Amióta Lausanne-ban vagy, még csak egy kerethirdetés volt a válogatottnál, ahol helyet kaptál, nemsokára pedig jön a következő. Számítasz meghívóra a két felkészülési meccsre?
– Minden nap azért dolgozom, hogy kapjak meghívót a válogatott bő keretébe, aztán pedig majd az Eb-keretbe is. Minden gyerek álma, hogy ott legyen az Eb-n, ez extra motiváció, de nem foglalkozom a kelleténél többet ezzel a kérdéssel.
Dárdai Márton "leigazolásával" még több belső védőnk van a válogatottban. Hogy látod, hányadik vagy most így a sorban?
– Nem az én dolgom, hogy sorrendet állítsak fel, nem szeretnék ezzel foglalkozni. A legfontosabb, hogy a válogatott minél sikeresebb legyen, ha pedig minél több jó játékost lehet behívni a keretbe, annál jobb a csapatnak is.
Mennyi esélyt látsz rá, hogy benne leszel az Eb-keretben? Csalódás lenne, ha kimaradnál?
– Nehéz esélyt latolgatni, hiszen nem látok bele a szövetségi kapitány fejébe. Én csinálom a dolgomat, ha pedig úgy értékeli majd a szakmai stáb, hogy ezzel megérdemlem majd a meghívót, annak örülni fogok.
Ha nem fogok bekerülni az Eb-keretbe, akkor az azt fogja jelenteni, hogy még többet kell dolgoznom, de nem fogok akkor sem magamba fordulni, csinálom majd tovább a dolgomat. De az utóbbi opcióra nem gondolok, egy cél lebeg a szemem előtt és csak arra koncentrálok minden nap.
Egy éve folyamatosan ott vagy a keretben, de még nem debütáltál. Ezt hogy éled meg?
– Mindennek eljön majd a maga ideje, akkor fog megtörténni, amikor kell. Egyelőre nem kaptam meg a lehetőséget, de megvan mindennek az oka, én továbbra is türelmesen várok és kitartóan csinálom a dolgomat, ha pedig el fog jönni ez a pillanat, nagyon boldog leszek. De így is öröm részt venni az összes összetartáson, gyerekként csak álmodni lehetett erről, nehéz volt belegondolni, hogy milyenek lehetnek az edzések és a légkör, de örülök, hogy megtapasztalhattam. Szerintem a hangulatra nem lehet panasz, például, ha az itteni válogatott klubtársaimmal beszélek, ők nincsenek ilyen jó véleménnyel a saját válogatottjukról, azt mondják, hogy általában náluk nem tapasztalható ez a családias légkör. Ez mindenképpen egyedülálló nálunk.
Az FTC-játékosokkal is jól kijössz a válogatottban?
– Szerintem a válogatottban jobban kijövök velük, mint a pályán. (nevet)
Botka Endrével is jó viszonyt ápolsz? Már csak azért kérdezem, mert ő nyilatkozta még az őszi szezonban, a KTE-Ferencváros találkozó után a Makreckis-féle hajhúzásodról, hogy "szerintem egy válogatott kerettag játékos nem engedhet meg magának ilyet. A pályán el is mondtam neki, hogy ez nem vezet jóra…"
– Természetesen semmiféle harag nincs köztünk, ezt követően nem sokkal rögtön találkoztam vele a válogatottnál, jó hangulatú beszélgetést folytattunk, nem is nagyon foglalkoztunk ezzel a témával, csak részben érintettük. És ennél többet most sem szeretnék ezzel foglalkozni, mindkét fél részéről lezártuk már ezt egy jó ideje.
9 mérkőzésen léptél pályára eddig a svájci bajnokságban, ebből 8-szor a kezdőcsapat tagjaként. Elégedett vagy ezzel?
– Nem lehet okom a panaszra, hiszen amikor nem játszottam, akkor vagy eltiltás vagy sérülés miatt nem léptem pályára, két alkalommal volt olyan, hogy teljesen egészséges voltam és nem kaptam lehetőséget. Még hátravan öt találkozó, elégedett lehetek a játékpercekkel.
Milyennek látod a bajnokságot, hány szinttel magasabb az NB I-nél?
– Nehéz megmondani, hogy hány szinttel magasabb, vagy hogy mennyivel van előrébb. Amiben nagy különbség van, hogy itt jóval nagyobb a tempó, a játékosok sebessége, továbbá sokkal direktebb a játék, inkább az dominál, hogy minél előbb juttassuk a kapu elé a labdát és utána egy presszinggel visszaszerezni, ha nem sikerült befejezni akciót. Összességében támadóbb focit játszanak itt a csapatok, mint az NB I-ben, taktikailag nem annyira mennek bele részletesen a dolgokba, nem az dominál. Emiatt is jó lépcsőfok számomra ez a bajnokság, mert a tempó növekedésével nekem is gyorsabban kell játszanom, gyorsabban kell védekezésben döntést hoznom, ez mindenképpen pozitívum.
Mennyire nehéz egy Kecskemétnél nagyobb klubban helytállni? Látjuk, hogy Szuhodovszki Soma a KTE-ben villogott, válogatott lett, a Lokiba egyelőre nehezebben illeszkedik be. Te hogy vagy ezzel?
– Ez egyén- és csapatfüggő is, illetve nagyon sok összetevője van. Szerintem nagyon jól lőttük be azt a következő csapatot, ahova könnyebben be tudok illeszkedni és megállni a helyemet. Nyilván nekem is kellett idő, és még mindig tudok ennél jobban játszani, de viszonylag hamar fel tudtam venni a ritmust.
Mi lehet a következő lépcsőfok számodra? A Lausanne például ugyanúgy a Sir Jim Ratcliffe által tulajdonolt INEOS-hoz tartozik, mint például a Nice, vagy a Manchester United.
