Az első tavaszi NB I-es fordulóban debütált a magyar élvonalban, és azóta az Újpest összes mérkőzésén játszott a lila-fehérek 2003-as születésű középpályása, Radosevic Ognjen. A fiatal futballista nemcsak a fizimiskájával tűnik ki, hanem a játékával is; góljai, gólpasszai vannak az első csapatban, de az is feltűnő volt, milyen jól beszéli a magyar nyelvet. A Csakfoci ezek után járt utána annak, hogy ez esetleg magyar származásának köszönhető-e, illetve vonható-e bármilyen párhuzam Radosevic, és a szintén Szerbiából származó magyar válogatott Kerkez Milos között. A IV. kerületiek játékosa honlapunknak az állampolgárságról és Nebojsa Vignjevicről is nyilatkozott, de elárulta azt is, éppen Kerkez volt az, akivel a pályán már sikerült korábban összeverekednie. Interjú.

Hol tanultad meg a magyar nyelvet?

- 2017-ben kerültem a SZEAC akadémiájára, ott tanultam meg magyarul, előtte egyáltalán nem beszéltem a nyelvet. Azokat a kifejezéseket tanultam meg először, amelyeket a labdarúgásban használnak. U16-tól kezdve tanulom, az akkori csapattársaim nagyon sokat segítettek a kommunikációban, egy év múlva pedig már folyékonyan tudtam beszélni - kezdte Radosevic Ognjen a csakfoci.hu-nak adott interjúját.

Jelen állás szerint melyik válogatottat képviselnéd nemzetközi szinten?

- A szüleim mindketten szerb állampolgárok, nem beszélnek magyarul, én pedig jelenleg nem rendelkezem magyar állampolgársággal, de szeretném minél előbb megszerezni.

Mivel nagyon fiatalon kerültem ide, ezért Magyarországot választanám válogatott szinten. Ha megkapom az állampolgárságot, és számítanak rám a nemzeti csapatban, akkor a magyar mezt húznám fel, mert magyarnak érzem magam.

- Már egy ideje dolgozok az állampolgárságon, reményeim szerint jól is fog alakulni minden.

A magyar válogatott ugyancsak 2003-as születésű játékosa, Kerkez Milos szintén Szerbiából, Verbászról származik, ami Szabadkától körülbelül 50 kilométerre van. Ismeritek egymást, találkoztatok valaha?

- Igen, már beszéltünk is korábban.

U17-ben egy ETO-Újpest meccsen volt egy verekedésünk. Két szerb volt a pályán, ő meg én, és sikerült megtalálnunk egymást. Nem történt semmi komoly sérülés, mert gyerekek voltunk. Aztán a mérkőzés után találkoztunk és normálisan megbeszéltük az esetet. Később üzenetben párszor beszéltünk egymással, azóta is követem a pályafutását. Megérdemli, hogy ilyen magas szintre jutott, személy szerint örülök neki és a sikereinek.

Ezek szerint megvan benned is az a heves, érzelemdús mentalitás, ami a szerb futballistákat jellemzi?

- Igen, jellemző rám, de azt hiszem, ez jó, mivel ez jelzi, hogy van élet az emberben. Amikor az ilyen mentalitású játékosok megmutatják az érzelmeiket, látszik, hogy van bennük emóció és az emberek akkor érdekesnek látják őket. Azt mondanám, hogy ez nemcsak a szerbekre igaz, hanem úgy általában a balkáni játékosokra.

Későbbi pályafutásom során is volt olyan, hogy hasonló konfliktusba kerültem, de akkor magamban tudtam tartani az indulataimat. A Kerkez-féle incidensnél tényleg nagyon gyerek voltam, ma már máshogy cselekszem ilyen helyzetekben, de a tűz még mindig ugyanaz bennem.

Szerinted bejárhatsz hasonló karriert, mint Kerkez?

- Ebben bízok, ezért dolgozok, remélhetőleg sikerül is. Szerintem jó ütemben halad a fejlődésem, ennél jobbat nem is tudnék elképzelni, most elégedett és boldog vagyok Újpesten.

Szerbiában mikor döntöttél úgy, hogy futballista szeretnél lenni?

- Nem szándékosan alakult így. A mai napig emlékszem az első edzésemre, egy barátomnak kellett mennie tréningre még Szabadkán, én pedig véletlenül odakeveredtem. Nyolc éves voltam, nem volt fontosabb dolgom, majd az edzés után megfogadtam, hogy futballista szeretnék lenni. Később aztán Lionel Messi lett a kedvencem, ő a példaképem kiskorom óta.

