor a DAC-szurkolók a magyar Himnuszt énekelték, én is felállva hallgattam végig a nemzeti énekünket.

A Honvéd a harmadik nagy magyar klub a pályafutásod alatt. Mennyiben volt más a szereped a Fradiban, a Lokiban és mennyire más itt a Honvédban?
- A karrierem más-más szakaszában voltam, illetve vagyok mindhárom csapatnál. A Fradiban, mint fiatal tehetség mutatkoztam be Détári Lajosnál, ami nagy szó volt, mert ritkán adatik meg, hogy az utánpótlásból valaki eljut a felnőttig. Aztán Ricardo Moniz is számított rám, majd jött az az ominózus légmell, ami miatt félévet kihagytam. Mire visszatértem, már Thomas Doll volt az edző, picit másképp állt hozzám, nem éreztem azt a feltétlen bizalmat. Ekkor igazoltam el a Lech Poznanhoz, majd onnan Debrecenbe. A Lokiban is jól éreztem magam, voltam házi gólkirály is. Itt a Honvédban pedig 30 évesen, komoly rutinnal a hátam mögött az a feladatom, hogy a fiataloknak átadjam mindazt a tudást, amit összegyűjtöttem. Hozzám jöhetnek bármilyen kéréssel, kérdéssel, senkit nem fogok elhajtani, az a célom, hogy minél többüknek tudjak segíteni.

Az igaz, hogy fiatalon az is benne volt a pakliban, hogy egyáltalán nem lesz belőled futballista?
- 14 évesen az MTK elvitt Agárdra, akkor minden idők legfiatalabb játékosaként kerültem az Akadémiára. Nagyon kicsi és vékony voltam, ezért két év múlva el kellett jönnöm.

Voltak, akik azt gondolták, hogy nem fogom elérni az NB I-es szintet, de lehet még az NB II-eset sem.

Abban az időben Érsekdvadkerten a megye II-ben futballoztam, ahol a bátyám volt az edzőm. Akkor kezdtem hirtelen megnőni és amiatt nem voltam terhelhető, nem tudtam edzeni. Orvosról orvosra jártunk, de megnyugtattak, hogy ez átmeneti állapot. Így is lett, 17 éves koromra plusz 25 centit nőttem. Sokat edzettem édesapámmal, pluszmunkákat csináltam, folyamatosan erősödtem. Ennek is köszönhetően végül sikerült elérnem, amit szerettem volna.

Mindent kihoztál az eddigi karrieredből, akár klubszinten, akár a válogatott kapcsán?
- Lehetett volna jobb is, de biztos rosszabb is. Nem vagyok elégedetlen. A Slovannal nyertem öt bajnoki címet, a válogatottban szerepeltem ötször. Örülök, hogy ez összejöhetett. Nem vagyok az a típus, aki azon bánkódik, hogy miért csak ennyi vagy miért annyi. Egészséges vagyok, mindkét térdem rendben van, a sérülésem a múlté. Sajnos ez az élsporttal együtt jár. Nekem meg kellett ezekkel küzdenem, de így édesebb a siker.

Mi lehet még benne a pályafutásodban?
- Remélem, hogy sok szép eredmény. Ha semmi nem jön közbe 35 éves koromig simán futballozhatok, az még rengeteg idő. A Honvédnál nem rövid távú céljaim vannak, de egyelőre most az a legfontosabb, hogy ezt a rémálmot kitöröljük, feljussunk az NB I-be és a továbbiakról majd beszélgessünk mondjuk jövőre ilyenkor.