"Nem vehetjük úgy, hogy mi már az elithez tartozunk, mert ez jelenleg nem igaz."
Marco Rossi segítőjeként testközelből látod a válogatott munkáját. Ha megkérdeznek, minek köszönhetők ezek a sikerek, akkor mit mondasz rá?
- Alapvetően a siker Marci Rossié. Először is fontos, hogy a külföldön játszó játékosok nagyon szeretnek hazajönni, és az itthon játszók is szeretnek a válogatotthoz menni, ez a kiindulópont. Van egy egészen kiváló csapategység és hangulat a magyar válogatottnál, de ebben évek hosszú és nagyon kemény munkája van a kapitánynak. Fontos, hogy a vezérek, csapatkapitányok is mindig jól formálták ezt a közösséget, emiatt is az egyének tudnak együtt működni.
Ha már egyének és csapatkapitányok: szintén testközelből látva azt a Szoboszlait, aki mondjuk két gólt lőtt a montenegróiak ellen, mit gondolsz, mi az ő titka?
Olyan nincs neki. Azért játszik ott, ahol most van, mert odavaló. Hosszú úton ment keresztül gyerekkorától, jó helyeken jó képzést kapott, de a személyisége is alkalmas arra, hogy a legmagasabb szinteket ostromolja. Lehet valaki önbizalommal teli vagy erős karakter, ha nincs meg a tudása, de lehet valaki jó focista, miközben nem erős karakter. Neki ez két dolog a gyerekkorától kezdve mindig együtt járt.
Pont ő mondta a meccs után, hogy "ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, ami felejthetetlen lesz!" Miközben gyakran hangzik el az, hogy ez a válogatott évek óta csúcsra van járatva, és félő, hogy a hátterünk nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy ezt tartósan fent tudjuk tartani. A csúcson vagyunk vagy van még innen felfelé?
- Ez a következő időszak nagy kérdése. Fontos egyrészt, hogy a játékosok hogy tudnak fejlődni majd egyénileg a klubjaiknál. Volt időszak, amikor tényleg csúcsra volt járatva a válogatott, például a Nemzetek Ligájában, de az ebben a selejtezőkörben elért eredményhez nem mindig kellett felülteljesítenünk ahhoz, hogy kijussunk, hozzátéve, hogy természetesen most is megvoltak a nehézségek és a nehéz ellenfelek.
Magasra tettük az elvárásokat, de mindig reálisan és racionálisan kell magunkra tekinteni, földön kell maradnunk, és nem vehetjük úgy, hogy mi már az elithez tartozunk, mert ez jelenleg nem igaz. Ráadásul ha az ember ezt gondolja, az a fociban ez mindig visszaüt.
Mennyi ebben az egészben Marco Rossi szerepe? Mit csinál ő ennyire jól?
- Elképesztően fontos a kapitány szerepe, mert nagyon odafigyel a játékosokra, nagyon bízik bennük, és próbálja az ő képességeikhez alakítani a csapatát. Egyfajta rendezett szabadságban hisz, amiben nagyon fontos elem a játékos. Nekünk magyaroknak ez a felfogás egy követendő út lehet. Frázis, de benne és segítőjében, Cosimo Inguscioban van egy óriási tisztelet és alázat a magyarok felé, ez már a Honvédnál is így volt, ebben azóta sem változott. Szerintem ez nem jellemző, az a szokás, hogyha ide jön egy külföldi edző, akkor úgy gondolja, ő tud mindent a legjobban. Ők Cosimóval totálisan az ellenkezői ennek, és ez meghatároz mindent.
"Nem tartom magam "yes mannek", mindig nyíltan elmondom neki a véleményem."
Vele már a Honvédban is dolgoztál együtt. Azóta mennyit és miben fejlődött leginkább?
- Marcónak és Cosimónak a szakmai tudása óriási, a kapitány alkalmazkodóképessége mindig is megvolt, így tudott alkalmazkodni a mostani futballhoz, és folyamatosan ezt teszi. A mindennapos munkában hisz, nyitott és fejlődni szeretne. Közhely? Igen, mert minden edző fejlődni szeretne, de sokaknak nincs mankójuk, nem tudnak hova nyúlni, nem tudnak jól kiválasztani - ő ezt csinálja nagyon jól. Kiválasztja a jót a felmerülő lehetőségek közül és jól is alkalmazza azt. Kevés az olyan edző, mint ő, aki mindig jobb akar lenni, de tényleg tudja is, hogy ehhez hova nyúljon.
