Az utóbbi hetekben folyamatosan a te jövőd volt a téma, sokan már biztosra vették, hogy távozol a Puskás Akadémiától. Ezek a hírek mennyire voltak zavaróak számodra a mindennapi munkában?
- Nem volt kellemes, még akkor sem, ha tudtam, hogy ezek álhírek - kezdte Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője. - A sportigazgatónk nyugodtsága rám is átragadt, úgyhogy nem zökkentett ki a munkámból. A vezetőkkel már korábban megbeszéltük, hogy a szezon végén értékeljük a munkát és döntünk arról, hogy maradok vagy megyek. Értem én, hogy négy év után sokan szívesebben láttak volna már a klubon kívül, sok ember vágyik erre a pozícióra, hiszen itt nyugodtan lehet alkotni.
Mi döntött a maradásod mellett?
- Nem titok, hogy volt két nagyon komoly külföldi ajánlatom, de úgy voltam vele, ha a klubom számít rám, akkor mindenképp maradok. Ha négy év után még bizalmat kapok, akkor először megköszönöm és próbálok vele élni. Megtaláltuk a közös célokat, úgyhogy a részemről nem volt kérdés a folytatás. A jövőben még nagyobb hangsúlyt kap a nevelés, a fiatalok beépítése a csapatba, ezekkel az elképzelésekkel pedig maximálisan tudok azonosulni.
Miután aláírtad az új szerződésedet, azt mondtad, hogy több kolléga is irigyel. Ezek a vélemények eljutottak hozzád, négyszemközti beszélgetések alkalmával ez szóba került?
- Ezt pozitív értelemben mondtam, hiszen látom, hogy sok klubnál nincs ilyen bizalom az edzők felé. Én sem érezném jól magam, ha három hónap vagy fél év után elküldenének, annak ellenére, hogy hosszú távú munkát terveztünk. Ez egyébként kelet - európai jelenség, a mi régiónkban ritka az, ha egy edző éveken keresztül dolgozhat egy csapatnál, nyugaton ennek komolyabb kultúrája van, ott jobban megbecsülik ezt a szakmát.
Milyen a viszonyod az NB I-es kollégákkal?
- A négy év alatt sokan kicserélődtek, de olyan is van, aki azóta már visszatért a korábbi csapatához. A legjobb kapcsolatban Szergej Rebrovval voltam, kitűnő munkát végzett a Fradinál, jókat lehetett vele beszélgetni a szakmáról. Ugyanez igaz Sztanyiszlav Csercseszovról is, akivel játékosként ellenfelek voltunk az orosz bajnokságban. De a magyar kollégákkal is jóban vagyok, például Bognár Gyurival vagy Kuttor Attilával.
Az évek alatt voltak szimpatikusabb és kényelmetlenebb ellenfelek, akadtak olyanok, akikben az emóciók erősen dolgoztak meccs közben és nem úgy viselkedtek, ahogy az mondjuk egy sportembertől elvárható lenne, de ezekre megpróbáltam nem reagálni és mindenkivel korrekt viszonyt kialakítani.
A Puskás Akadémiával már voltál ezüstérmes, kétszer bronzérmes. Az eredményeken kívül mire vagy a legbüszkébb az elmúlt négy évből?
- Egyértelműen a fiatalok nevelésére. Nekem ez talán benne van a DNS-emben. Én nem úgy lettem edző, hogy beültettek az első osztályba valaki mellé. Az U12-től az U19-ig minden korosztályt edzettem, itt megtanultam, hogyan kell bánni a fiatalokkal, megpróbáltam több lenni, mint szimpla edző, nevelgettem, hajlítgattam őket. Ennek most nagy hasznát veszem a Puskás Akadémiánál. Számomra fontos, hogy ne csak jó játékosok, hanem jó emberek is váljanak ezekből a srácokból. Folyamatosan inspirálom és a tanulás irányába is terelgetem őket. Fontos, hogy gondoljanak a jövőjükre, akár arra is, hogy egy súlyos sérülés keresztbe törheti a karrierjüket és akkor a civil életben is boldogulniuk kell.
Hogy fogadják a fiatalok az apáskodást?
- Itt már megszokták és talán igénylik is ezt tőlem. Amikor keményebb vagyok, az kicsit fáj nekik, de mindent az ő érdekükben teszek. Korábban máshol előfordult, hogy a szülők nem szóltak hozzám, mert szerintük túl szigorúan bántam a fiukkal, de szezon végén mindig megköszönték a munkámat.
A Puskás Akadémiánál mi a fontosabb, az eredmény, vagy az, hogy minél több fiatalt kinevelj a klubnak és a magyar futballnak?
- Nekem a nevelés, de meg kell találni az egészséges egyensúlyt. Most már eljutottunk oda, hogy a kezdőcsapatunk 40-50 százaléka magyar. Az első években nem nagyon tudtunk senkit felhozni, de aztán később Komáromi Gyuszi vagy éppen Corbu Marius szépen beépült közénk, a mostani szezonból pedig említhetem Gruber Zsombort és Kern Martint. De ne feledkezzünk meg az idősebbekről sem. Nagy Zsolt és Spandler Csabi például későn érő típus, ők a szorgalmukkal, a hozzáállásukkal példaképek lehetnek a fiatalok számára. Nekem egy dobogós helyezésnek akkor van nagy értéke, ha ezt úgy tudom elérni, hogy a csapat fele magyar.
