Ön most távozott Kaposvárról vagy sem? Elküldték, magától megy, segítsen, mi a megoldás?

– Még nem történt meg az elválás, de az igaz, hogy a tulajdonos kezdeményezte a közös megegyezéssel történő szerződésbontást, amire én is hajlok, és valószínűleg a közeljövőben bekövetkezik – kezdte Illés János a csakfoci.hu-nak. – Vannak köztünk nézeteltérések, másképp látunk bizonyos dolgokat a futballal kapcsolatban. Ugyan nincs szó kibékíthetetlen ellentétről, de minden bizonnyal jobb lesz, ha nem együtt folytatjuk.

A helyi sajtó azt sejteti, hogy a sámán-ügy miatt kell távoznia. Állítólag egy sámánt szerződtetett a csapat mellé annak érdekében, hogy a gyenge rajt után elinduljanak felfelé…

– Aki ezt írta, rossz helyen hallgatózott, nem sámánról, hanem sárkányról van szó, méghozzá Süsü unakaöccséről….Komolyra fordítva: a gyenge teljesítmény miatt sok mindennel próbálkoztunk.

Az ominózus cikk írójának is több esze van annál, minthogy elhiggye ezt az egész „sámán-sztorit”. Aki ezt komolyan veszi, az nem feltétlenül normális.

Sajnálja, hogy így ér véget a két évtizedes kaposvári karrierje?

– Amikor 2014-ben kiestünk az NB I-ből, azonnal lemondtam az ügyvezetésről, vállaltam a felelősséget. Az akkori tulajdonosi kör és a városvezetés azonban rábeszélt a folytatásra, igaz, nem kellett könyörögniük, hiszen szívesen maradtam. Tanácsadói szerződésem volt, illetve még van a mapi napig, de elláttam a sportigazgatói feladatokat is, ami azt jelenti, hogy a szakmával foglalkoztam, a keret kialakításával, az igazolásokkal. Mindig is a munkám volt a hobbim, 18 évig Siófokon, majd 20 évig Kaposváron voltam vezető, ez a 38 év bőven elég. Februárban leszek 70, a koromból fakadóan nekem már nem fontos azon lihegni, hogy tudnék odakerülni valahova.

Egyetért azzal, hogy az ön távozásával tulajdonképpen a magyar foci utolsó régi vágású vezetője távozik?

– Abszolút. 38 éve senki nincs az NB I-ben és az NB II-ben vezetőként. Még a nyolcvanas években kezdtem, egy teljesen más világban, aztán folyamatosan alkalmazkodni kellett a változó lehetőségekhez.

Amikor pedig lett, már nem voltam olyan pozícióban, hogy ezzel a lehetőséggel élni tudjak. Tulajdonképpen úgy jártam, mint az egyszeri ember lova, amely egy nappal azelőtt megdöglött, minthogy enni kapott volna.

A Kaposvárral 2004-től zsinórban tíz idényen át az NB I-ben szerepeltek. Sokan nem értették, hogy csinálták..

– Néha én sem értettem. A tíz év mindegyikében előfordulhatott volna, hogy elfogy a pénzünk szezon közben és vége a történetnek. Szerencsére tíz évig bírtuk. A város mindig mellettünk állt, de Somogy megyében kevés volt az olyan tőkeerős cég, amelyik a futballban látott volna fantáziát. Arról nem is beszélve, hogy az akkori MLSZ-től egy fillért sem kaptak a klubok. Szerencsére a játékoseladásokból mindig tudtuk fedezni a kiadásokat. Tíz év alatt több millió eurós bevételünk volt ebből.

A Kaposvár legendásan jól igazolt külföldieket, majd jó pénzért tovább adta őket. Melyik üzletre a legbüszkébb?

– Sok ilyen volt. Az első komoly üzlet Vasziljevics eladása volt a Cottbusnak.

Amikor eljött hozzánk próbajátékra, nyolc perc után eltörte a lábát. Valószínűleg tízből tíz vezető azt mondta volna, hogy nagyon sajnáljuk, köszönjük szépen, hogy itt volt. Én azonban tisztességből szerződést ajánlottam neki annak ellenére, hogy tudtam, hónapokig nem számolhatunk vele.