Tulajdonképpen Giovanni Costantino helyét vetted át a stábban, ők hosszú ideig egy megbonthatatlan egység voltak Marcóval, Cosimóval, de ő kilépett ebből. Megköszönted már neki a lehetőséget?
- Marcónak és Cosimónak vagyok hálás, hogy amikor ez a helyzet kialakult, rám gondoltak, de mivel emberileg és szakmailag is mindig jól megértettük egymást, hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen meglepett, amikor Marco felajánlotta számomra a lehetőséget.
Mivel indokolta, hogy felkért? Az olasz nyelvtudás döntött, vagy valami más?
- Az nem volt döntő faktor, az kevés lenne. Az volt az első szempont, hogy tudta, milyen vagyok emberileg. De futballoztam külföldön, Olaszországban is, játszottam nála Kispesten, voltam magyar válogatott, jelenleg is nap mint nap edzősködöm a Puskás Akadémián - ezek olyan körülmények, amelyek miatt úgy tűnhetett neki, hogy alkalmas lehetek a posztra. Neki ilyenkor azt kell eldönteni, a stáb tagjaként és pályaedzőként hiteles lehetek-e azoknak a játékosoknak, akiket behív. Nem tartom magam "yes mannek", mindig nyíltan elmondom neki a véleményem. Ő is ilyen ember és a környezetétől is ugyanezt várja.
Évekig játszottál Olaszországban. Mit tanultál ott, amit edzőként fel tudsz használni itthon? Mi a legnagyobb különbség az olasz és a magyar edzők felfogása között?
- Nagyon szembetűnő, hogy a saját gondolkodásmódjuk, stílusuk, futballkultúrájuk mellett mennyire kitartóak, egyszer letették valami mellett a voksukat, és emiatt mindenki egy nyelvet beszél. Nagyon szervezettek, nagyon szenvedélyesek. Viszont a defenzív gondolkodásmód nem állt annyira közel hozzám, mert nem voltam egy merev rendszerbe beilleszthető játékos, ezt utólag már nyugodtan elismerhetem. Magyarként sem volt ez nekem annyira komfortos, nehéz volt ott focizni. Amit ott leginkább megtanulsz, hogy nagyon fontos betartani a taktikát, fegyelmezettnek lenni, ez kiskoruktól beléjük ivódik. Amit ők tudnak a fociról - akár az adatok átültetését a játékba -, az nagyon magas szint. Nagyon jól tudnak foglalkozni a részletekkel, miközben látják a nagy egészet is egyben. Mégis azt mondom, hogy mindaz, amit kint átéltem, az jelentősen befolyásolta azt, hogy hogyan gondolkodok én most az edzőségről, és nem abban az értelemben, amire mindenki gondolna. Ők is kevesebb hangsúlyt fektettek arra, hogy megismerjenek egy játékost, hogy kapcsolódjanak hozzá - már említettem Marco esetében, hogy ez mennyire fontos. Ott is mindig nagyon fontos volt az eredmény, miközben óriási volt a merítési lehetőség, ezért nem volt annyira szempont, hogy megismerjenek, beazonosítsanak egy játékost.
Pedig Ancelotti is így dolgozik, ő tökéletesen kapcsolódik a játékosaihoz, előbb meg akarja tudni, mi lehet az adott játékosnak az erőssége, ebből pedig leszűri, hogyan tudja őt használni, és nem a saját stílusára akarja őt formálni. Marco ugyanezt az utat követi a magyar válogatottnál. Válaszolva az eredeti kérdésre: az olasz edzők mindegyikénél megjelenik a defenzív felfogás, stíluskülönbségekkel, ellenben kevés magyar edzőnél jelenik meg a magyar stílus, inkább játékrendszer vagy trend alapú a gondolkodás.
Beszéljünk még picit a válogatottbeli szerepedről. Hogy néz ki mindez az edzések során, a meccsek alatt vagy éppenséggel a két válogatott összetartás közötti hetekben?
