"Teljesen normális és jogos, hogy Dani maradt az elsőszámú kapus"
Az NB I-es debütálásod óta zsinórban hét meccsen voltál kezdő. Álmodni sem lehet jobb bemutatkozásról?
– Azt hiszem, nehéz lett volna jobbról álmodni, főleg, hogy az első meccset lehoztuk hátul nullára, aztán pedig Újpesten az én szemszögemből rendkívül jól sikerült az a meccs, de a vereség sajnos elrontotta az összképet. Szerintem ilyen berobbanásra kevesen számítanak, így én sem gondoltam, hogy ez lesz belőle, főleg, hogy Póser Dániel folyamatosan jó teljesítményt nyújtott a kapuban. De természetesen örülök, hogy így alakult.
A Kisvárda ellen debütáltál, de az Újpest elleni találkozó sikerült a legemlékezetesebbre. Mondhatni, hogy az volt a fordulópont a karrieredben?
– Igen, talán lehet mondani, hogy az Újpest elleni találkozó egy fordulópont volt, hiszen az előtte lévő nagyjából 1,5 évben nehéz időszakon mentem keresztül, nem igazán kaptam játéklehetőséget sem az MTK-nál, sem pedig Budafokon.
Ha csak a saját teljesítményemre gondolok, akkor kijelenthető, hogy az Újpest elleni volt életem legjobb meccse,
de ha csapatszinten nézzük, akkor ez nincs így, hiszen nem nyertünk. Nagyon nagy löketet adott, hogy sikerült kivédem a 11-est a meccs elején, de arra én sem gondoltam még akkor sem, hogy ilyen különleges meccs fog kialakulni ebből, csak koncentráltam, figyeltem és jöttek a védések. Rengeteg gratuláló üzenetet kaptam, nagyon jól esett például Andrusch Józsi bá' gratulációja, vagy éppen a jelenleg a magyar A-válogatott kapusedzőjeként tevékenykedő Kövesfalvi István is üzent, de hosszú lenne most felsorolni mindenkit.
Hogyan élted meg a bajnokságban az előtte lévő 22 fordulót, amikor folyamatosan csere voltál?
– Kicsit még visszább ugornék az időben. Még az MTK-ban játszottam az előző idényben az NB II-ben, amikor sajnos volt egy ujjtörésem, amiből nagyon nehezen jöttem vissza, és az idő alatt pedig Somodi Bence nagyon jó teljesítményt nyújtott a kapuban, és a felépülésemet követően továbbra is ő élvezte az edző bizalmát a kezdőben. Aztán örömmel jöttem Budafokra, hiszen egy NB I-es csapathoz tudtam kerülni, ahol eleinte számítottam arra, hogy nem én leszek a kezdő kapus, hiszen Póser Dani védett az NB II-es bajnokság nagy részében is, vele és Kovács Zoltánnal harcolta ki a csapat a feljutást, ezért teljesen normális és jogos, hogy Dani maradt az elsőszámú kapus. Ebben az időszakban is motivált voltam, úgy álltam a munkához, hogy 100 %-ig készen álljak akkor, amikor megkapom majd a lehetőséget a bizonyításra. A Kisvárda elleni meccsen aztán elérkezett ez a pillanat, én pedig élni is tudtam ezzel, és azóta is folyamatosan jó visszajelzéseket kapok, elégedettek velem a klubnál, igyekszem fenntartani ezt a teljesítményt.
Kapusproblémái az első 22 fordulóban sem voltak a Budafoknak, hiszen Póser Dániel is megbízható volt folyamatosan. Ő hogyan viszonyult ahhoz, hogy sikerült kiszorítanod?
– Mindhármunk nevében talán elmondhatom, hogy nagyon jó egymással a viszonyunk, baráti kapcsolatot ápolunk, segítünk egymásnak, senki nem haragszik, ha épp a másik nevével kezdődik a felállás.
Bejátszottad magad a kezdőbe. Mi lenne a következő nagyobb lépés a karrieredben?
– Ahogyan említettem, hosszú ideig nem kaptam lehetőséget a bajnokságban a Kisvárda elleni NB I-es debütálásom előtt, így egyelőre csak az a cél, hogy stabilan játsszak és lehetőleg minél tovább én legyek az elsőszámú hálóőr az aktuális csapatomban, hogy az a következő szezonban a Budafok vagy az MTK lesz, az majd kiderül.
"Olykor azért ha kell, Gera Zoltán is fel tudja emelni a hangját az öltözőben."
Az U21-es Eb-t megelőzően nem voltál a keret tagja a felkészülési meccsek alkalmával. Végül úgy alakult, hogy az Eb-n is alapemberré váltál. Ilyen egy ideális év?
– Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy a válogatott szempontjából is így fog alakulni ez az esztendő. Az említett ujjtörésem éppen az U21-es válogatottnál következett be az egyik edzésen, 2019-ben. Aztán amikor az Eb előtt néhány héttel elkezdtem játszani Budafokon,
akkor azért reménykedtem abban, hogy bekerülhetek a keretbe, de hogy ilyen sok játékpercem lesz a tornán, azt még én sem gondoltam volna, nem igazán tűnt ez reálisnak.
Hogyan élted meg az U21-es Eb-t?
