A legutóbbi fordulóban a DVTK-nak egy négyest rúgó MTK a 2025-ben eddig két döntetlennel és két vereségnél tartó Újpest otthonába látogatott az NB I 22. fordulójában.
I. félidő
Hamar VAR-ozást láthattak a szurkolók, miután egy bal oldali szöglet után Brodic kezére pattant a labda a hazai 16-oson belül, de nem ítéltek 11-est. Majd újra az MTK támadott, a 7. percben Molnár R. verte meg nagyon a bal oldalon, az alapvonalnál Babóst, majd egyre jobban a kapu elé lopta magát és egy újabb csel után a rövid felé lőtt, de a labda centikkel a kapufa mellé ment. A 10. percben pedig egy rosszul visszatett labdára Gruber csapott le, és léphetett volna ki ziccerben, de hosszan tette maga elé a labdát, így a jól kijövő Piscitelli mentett.
Aztán a lilák is magukhoz tértek. A 13. percben Beridze 30-ról bombázott szabadrúgásból kapura, Demjén a felső lécre tolta a labdát, és a kipattanót nem sikerült a kapuba kotorniuk a hazaiaknak. Hét percre rá Lacoux ívelt középre remekül, Brodic nagy helyzetben fejelt hat méterről, de Demjén a bal kapufára tolta a labdát. Majd Horváth K. közeli, de kiszorított szögből leadott lövését hárította lábbal az MTK kapusa.
Gólt végül a vendégeknek sikerült először szerezniük. Gruber jobb oldali szabadrúgása után Lacoux szabálytalankodott Molnárral szemben, a megítélt 11-est a sértett higgadtan a jobb alsóba lőtte (0-1).
Az utolsó percekben növelhette volna előnyét a kék-fehér együttes: Jurina közeli fejesét bravúrral védte Piscitelli, a kipattanót pedig Horváth és Kata sem tudta a kapuba passzírozni.
II. félidő
Az 54. perc is MTK-gólt hozhatott volna: Gruber lépett ki ziccerben, 11 méterről megpróbált a jobb alsóba helyezni, de Piscitelli jó helyen hagyta ott a sarkát, amellyel nagyot védett, és a labda onnan mellé pattant.
És ez a kihagyott helyzet nagyon hamar megbosszulta magát: az ellentámadásnál Horváth K. sarokkal tette Beridzéhez a labdát, ő Gergényi elé tálalt a balon, utóbbi a hosszú oldalra löbbölt, Dénes fejesét még védte Demjén, de a kipattanót Brodic bevágta (1-1).
De nem sokáig bánkódott az MTK: Molnár passzolt Jurinához, ő szépen tette maga elé a labdát, majd a 16-oson belülről, ballal tökéletesen lőtt a bal sarokba (1-2).
Nem sokat kellett várni a harmadik MTK-gólra sem: a vendégek végigszaladtak egy kontrával a pályán, a támadás végén Gruber jobbról, ballal, 11-ről lőtte ki a rövid alsót, a labda a kapufáról pattant be (1-3).
Pár percre rá Horváth A. cselezte magát helyzetbe három ember között, lövését azonban blokkolta Kaczvinszki. Majd szinte rögtön ezután Fiola fejéről Kosznovszky elé pattant a labda, ő ziccerben lőhetett volna, de Kaczvinszki beérte és megint óriásit blokkolt.
De így is meglett a negyedik vendéggól: Gruber jobb oldalról középre ívelt szabadrúgása után Varjuhoz pattant a labda, aki nem késlekedett, és 10 méterről, kapásból a hálóba bombázott (1-4).
És itt még nem volt vége: Molnár fűzte át nagyon az éppen csak pályára lépő Sarkadit, majd balról középre tett, a menteni igyekvő Kaczvinszki pedig a saját kapujába fejelt - öngól (1-5).
Az MTK múlt héten a Diósgyőrnek rúgott egy négyest, most pedig az Újpestet szórta meg. Horváth Dávid együttese ráadásul ebben a szezonban már második alkalommal üti ki a lilákat, ősszel 4-1-re nyertek.
NB I, 22. forduló
Újpest-MTK 1-5 (Brodic 57., ill. Molnár R. 38. - 11-esből, Jurina 60., Gruber 65., Varju 73., Kaczvinszki 78. - öngól)
Újpest: Piscitelli - Fiola, Gergényi, Babós (Bese, 67.), Kaczvinszki - Rasak (Geiger, 75.), Lacoux (Dékei, 67.) - Horváth K., Brodic, Beridze (Sarkadi, 75.) - Mucsányi (Dénes, 46.).
MTK: Demjén - Hej (Bene, 83.), Varju, Kádár, Kovács P. - Kata, Kosznovszky (Stieber, 83.) - Horváth A. (Végh, 75.), Gruber, Molnár R. (Molnár Á., 83.) - Jurina (Kenesei N., 86.).