Utóbb bebizonyosodott, hogy jó döntés volt. De említhetném Alvest vagy Nikolicsot is, mindketten nálunk lettek klasszis játékosok, majd százmilliós nagyságrendű összegért értékesítettük őket. Alvest elküldte a Honvéd, de nem kapkodtak utána a csapatok. Én hittem benne, és az akkori edzőnket is sikerült meggyőzni, hogy érdemes őt Kaposvárra hozni. Később mindketten gólkirályi címig vitték, majd komoly nemzetközi karriert futottak be.

Tíz éve honlapunk összeállította a magyar futball 100 legbefolyásosabb szereplőjének listáját. Azon a 34. helyen szerepelt és többek között azt írtuk önről, hogy a magyar labdarúgás legravaszabb vezetője. Egyetért ezzel?

– Nem tudom mennyire vagyok ravasz, azt tudom, hogy mindig a klubom érdeke volt az első, de soha nem kerestem a felesleges konfliktusokat. Jólesett, hogy kívülről eredményesnek ítélték a munkámat. Pedig amikor megérkeztem Siófokról Kaposvárra, sokan megkérdezték, hogy „idegenként”, hogy fogom majd szeretni a klubot? Akkor azt mondtam, hogy nem szeretni kell, hanem dolgozni érte, aztán persze az érzelmi kötődés is egyre szorosabb lett.

Sokan egy nem szokványos esettel jellemzik az ön nem mindennapi kötődését a klubhoz. Állítólag miután átesett egy nagyon komoly szívműtéten, pár nappal később már kint volta a csapat meccsén.

– Ebben van némi túlzás, hiszen pár napnál kicsit több volt.

A családom és az orvosom véleménye ellenére korábban mentem Kaposvár-mérkőzésre, mint ahogy ezt ők javasolták, de csak így tudtam csinálni, szó szerint szívvel-lélekkel.

Azt mondják a korábbi játékosai, hogy nem ismertek olyan embert, aki önnél gyorsabban végzi el fejben a legbonyolultabb matematikai számításokat is. Állítólag a tárgyalásokon sokszor bizonyította ezt a képességét, aminek nem minden esetben örültek a futballisták...

– Szerettem a játékosokkal tárgyalni és matematika-fizika szakos tanárként valóban próbáltam, csűrni- csavarni a számokat, de soha nem csaptam be senkit. Egy átigazolási tárgyalás 70-80 százaléka mindig arról szólt, hogy a játékos mennyi pénzt kap, ha nem játszik. Neki mindig az volt a fontos. Nekem pedig az, hogy akkor fizessek ki sok pénzt, ha egy futballista teljesít is.

Sajátos módszerekkel próbálta meg ösztönözni a játékosokat, amelyekre azonban nem mindig voltak vevők…..

Nem gólt vagy gólpasszt vártam tőle, hanem beadást. Ennek ellenére nem merte bevállalni, hogy szélső középpályásként egy meccsen legalább három olyan beadást végrehajt, ami az öt és feles és a tizenhatos vonala közé érkezik…Mondhatok egy egészen friss példát is. Most nyáron a kezdőjátékosoknak felajánlottam, hogy csökkentem a fizetésüket 100 ezer forinttal, cserébe viszont az MLSZ-től járó „helyezéspénzt” szétosztom közöttük, ami első hely esetében fejenként 6 millió forint lenne. Még a 6-7. helynél is jól jártak volna, ha nyolcadikként végzünk, akkor lettek volna az eredeti pénzüknél, a 9-10. hely esetén 50-60 ezer forinttal csökkent volna a bérük. Egy játékos sem ment bele. Ezzel tulajdonképpen azt üzenték felém, hogy nem bíznak saját magukban és a csapattársaikban sem.

Volt azonban más „trükkje” is: bevezette a heti fizetést.

– Nevezzük inkább heti prémiumnak, az közelebb áll a valósághoz. Volt olyan idényünk, amikor a téli szünetben kiesőhelyen álltunk az NB I-ben. Nem volt pénzünk azonban új igazolásokra, még edzőtáborra sem, Mosonmagyaróváron tudtunk eltölteni három napot. A kollégákkal folyamatosan azon gondolkodtunk, mit lehetne bevetni a siker érdekében. Kitaláltam, hogy fizessük ki a győzelmi prémiumot hetente.