– Elég demoralizáló meccseket játszottunk, nagyon erős csapatok voltak az ellenfeleink, a németek és a hollandok elleni találkozón eléggé kijött a különbség sajnos. A románok ellenit talán megnyerhettük volna, ha szerencsésebben alakulnak a dolgok, de összességében azt mondhatom, hogy tapasztalatszerzés szempontjából nagyon jó tornán vagyunk túl. Testközelből tapasztalhattuk, hogy hol tartanak a topligás játékosok, hiszen többüket láthattuk például nemrégiben a Bajnokok Ligája-találkozókon is.
Milyen edző Gera Zoltán?
– Összességében a nyugodtabb habitusú edzők közé tartozik, aki rengeteg tapasztalatot szerzett játékosként, és érezhetően nagyon sok tudás van a fejében. Olykor azért ha kell, ő is fel tudja emelni a hangját az öltözőben.
Fiatal korod ellenére már több rutinos edzővel is dolgozhattál, például Kis Károly, Szanyó Károly, Michael Boris, Feczkó Tamás vagy éppen Bognár György. Ki volt rád a legnagyobb hatással?
– Ezt nehéz megmondani, nem is tudnék kiemelni egy edzőt. Mindenkitől kaptam valamit, mindenki hozzátett a fejlődésemhez valamilyen különböző módon.
Sportos családban élsz: testvéred, Barnabás válogatott labdarúgó, barátnőd NB I-es kézilabdás, párod testvére, Sallai Roland pedig szintén válogatott focista. Kívülről azt gondolná az ember, hogy ilyen környezetben 0-24 a fociról és a sportról van szó otthon is.
– Valóban elég sokszor téma a sport a szűkebb családi körben, de az túlzás, hogy 0-24 csak erről lenne szó, természetesen van idő a kikapcsolódásra és minden más fontos dologra is.
Azt szokták mondani, hogy a kapus poszthoz kell egy kicsi őrültség is. Ez nálad hogyan mutatkozik meg?
– Talán erről a csapattársak jobba tudnának mesélni... (nevet). Szeretem, ha jókedv van a csapaton belül, ha lehet kicsit bolondozni.
A téged jobban ismerők szerint legtöbbször te vagy a társaság középpontjában.
– Nem feltétlenül szeretnék mindig a középpontba kerülni, de aztán valahogy mindig úgy alakul, hogy elég laza és hülyéskedős típus vagyok, és végül odakerülök.
De sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy az edzők túl lazának, esetleg flegmának tituláltak, de én ezt belülről egyáltalán nem érzem így.
Egyszerűen csak ilyen a habitusom, szeretek nevetni, bolondozni, de ha komoly munka folyik, akkor természetesen erről szó sem lehet.
Állítólag amikor 19 évesen védtél a Vasasnál, már akkor is nagyon határozottan, hangosan irányítottad a védőket, olykor pedig akár le is szúrtad a tőled jóval idősebb, tapasztaltabb játékosokat.
– Szerintem ennek az az alapja, hogy ha a társak elfogadnak, akkor onnantól kezdve nem úgy tekintenek rád, mint egy kis hülyegyerekre, aki hátulról magyaráz, hanem úgy, mint egy kapusra, akinek ez a dolga. Szerencsére engem már 19 évesen is elfogadtak az akkori csapattársak és nem volt ebből konfliktusom a pályán az idősebb játékosokkal. Természetesen az öltözőben már más a helyzet, hiszen ott én hallgatok és én nézek fel a rutinosabb, tapasztaltabb játékosokra.
A bekapott gólokat legtöbbször látványosabban éled meg, mint a legtöbb kapus. Ez mitől lehet?
– Erre nehéz egyértelmű választ adni. Természetesen utálok gólt kapni, mint mindenki. Az utóbbi meccseken rendre szerencsétlen szituációk következtében kaptam gólt, az Újpest ellen a hajrában például egy ostoba megpattanós gólt, azt elég nehéz volt elviselni, majd a Fehérvár ellen szintén a hajrában egy szerencsétlen öngólt kaptunk. Ezt nem volt könnyű feldolgozni, talán emiatt lehettek ezek a látványosabb reakciók.
Mikorra lehet realitása, hogy a felnőtt válogatottba is meghívót kapj?
– Azért dolgozok, hogy talán 4-5 éven belül ez sikerüljön. Azért jelenleg Gulácsi Péter és Dibusz Dénes eléggé kirobbanthatatlan, remek teljesítményt nyújtanak mindketten, de a sérüléséből éppen visszatérő Kovácsik Ádám sem véletlenül szokott kerettag lenni, valamint a Felcsúton védő Tóth Balázs is nagyszerű formában van, csakúgy, mint a zetés Demjén Patrik. Nehéz lesz bekerülni a válogatottba, elég népes a jó kapusok tábora.
Ezen a poszton sosem volt gond Magyarországon, úgyhogy szerintem nem lesz probléma azután sem, ha mondjuk már nem lesz Gulácsi vagy Dibusz.
Azt azonban nehéz megmondani, hogy utánuk kik lesznek a válogatott keretben, hiszen akár egy év alatt nagyon sokat változhat a helyzet, sokat lehet fejlődni és visszaesni is. Egy biztos, én csendben, alázatosan fogok dolgozni, hogy odakerüljek. Természetesen téma volt már családi ebédeknél, hogy milyen jó is lenne, ha egyszer két Besével kezdődne a válogatott kezdőcsapata. Barna már ott van, a következő években rajtam lesz a sor.
NYIKES ZOLTÁN