- A játékosokkal az anyanyelvükön tudok beszélni. Egy vezetőedzőhöz mindig más viszonya lesz egy játékosnak, mint a segítőjével. A kulcs az, hogy jó kapcsolatom legyen a játékosokkal. Én ebben nyitott vagyok, bárkinek tudok segíteni, ha valakinek egy-két adat vagy részlet nem tiszta - hozzáteszem, Marco nagyon tisztán és érthetően beszél a játékosokkal. Pályaedzői feladataimat ellátom a meccsek során a kispadon is, de a videóelemzőnkkel, Beregi Istvánnal is folyamatos a kapcsolatom. A fő asszisztens Cosimo, akinek szintén óriási szerepe van, de tudom, hol a helyem, nem akarom túljátszani a szerepemet, de amit látok a pályán, azt persze megosztom én is a kapitánnyal és a stábbal. Szereti kikérni a stábtagok véleményét, de a felelősség és a végső döntés az övé. A két válogatott mérkőzés közti időszakban pedig a Marco által kiadott feladatokat teljesítek, mérkőzéseket, játékosokat figyelek meg, mert az összes magyar játékost figyeljük. Nagyjából tudjuk, kik jöhetnek szóba a válogatottnál, oda kellene eljutnunk, hogy minél több érdekes játékos legyen külföldön és itthon is.
Van még további merítési lehetősége a kapitánynak? Ez a kritika gyakran elhangzik.
- Ez így nem igaz, mert az mindig van. Egy adott meccsre, ellenfélre mindig lehet találni olyan játékost, akit lehet hasznosítani annak függvényében, hogy ki esik ki épp a csapatból. Az elmúlt években voltak sérülések, eltiltások miatt komoly problémák, akadt, hogy a legjobb játékosaink hiányoztak, de mindig sikerült kezelni a helyzetet, és aki bekerült a csapatba, mindig tudott alkalmazkodni. Ebből is látszik, Marco milyen jól választja ki a játékosokat. Mindig jönnek ki új játékosok, mindig kerülnek ki új fiatalok a hazai mezőnyből is, én nem látom ezt olyan negatívan, mint sokan, mindig lesznek nekünk érdekes új arcok, már az U21-ben is vannak ilyenek, kérdés, ők hogyan teszik meg a következő nagy ugrást.
"A Fradi ifiben felnézhettem egy Zoran Kunticsra, akinek ittam minden szavát."
Pedig az utánpótlás válogatottjaink az elmúlt években meglehetősen visszafogottan szerepelnek, megfordult a trend. Volt időszak, amikor a korosztályos együtteseink szállították az eredményeket, a felnőtt válogatottal szemben, most pedig mintha a nagyválogatott szereplése lenne az "ernyő" az UP-válogatottak gyengébb eredménysora felett.
- Erre a kérdésre nem tudok pontos választ, de visszakérdezek: mi a cél? Ha az eredmény a fontos, akkor az mindig önmagáért beszél. Ha viszont az a cél, hogy minél több fiatal kerüljön fel a felnőtt válogatotthoz, akkor nagyon jól állunk. Sőt, inkább szenzációsan, én szerintem az Eb-re kijutók közül biztosan a miénk az egyik legfiatalabb csapat. A felnőtt válogatottnál úgy zajlott le egy generáció váltás, hogy közben jöttek az eredmények is. Ez pedig egyértelműen nehezíti az utánpótlás edzők dolgát, hiszen a legjobb játékosaikat mindig feljebb kell adniuk.
Amikor Te voltál válogatott, sokak szerint talán még jobb játékosaink is voltak a keretben, több volt a topligában szereplő labdarúgónk, mégse sikerült kijutni a nagy tornákra. Miért sikerül az, ami akkor nem?
- Nagyon egyszerű: csapatként akkor nem tudtuk ezt megoldani. De nehéz az összehasonlítás, hiszen változtak azóta a kijutási feltételek, a foci is sokat változott, de ettől még tény, hogy akkor is nagyon sok jó játékosunk volt, de nem volt meg a megfelelő csapategység. Nekem ez fájt, és valahol ez terelt engem az edzősködés felé. Akkor is hittem azt, hogy sokkal több van bennünk, és többet tudunk annál, mint ami kijött vagy amit kihoztak belőlünk - ma is ez motivál, hogy bizonyítsam, igenis több van a magyar játékosokban.
Ez azért kritika az akkori edzők felé. Úgy érzed, hogy azok a magyar edzők, akikkel dolgoztál, nem voltak elég jók, vagy nem voltak olyan jók, mint Rossi?
- Nem szeretném ebbe az irányba vinni ezt a témakört. Én mindenkitől tanultam, mindenki munkájából kivettem azt, amit hasznosnak gondoltam. Nagyon sok jót tanultam én a magyar edzőktől: tetszett Gellei Imre kommunikációja a játékosokkal, és a csapat körül általa kialakított környezet, vagy az, hogy Herczeg András mennyire együtt tartotta a debreceni kultúrát, már-már mereven ragaszkodott hozzá, és ettől a "kívülről jövők" még motiváltabbá váltak. Mészöly Géza vagányságát elismertem, Róth Antal felkészültsége extra volt, nagyon sok minden átragadt rám tőle. Egervári Sanyi bácsinak megvolt az a képessége, hogy szabadon engedte a játékosokat, a kreativitásuknak utat nyitott, Bekő Balázs taktikussága is pozitív volt, de az is, hogy mondjuk a Fradi ifiben felnézhettem egy Zoran Kunticsra, akinek ittam minden szavát. Mindenkinek volt jó oldala szerencsére. Pályafutásom utolsó két-három évében már kacsingattam az edzősködés felé, és nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy nem azok a negatív példák fogják majd meghatározni az edzői filozófiámat, amiket én átéltem. Nem akartam, hogy a saját, szubjektív, múltamból adódó tapasztalatok határozzák meg, én hogyan bánok majd a gyerekekkel, hogy ráhúzzak sémákat fiatal tehetségekre, ennél sokkal-sokkal fontosabb az, hogy az adott játékossal személyre szabottan dolgozzak.
A negatív tapasztalatok, amiket szereztél, mennyire formáltak?
- Gyorsan rájöttem, hogy nem attól lehetek jó edző, hogy a múltamban mit éltem át. Ehhez jól jönne egy tanító, vagy ha hirtelen nincs kéznél, akkor keresni kell, én pedig a kereső voltam. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert az összes módszertanon, összes stíluson, összes kulturális tanításon átrágtam magam. Nagyon mélyen ismerem a Barcelona akadémiájának módszertanát meghatározó "Paco" Seirul-lo tanításait, nagyon sokat köszönhetek Raymond Verheijennek, aki rengeteget tett a holland akadémiai munkáért, és az iránymutatásai tisztába tettek a fejemben sok dolgot a futball erőnléti oldaláról, de olyantól is tanulhattam az elmúlt években, aki Portugáliában végigcsinálta a taktikai periodizációt Berndt András személyében. Elolvastam az összes magyar szakkönyvet, ami az elmúlt 100 évben íródott, tisztában vagyok az összes Ferenczi Attila-könyvvel, Sisa Tibor írásaival, a mai fiatal edzőknél alapnak kellene lenni, hogy ismerjék azok tartalmát, és sokat tanultam más sportágak edzőitől is, így például Görgényi Istvántól, olimpiai bajnok vízilabda edzőtől. Sokat tanultam a futsalból Kis János által, mert aki azt mondja, hogy ennek nincs köze a modern focihoz, az szerintem nem ért eléggé a labdarúgáshoz. Ezek a szakemberek mind zsenik, és hálás vagyok, hogy találkozhattam velük.
Legalább hússzor néztem meg a 6-3-at és közben nagyon figyeltem, mert ami akkor a pályán működött, abból még ma is nagyon sok minden működik a futballban. Persze, nem azt mondom, hogy le kell ragadnunk 1953-ban, hanem mindent, ami a magyar labdarúgás sikerességét adta, át kell ültetni a 2023-as keretek közé. Modernizálni és újra kell éleszteni a tradicionális magyar stílust, amely a rövid kombinációs játék és a hosszú mélységi átadások egyensúlyán alapuló játék, amivel próbálod megtéveszteni az ellenfelet. Lehet és kell is nemzetközi trendeket, irányvonalakat figyelni és abból csipegetni, de csak óvatosan, mert a nagy részükben egy magyar játékos nem fogja komfortosan érezni magát, és úgy érzi majd mint játékosként én Olaszországban.