A 38 év alatt lett volna arra lehetősége, hogy nagyobb csapathoz igazoljon?

– Igen, többször is, de mindig nemet mondtam. Mivel Siófokon és Kaposváron is nagyon komolyan vettem a munkát, nem akartam félbehagyni, amit elkezdtem. Nem bánom, hogy nem éltem ezekkel a lehetőségekkel. Egyébként mindkét klubnál volt egy-egy olyan időszak, amikor úgy nézett ki, hogy komolyabb céljaink is lehetnek. Siófokon 1991-ben egy német befektetőjelölt csodálatos jövőképet festett.

Két hónap alatt jelentősen megerősödtünk, nálunk játszott Fischer, Gregor, Duró, Máriási, Kámán, Fodor, a kor klasszis labdarúgói. A német azonban két hónap után nem bírta a saját maga diktált tempót, ott álltunk az NB I talán legerősebb keretével, de pénz nélkül.

A srácoknak megígértük, hogy a szezon végén lejárt szerződésű játékosokként távozhatnak, így becsülettel befejezték a bajnokságot, végül a negyedik helyen végeztünk. A másik egy kevésbé régi történet. Kaposváron az NB I-es szereplésünk vége felé felmerült, hogy amennyiben a cukornál bevezetik a fordított áfát, úgy a Kaposvári Cukorgyár jelentős összeggel beszállna a helyi futballba. Sajnos az Európai Unió nem engedélyezte, így az együttműködésből sem lett semmi, ráadásul nem sokkal később kiestünk az élvonalból.

2019-ben aztán újra NB I-es csapata lett Kaposvárnak.

– Megjártuk a megyei bajnokságot is, majd minden évben egy osztályt feljebb lépve újra NB I-esek lettünk Waltner Robi vezetésével. Ez azonban nem várt esemény volt és tudtuk, hogy minimális az esélyünk a bennmaradásra. Egyszerűen azért, mert a költségvetésünk nem tette lehetővé, hogy NB I-es szintű játékosokat igazoljunk. Ennek ellenére soha nem dolgoztam olyan stabil anyagi háttérrel rendelkező klubnál, mint Kaposváron az utolsó pár évben. Nem volt sok pénzünk, de ami volt, az biztosan megvolt és azzal lehetett tervezni. Arra viszont nem elég, hogy nagyobb álmaink legyenek az NB II-nél.

Vannak olyan helyi sajtóinformációk, melyek szerint a Fehérvár tulajdonosi köre szívesen beszállt volna a kaposvári futballba, csak ön megfúrta az együttműködést….

– Ezt terjesztik rólam, de hogy fúrtam volna meg olyan dolgot, amibe nincs beleszólásom? Úgy tudom, hogy a klub kötelékén kívül lévő személyek egy kooperációs szerződést szerettek volna kötni a Fehérvárral, de végül ez nem valósult meg. Információim szerint nem volt szó tulajdonjog vásárlásról.

Aztán összehívtunk egy szurkolói ankétot, ahol tisztáztunk mindent a drukkerekkel.

Mire a legbüszkébb ebből a majd négy évtizedből?

– Arra, hogy a 38 évből 24-et az NB I-ben tölthettem vezetőként, valamint arra, hogy az NB II-es Siófokkal 1984-ben Magyar Népköztársaság Kupát nyertünk, a Kaposvárral pedig zsinórban tíz évig élvonalbeliek voltunk. Mindkettőt csodaként éltem meg. Amikor feljutottunk a Kaposvárral, azt mondtam, hogy szeretnék minden szezonban kétszer kikapni a Fraditól, mert akkor ez azt jelenti, hogy folyamatosan NB I-esek leszünk. Nem kaptunk ki mindig, ráadásul a Fradi kizárása miatt volt olyan időszak, amikor ők a másodosztályban játszottak, mi pedig az élvonalban. Arra a tíz évre mindenki büszke lehet, akinek köze volt hozzá, hiszen a klub történetének legszebb és legsikeresebb időszakát éltük át.

PRIVACSEK ANDRÁS

TOVÁBBI EXKLUZÍV HÍREKÉRT KÖVESD A CSAKFOCI.HU-T A FACEBOOKON IS: