A koronavírus Indiát is elérte. Te mennyit éreztél a korlátozásokból, amíg kint voltál?

- Nem sokat- kezdte Busai Attila a csakfoci.hu-nak. - Amíg ott voltam, nem vezettek be komolyabb korlátozásokat. Mivel azonban a járvány egyre jobban terjedt az egész világon, Indiában is felfüggesztették a bajnokságokat. Úgy láttam jónak, ha még időben hazajövök, itthon nagyobb biztonságban érzem magam. Budapesten egy nagy lakóparkban élek, ahol a sportolási lehetőség is adott. Úgy vagyok vele, hogy ezt most át kell vészelni, figyelek rá, hogy minél kevesebb emberrel érintkezzem. Nagyon ritkám hagyom el a lakóparkot, általában csak akkor, ha bevásárolni megyek.

Itthon sokan megdöbbentek, hogy az indiai másodosztályba igazoltál. Mi vonzott ilyen egzotikus helyre?

- Én sem úgy képzeltem a karrieremet, hogy 31 évesen Indiában a második vonalban fogok futballozni. A mostani magyar huszonéves fiataloknak nem ezt az utat ajánlanám, én viszont a koromból adódóan már nem nagyon válogathatok. Miután a Nyíregyházától elküldtek, jött egy ilyen lehetőség, én pedig belevágtam.

Milyen körülmények közé kerültél?

- Az indiaiak imádják a focit, a helyi rangadón 35 ezer ember volt egy másodosztályú meccsen. Európai szemmel azonban van pár furcsaság. Azt mondjuk nehezen szoktam meg, hogy edzésre már beöltözve kellett menni, mivel az edzőpályán nincs öltöző. Imphal városában laktam egy hotelban, ahonnan jobbára csak az edzésekre és a meccsekre mozdultam ki. A város utcái porosak, koszosak, szemetesek, a helyiek egyáltalán nem figyelnek a higiéniára, ezért nem nagyon éreztem ingert arra, hogy ott sétálgassak. A Neroca nevű klub, ahol játszottam, középcsapatnak számít a másodosztályban. A keretünkben volt 3-4 aránylag képzett játékos, a többi inkább NB III-as szintű. Nyilván engem azért vittek, hogy meghatározó ember legyek, ennek megfelelően kiemelt bérezésem volt. Sajnálom, hogy csak négy meccset tudtam játszani, de ígéretet kaptam rá, ha vége a járványnak, számítanak rám.

Nem lenne egyszerűbb Magyarországon csapatot találnod?

- Nem hiszem. A Fradinál nagyon szép éveket töltöttem el, bajnokságot nyertem, minden rendben volt.

Diósgyőrben és Nyíregyházán azonban nem bántak velem szépen, voltak olyanok, akik tönkre akarták tenni a pályafutásomat. Miskolcon az egyik vezető szinte átnézett rajtam, semmibe vett, pedig nem ártottam neki. Lehet, hogy a fia vetélytársát látta bennem, akivel ugyanazon a poszton játszottunk.

Ennek a vezetőnek nagy szerepe volt abban, hogy nem tudtam NB I-be igazolni, mivel mindent elkövetett, hogy ne legyen csapatom. A mai napig nem értem ezt a hozzáállást.

Aki ismeri a pályafutásodat, tudja, hogy nem volt balhéktól mentes. A Ferencvárosnál előfordult, hogy ittasan balesetet okoztál egy csapattársaddal, Diósgyőrben a saját mérkőzésed helyett Fradi-meccsre mentél. Nem lehet, hogy ezek az esetek is hozzájárultak ahhoz, hogy nem te voltál a klubvezetők kedvenc célpontja?

- Csináltam hülyeségeket, ezek közül valami kiderült, valami nem, de ettől függetlenül nem tartom magam balhés játékosnak.

Nyíregyházán sem ezt a bánásmódot érdemeltem. Pont akkor volt edzőváltás, amikor megműtötték a térdemet, de az új edző annyit nem mondott, hogy „jobbulást”. Amikor pedig nem volt rám szükség, e-mailben bontották fel a szerződésemet. Szerencsére azonban van ellenpélda is, Kis Károly például mindig pozitívan nyilatkozik rólam, nagyon szerettem vele együtt dolgozni Szolnokon, ahol jól is ment a játék, centerként sok gólt rúgtam.

Azt mondják rólad, hogy adottságaid alapján sokkal komolyabb karriert kellett volna befutnod. Egyetértesz ezzel?

- Egyetértek. Talán mindig túlságosan őszinte voltam, nem érdekelt, ki mit gondol rólam. 31 éves vagyok, a La Ligában már nem fogok futballozni és itthon sem, de szeretnék még olyan helyen játszani, ahol futballistának érezhetem magam, az sem baj, ha ez adott esetben az indiai másodosztály.

PRIVACSEK ANDRÁS