– Vannak terveim, de jelenleg csak arra összpontosítok, hogy egy méltó teljesítményt tegyek le az asztalra, aztán pedig lépésről lépésre haladjak, nem szeretnék két lépcsőfokot ugrani, ez eddig is bejött a karrieremben. Mindig az adott feladatra koncentrálok.
Van átjárás ezen csapatok között, a Nice-ből is van itt kölcsönjátékos, valamint oda is igazoltak már labdarúgók, a francia élvonal innen egy jó lépés lehet bárkinek, de hogy ez számomra mikor jöhet el, erre nehéz válaszolni. Az biztos, hogy egy álomigazolás lenne, hiszen egy nagyszerű bajnokság a Ligue 1, ahol világsztárok játszanak, bízom benne, hogy lesz majd erre lehetőségem, de ahogyan említettem, jelenleg nem ezzel foglalkozom.
Mi az, ami teljesen más, amit meg kellett szoknod?
– Egy dolgot nem tudnék kiemelni, mindenben kellett egy kicsit alkalmazkodni, akár pozitív, akár negatív értelemben is, de amikor valaki először igazol külföldre profi pályafutása során, akkor ez is a legfontosabb, hogy alkalmazkodni tudni kell. Ami talán a nehézséget okozta, hogy Kecskeméten volt már egy olyan öltözői légkör és csapat, ahol már elfogadtak, mindenki ismert, nagyon jó volt a hangulat, itt pedig nagyon sok nemzet található meg az öltözőben, teljesen más a hangulat és az egymáshoz való viszonyulás.
A keretetekben megtalálható egy korábbi NB I-es játékos is, az ex-fradista Stjepan Kukuruzovic. Szóba kerültek már köztetek a magyar emlékei?
– Igen, sokat szoktunk beszélgetni az NB I-ről, már a megérkezésem első hetében is szóba jött ez a téma. Annak ellenére, hogy nem úgy alakult neki az az egy év az FTC-ben, ahogy ő tervezte, de összességében pozitívumokat mondott a bajnokságról és a klubról is
Milyen a svájci élet? Elég sok furcsa szabályt hallani a svájciak hétköznapjairól…
– Nagyrészt pozitívumokat tudok csak mondani, az emberek nagyon nyugodtak és segítőkészek, ritkán látni őket idegeskedni, ez jó hatással van bárkire, aki másik országból jön ide, ami egy picit más, hogy nem annyira nyitottak. Amihez leginkább alkalmazkodni kellett, hogy nagyon szabálykövetőek itt az emberek, ami le van írva, ahhoz tartják is magukat. Ha például egyes helyeken a sebességhatár 100 km/h, akkor mindenki annyival közlekedik maximum, de kantononként, vagy akár társasházanként is vannak furcsaságok, például vasárnap nem lehet kidobni az üveget a közös szemétgyűjtőbe, mert hangos és zavarja a nyugalmat, de egyes helyeken a wc-t sem szabad lehúzni emiatt este tíz óra után. Lehet, hogy szigorúak és olykor furcsák a szabályok, de le vannak írva, ha pedig betartod, akkor semmi probléma nincs.
Amikor hivatalossá vált, hogy a Lausanne-hoz igazolsz, a KTE hivatalos oldalán köszönetet mondtál a vezetőségnek és a szakmai stábnak is, de külön kiemelted még Huber Bálintot, a masszőrt, azt mondtad, hogy "van egy régi közös történetünk már". Milyen történetre gondoltál?
Nem kaptam tőle felhatalmazást, hogy elmesélhessem ezt a sztorit, talán jobb, ha ezt megtartjuk magunknak, de nem kell semmi cifrára gondolni. Annyit elárulhatok, hogy nagy szerepe volt neki abban, hogy a 2017 és 2019 közötti angliai kitérőmet követően Kecskeméten folytattam a pályafutásomat, onnantól pedig közösen éltük át a csapat álomszerű utazását egészen az NB I-es ezüstéremig.
A tavalyi második hely után viszont most sokkal nehezebb volt a KTE szezonja, volt időszak, amikor hátrafelé kellett tekintenie és a kiesőzóna közelében is volt. Ennyit számít, hogy többek között már te sem vagy ott, vagy ez a valós helye a csapatnak?
– Én nem gondolom, hogy bármikor is veszélyben lett volna az NB I-es tagság, sőt, az elmúlt 1-2 hónapban inkább előrefelé lehetett tekinteni, volt időszak, amikor a nemzetközi kupaindulás is realitás volt még, de a felsőházra is még mindig megvan az esély. Az igaz, hogy volt a szezon közben egy rosszabb széria, de szerintem a bennmaradás egy percig sem volt kérdés. Voltak persze nehézségek, ősszel három fontos játékosuk, Nikitscher Tamás, Banó-Szabó Bence és Nagy Krisztián is sérült volt, a télen pedig velem együtt hárman igazoltak el. Egy Kecskemét-jellegű csapatnál, ahol anyagilag nincs úgy eleresztve a klub, hogy 5-6 fontos játékos elvesztése esetén hosszú lehessen minőségileg a kispad, remek és elfogadható teljesítménynek mondható, hogy ilyen magabiztosan sikerült bennmaradni az NB I-ben.
Nézed egyébként a KTE meccseit? Beszélsz a korábbi csapattársakkal?
– A mérkőzések 90 százalékát tudtam nézni, illetve amikor legutóbb otthon voltam, akkor is összeültünk néhányan, de Szabó Alexszel és Nagy Krisztiánnal például heti rendszerességgel beszélünk. A stábtagokkal is folyamatosan tartom a kapcsolatot, úgyhogy nagyon képben vagyok a csapattal és az NB I-gyel is, nagyon szurkolok nekik.