A szerb utánpótlás valóban olyan hierarchikus, ahogyan leírják?

- Azért nehéz megmondanom, mert elég fiatalon játszottam Szerbiában, és azoknál a korosztályoknál, ahol szerepeltem, még tényleg kisgyerekek voltunk. Magyarországon már U17-ben, U19-ben és felnőtt szinten is játszottam, idősebben már több mindenbe nyertem betekintést, Szerbiában ez nem történt meg. Amit kérdeztél, az egyébként igaz. Hierarchikus a szerb utánpótlás-nevelés, különbözik a magyartól, de én mindkét rendszerben megtaláltam a számításaimat.

Sok szerb játékos játszik most is Magyarországon. Szerinted ki a legjobb?

- Azok közül, akik most az NB I-ben játszanak, a csapattársamat, Matija Ljujicot emelném ki, őt tartom a legjobbnak.

Nebojsa Vignjevic irányítása alatt debütáltál az NB I-ben, azonban ő nemrég távozott. Mindketten szerbek vagytok, milyen viszonyban voltatok?

Nebojsa Vignjevic mindig támogatott, amikor szükségem volt rá, januárban a felkészülési mérkőzéseken már kezdőként számolt velem, és ez is rengeteget segített abban, hogy teljes értékű csapattagnak érezzem magam abban a pillanatban, amikor Mészöly Gézánál Diósgyőrben kezdőként jutottam szóhoz.

- Ez a hozzáállás hozzátett ahhoz a formámhoz, melyben jelenleg is vagyok. Két éve van szerződésem az NB I-es csapatnál, állandóan itt edzettem, és az NB III-as tartalékcsapatban játszottam a bajnokikon, néha pedig leültem a padra az élvonalban. Aztán februárban, Diósgyőrben először léphettem pályára kezdőként. Akkor sérültjeink és eltiltottjaink is voltak, így kaptam lehetőséget, de úgy látom, jól használtam ki a pillanatot és fel is voltam rá készülve.

Hogy érintett Vignjevic menesztése?

- Erre nehéz válaszolni, mert azóta stabilan kezdek. Nem tudom mi lett volna, ha ő marad a vezetőedző, mennyiben lenne más a helyzetem. Mészöly Gézával is jó viszonyt ápolok, mindig elmondja, mire figyeljek, mik az erősségeim és mit vár el tőlem. Sokat jelent, hogy ez így van, remélem így is folytatódik a kapcsolatunk.

A tavalyi szezon tavaszi felét az NB II-es Szentlőrinc csapatánál töltötted, amely az idény végén osztályozón búcsúzott a másodosztálytól és jelenleg az NB III-ban szerepel. Hogy értékeled azt a néhány hónapot?

- Elég változóra sikerült az a kölcsönjáték. Januárban kerültem oda, és az NB II-es osztályozók után jöttem vissza Újpestre. Érdekes és kemény időszak volt az ottani. Két edzőváltás történt pár hónap leforgása alatt, mivel kieső pozícióban volt a csapat. Eleinte rögtön kaptam lehetőséget, az MTK ellen egyből kezdő voltam itt Budapesten. Ezután formába is lendültem, viszont jött egy edzőváltás (Jeremiás Gergőt Domján Attila váltotta - a szerk.), és az engem komolyan érintett.

Nem kaptam sok játéklehetőséget és az edzéseken sem éreztem azt, hogy bármilyen irányba változna a helyzetem, mert az edző nem igazán kedvelt.

- Végül aztán az akkori másodedző, Pichler Gábor lett a megbízott tréner, nála néha-néha játszottam. Sokat edzettem egyedül, rengeteg munkát beletettem, és ez most megtérülni látszik. Így utólag hasznos időszaknak látom.

Ha ki kellene emelned valamit, amin dolgoznod kell, mi lenne az, és mit mondanál legnagyobb erősségednek?

- Úgy gondolom, hogy egy univerzális játékos vagyok, a játék sok szintjén tudok hozni jó teljesítményt, nincs olyan terület, ahol kirívóan gyenge lennék. Talán a futásmennyiségem és a gólérzékenységem emelném ki leginkább. Mentális téren ugyanakkor bizonyos helyzetekben fejlődnöm kell, például megvisel, ha van egy rossz passzom. Az utóbbi meccseken már valamennyire ezt is sikerült levetkőzni, de szeretnék még jobb lenni ezen a területen is.