Fotó: fehervarfc.hu

Itt a Vidi újabb igazolása: Bajnokságon belülről érkezett magyar középpályás - hivatalos

A Zalaegerszegről hosszú idő után távozó Bedi Bencét megszerezte a Fehérvár.
Nyikes Zoltán 2024. július 5., péntek 9:00
Fotó: fehervarfc.hu
A Zalaegerszegről hosszú idő után távozó Bedi Bencét megszerezte a Fehérvár.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. július 5., péntek 9:00

Péntek délelőtt hivatalossá vált, hogy a Fehérvár FC szerződtette a Zalaegerszegről távozó középpályást, Bedi Bencét.

– Hosszú időt töltöttem Zalaegerszegen, lényegében ez volt az első felnőtt klubom, 2015 óta folyamatosan a ZTE játékosa voltam. Úgy éreztem, most jött el az a pillanat, hogy szeretnék klubot váltani, szeretném más közegben is kipróbálni magam, ezért döntöttem a váltás mellett. Jött a Fehérvártól egy jó lehetőség, nyilván ismerős volt a klub, láttam a tavalyi mérkőzéseken jól szerepelt a csapat. Éppen csak lemaradt a dobogóról, de sikerült kiharcolni az európai kupaindulást, úgyhogy jó lehetőségnek gondolom. Motiváló volt a nemzetközi kupaszereplés, a ZTE-vel bekerültünk az EKL-selejtezőjében, nagyon jó élmény volt, várom már, hogy idén a Fehérvárral is átéljem ezt. A játékosok többségével játszottam már ellenfélként, ilyen szempontból ismerem őket, illetve Nikola Serafimovval még a ZTE-nél játszottunk egy szezont. Alapvetően középpályás a pozícióm, de gyakran játszottam balhátvédként is. Örülnék, ha elsősorban középpályán játszanék, szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Jövő hét elején elindulunk edzőtáborba, nagyszerű alkalom lesz, hogy jobban megismerkedjek a társakkal és a szakmai stábbal is. Az első tétmeccsig három hét van hátra, próbálom ez idő alatt a lehető legjobb formába hozni magam és készen állni a bajnoki rajtra. – nyilatkozta a klubhonlapnak Bedi.

Bedi Bence a Letenye SE-ben kezdett el futballozni, innen a Nagykanizsa utánpótlásába igazolt, majd 2011 augusztusától a ZTE FC-nél folytatta pályafutását. 2015 februárjában a ZTE-Békéscsaba NB II-es bajnokin mutatkozott be a zalaegerszegiek első csapatában, azóta alapembere volt az együttesnek. A másodosztályban 135 mérkőzésen 12 gólt szerzett. A 2018/2019-es NB II-es szezon összes bajnokiján pályára lépve kulcsembere volt a ZTE bajnoki címet szerző és ezzel a feljutást kivívó gárdájának.

Az NB I-ben 141 meccsen 7 gólt lőtt. 2023-ban MOL Magyar Kupa-győztes lett, aminek köszönhetően tavaly nyáron az európai porondon, a Konferencia Ligában is bemutatkozhatott. A 2023/2024-es szezonban csapatkapitányként, illetve csapatkapitány-helyettesként is segítette a zalaiakat. Egyszeres magyar U21-es válogatott. Bedi a 27-es mezben szerepel majd a Vidiben - írja róla a klubhonlap.

Olvastad már?
Fradi: 3,5 millió eurós középpályás érkezhet Hollandiából az új edző kérésére - sajtóhír
Hollandiában azt írják, hogy a Fradi meg akarja szerezni Philippe Rommenst. A Csakfoci úgy tudja, a magyar csapat valóban érdeklődik a Go Ahead Eagles középpályása iránt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Kleinheisler László
Egy görög lapinformáció szerint Diego Alonso, a Panathinaikosz edzője nem tart igényt Kleinheisler László szolgálataira, így a középpályás távozhat a nyáron.
Ferencváros
Adama Traoré
A brit RangersNews szerint túl nagy lett a csönd Adama Traoré (FTC) és az 55-szörös skót bajnok lehetséges frigye kapcsán, így aligha lesz a 29 éves mali játékos a Rangers új szélsője.
Ferencváros
Újra képben a brazil?
Azeri lapinformációk szerint a Ferencváros 1 millió euró körüli ajánlatot tett a Qarabag brazil középpályásáért, Julio Romaóért, de klubja nemet mondott.
Tovább az összes átigazoláshoz