Ismernünk kell magyar emberek lélektanát, a magyarokra jellemző személyiségjegyeket, ez alapján pedig a magyar tradicionális futballstílusra alapuló módszertant kialakítani. Hosszú ideig módszertanokat másoltunk, miközben nem voltunk tisztában a módszertan kiinduló pontjával, nem voltunk tisztában a saját múltunk erényeivel, és ha újra és újra ezt tesszük, akkor a sötét szobában megint el fogunk tévedni. A tudományból kell átvenni ismereteket, de olyanokat, ami a magyar futballnak kedvező. A futball ugyanis művészet és nem tudomány. Nagyon izgalmas az akadémiai rendszer, de alapvetően az elméleti tudás mellett a gyakorlati tudás is nagyon fontos, és én személy szerint nem akarom prezentációkkal, Excel-táblázatokkal, teljesen felesleges megbeszélésekkel elvenni az időt a futball alaptörvényeitől, részleteitől, mert kötelességünk, hogy a játékos fejlesztése legyen a kiindulópont. Nem felfelé kell megfelelnünk, hanem ezeket az energiákat a játékosokra kell fordítanunk.
"Nagyon sok gyerek nem tud arra választ adni, miért focizik."
Ma akadémiai edző vagy, a Puskás Akadémia egyik fontos - U17-es - korosztályos csapatát irányítod. Dolgoztál még fiatalabbakkal is, nyilván naponta sok hasznos dolgot oszthatsz meg az általad edzett akadémistákkal. Ha csak egyetlen egy tanácsot adhatnál nekik, mi lenne az?
- Alapvetően megteremtem azt az interaktív környezetet, ahol kérdezek a játékosoktól, és őket is mindig erre biztatom, mert nincs rossz kérdés. Rossz válasz van. Ezért fontos, hogy mindig kérdezzenek. De amit mindig hangsúlyozok minden játékosomnak, annak a lényege az, hogy "próbáld lecsökkenteni a külső környezeti hatásokat, hogy ne máson múljon, mi lesz belőled, mert csakis rajtad múlik. Lesz jó edződ, lesz rossz edződ, lesz üvöltöző edződ, de ne ezzel törődj, hanem csak azzal, hogy mi a Te felelősséged ebben az egészben, és mindig tedd fel magadnak a kérdést, hogy tényleg mindent megtettél-e? Nem lesz mindig könnyű az út, tökéletes biztosan nem, de készülj fel rá, hogy nem egy edző miatt leszel futballista, nem is a társaid, és nem is a jó pályák miatt leszel az, hanem a gondolkodásmódod miatt. Ha ezt felismered, akkor van esélyed."
Akiket semmi nem tör meg, akik tudják a miértekre a választ, azokból lesz focista. Azt vettem részre, hogy nagyon sok gyerek nem tudja, miért csinálja azt, amit csinál, nem tudnak arra választ adni, miért fociznak? "Mert csak, mert trendi, és még sorolhatnám."
- Én egészen kicsi koromban tudtam, hogy a Fradiban akarok telt házas meccseket játszani, hogy mindenáron Olaszországba akarok eljutni, és válogatott akarok lenni. És én ezt az egészet kihívásként élem meg, igenis az a felelősségem utánpótlás edzőként, hogy gondolatokat ébresszek a játékosokban, hogy ha legközelebb megkérdezik, miért akarsz futballista lenni, akkor tudják a választ. Lehetőségem van minden nap arra, hogy akár egy edzés alatt is megtanítsak nekik a futballból valami újat, és ez hatalmas dolog. Nekünk edzőknek az a legnagyobb felelősségünk, hogy nem az számít, hogy éppen melyik akadémián, melyik korosztálynál vagyunk vezetőedzők, hanem hogy minden nap megtanítsunk valamit a játékosoknak, és ne gondoljuk túl a saját szerepünket, és ne legyenek az akadémiákon megélhetési edzők.
Tényleg elkényeztetettek a mostani generációk? Vigyázz, mert nyilván a Tiédre is ezt mondták az öregebbek.