Az elmúlt években folyamatosan a dobogón végeztetek. Mi kellene ahhoz, hogy a legtetejére is felállhassatok?
- Nálunk senki nem várja el a bajnoki címet. Ahhoz másfajta játékospolitikára lenne szükség és abban az esetben háttérbe szorulnának a fiataljaink. Ha visszahoznánk például pár korábbi akadémistát: Kleinheislert, Gyurcsót és igazolnánk még melléjük 2-3 rutinos játékost, akkor harcba szállhatnánk az aranyéremért. Erről azonban nincs szó, nem akarunk letérni az eddigi útról. Azt viszont bevallom, hogy a kupát nagyon szerettük volna megnyerni. Sajnos egy szerencsétlen öngól miatt kiestünk az elődöntőben. Nagy keserűség volt ezért a csapatban és bennem is.
Pénteken a Paks ellen bronzmeccset játszotok. Az elmúlt években talán a mumusotokká is váltak a paksiak, hiszen többször beleszaladtatok komolyabb vereségbe ellenük. Miért nem fekszik nektek a Paks játéka?
- Azt nem mondanám, hogy nem fekszik, de tény, hogy előfordultak vereségek a Paks ellen, viszont mi is legyőztük őket azért párszor. Bognár Gyuri egy nyíltsisakos focit játszat a csapatával, amiért nagyon tisztelem. Pont ezért legutóbb beleszaladtak egy hatosba Mezőkövesden, de ez benne van ebben a játékban. Mi is támadó focit játszunk, úgyhogy a nézők biztosan jól fognak szórakozni.
Az eredményekről, a pozitívumokról már beszéltünk, mi volt számodra a legnagyobb mélypont ebben a négy évben?
- Leginkább az, amikor nem volt rend az öltözőben, mert az kihatott a pályán nyújtott teljesítményünkre is. Előfordult, hogy elcsúsztak az arányok és a külföldiek voltak a hangadók. Sajnos Szolnoki Roli és Nagy Zsolt sokáig sérült volt, de szerencsére Batik Bence vagy Markek Tomi a karakterével, profizmusával, vezéregyéniség tudott lenni az öltözőben és azon kívül is. Természetesen nincs bajom a külföldiekkel, de nálam csak azok játszhatnak, akik egyértelműen jobbak a posztjukon a magyar csapattársuknál.
Sokan „szupersztárként” jönnek ide, azt hiszek, hogy a múltjuk miatt biztos helyük lesz a csapatban. Nálunk ez nem így működik.
Tudomásul kell venniük, hogy nekik többet kell nyújtaniuk, hiszen a klub azért hozta őket ide és azért kapnak a fiataloknál jobb fizetést, hogy húzóemberek legyenek. Ha ezt nem mindenki veszi tudomásul, akkor ezeket az embereket megpróbáljuk szelektálni.
Az egyik nevelési módszered, hogyha jó szóval nem tudsz hatni egy játékosra, akkor igénybe veszed a nyilvánosságot és gyakran kritizálsz a meccsek utáni nyilatkozataidban. Ez bevált? Hogy viselik a játékosaid?
- Ezt évek óta alkalmazom és egyértelműen bevált. Előfordul, hogy valaki hosszú ideig nem azt teszi, amit elvárok tőle. Ha nem tudok rá hatni szép szóval, négyszemközti beszélgetéssel, ekkor jön a nyilvánosság. Akinek ez fáj, az nem fogadja el és próbál ez ellen tiltakozni. Van olyan, aki végül belátja, hogy nekem van igazam és beáll a sorba, de olyan is előfordult, aki erre nem volt hajlandó, ő kikerült a csapatból.
Nyáron az ötödik szezonodat kezded majd meg a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként. Mik az elvárások veled szemben és mit vársz el te saját magadtól?
- Tisztában vagyok vele, hogy az eredményesség és a fiatalok kinevelés, az két külön dolog. Nem fogunk azonban változtatni, nem akarjuk az eredményeket hajszolni a fiatalok rovására, de mindezt okosan kell tennünk. Az elmúlt évben például 21 játékost próbáltunk ki az U17-től az U19-ig bezárólag és közülük ketten, hárman akadtak fent a hálóban. Nem lehet ész nélkül fiatalítani, de szeretnék minden szezonban 2-3 fiatalt kinevelni és elérni, hogy a kezdőcsapatban minél magasabb legyen a hazai játékosok aránya, akár még a mostani 40-50 százaléknál is. Ez egy nemes cél. Ugyan sokat kritizáltam a légiósokat, de tudomásul kell venni, hogy szükség van rájuk is, leginkább olyanokra, mint amilyen például Artem Favorov, aki „meghal” a pályán, én valahogy így képzelem el egy külföldi hozzáállását.