- A világ változik. Mi egyelőre a szerencsésebb részén élünk és minden kényelmi dolog a rendelkezésünkre áll. Nem gyalogolunk sokat, online rendelünk pizzát, egy gombnyomással fűtünk, mosogatunk. A gyerekek életében ez már természetes. Online barátkoznak, játszanak. Ez a terület szülői nevelés kérdése, nem pedig egy akadémia dolga. Az, hogy mennyit enged és hogyan tanítja alkalmazni ezeket a dolgokat. Mert az kényeztet el bárkit. Ezért a létező legfontosabb, amikor kiválasztasz egy játékost, megismerd a szüleit is. Abból a beszélgetésből rájössz sok mindenre. Ha a szülőn azt látod, hogy nem követel, nem tanítja felelősségvállalásra, akkor mindig az lesz a vége, hogy a szülő, sőt a gyerek is az akadémiát, az edzőt fogja hibáztatni, amiért nem lesz belőle profi játékos, legalábbis mindig más lesz ezért a hibás, de a gyerek biztosan nem. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy edzőnek sosincs ebben felelőssége. A kérdésre visszatérve: szerintem sokkal nehezebb dolguk van a mai gyerekeknek. A grundon, vagy az azok helyét átvevő pályákon megtanultál nagyon sok mindent, rengeteg élethelyzetre felkészített az, ha ott fociztál, a pályán rengeteg dolgot tudtál abból hasznosítani. Mára megváltozott a világ, grund helyett kütyü van, keveset mozognak a gyerekek, rosszabb lesz a mozgáskoordinációjuk, még hozzánk képest is hátrányból indulnak. De! Itt jön képbe az edző szerepe is. Engem motivál, hogy elérjem azt, hogy kimozdítsam őket ebből az állapotból, és elérjem, hogy minél előbb kiderüljön futballisták akarnak-e lenni.
Edzőként igenis a Te dolgod az, hogy úgy tarts edzést, úgy kommunikálj a játékosaiddal, vagy olyan feladatokat adj nekik, amivel kimozdítod őket a komfortzónájából. Amivel fejlődésre bírod őket, 2 kattintással nem megszerezhető folyamatot mutatsz nekik. El kell, hogy érd, hogy a játékosodat érdekelje az, ami vele történik. Ha gyors, és ettől királynak érzi magát az edzésen, akkor rakd oda mellé a még gyorsabbat, és ha megfelelő karakter, akkor érdekelni fogja a kihívás, és igenis le akarja majd győzni a másikat.
Ha ez játékosan történik, de van tétje, akkor fejlődnek. Minden egyes feladatnál úgy kell kondicionálni egy fiatal játékos agyát, hogy nyerni akarjon, jobb akarjon lenni a másiknál, mert csak így lesz képes később a nagy pályán, élesben is nyerni és így ismeri meg a csapat a másik erősségét és gyengeségét, ami által jó döntést fog hozni egy meccs másodpercenként változó helyzeteiben. A legfontosabb szabály pedig az, hogy soha ne blokkold őt, hanem a foci keretei között hagyd szabadon alkotni, és engedd, hogy a kreativitása teret nyerjen - ez óriási probléma az egész futballvilágban, hogy sok esetben az edzők akarják ráerőltetni a saját gondolkodásmódjukat a játékosokra, amit aztán azok nem tudnak megvalósítani. Egy jó edző felismeri a játékos egyéni képességeit, fejleszti azokat és engedi használni.
Hol látod magad 3-4 éven belül?
- Szoktam ezen gondolkodni, de jelen pillanatban jó helyen vagyok, hiszen a magyar válogatott stábtagjaként a felnőtt játékosok, míg a Puskás Akadémia edzőjeként a fiatalok révén szerzek nap mint nap tapasztalatot. 100%, hogy szeretném majd felnőtt szinten is kipróbálni magam vezetőedzőként, ezért is tanulok folyamatosan, de hogy mikor jön el ennek az ideje, azt nem tudom, és most még talán nem is fontos ez.
Valaki azt mondta Rólad, hogy azért lesz nehéz dolgod, mert nehezen vagy hajlítható.
- Akkor ezt szorozd meg kettővel. De attól függ, ki mondta ezt, és attól is, mit jelent a nehézség? Mert számomra az, hogy valami nehéz, az inkább egy lehetőség, ami még inkább motivál, mert annyira szenvedélyesen szeretem a labdarúgást, hogy a futball szeretete mindig erősebb lesz bármilyen konfliktusnál. És egyébként is: kinek vagyok nehezen hajlítható? Aki hiteles, akinek van tudása, akiben van alázat, aki nem a levegőbe beszél, annak nagyon is hajlítható vagyok, azokkal imádok a szakmáról vitázni, sőt, tanulni is szeretek az ilyen szakemberektől. Aki viszont nem ilyen, aki szakmai tudás nélkül, a pozíciójából kiindulva és azt féltve kontrollálni, irányítani akar, de nem tud érvelni a saját igaza mellett, mert nincs valós hivatkozási alapja, az sosem fog tudni motiválni, kontrollálni. Inspirálni az fog tudni, akinél látom és tudom, miért csinálja.
