"Magyarországon a foci nem csak a labdáról szól"

Dakarból kerültél Kaposvárra – nem mindennapi út azért. Hogyan igazol egy 18 éves afrikai játékos éppen egy magyar kisvárosba?

- Egy olasz menedzser közvetítésével először Olaszországban kötöttem ki, a Novara fiataljai közé. Engem választott ki elsőként azok közé, akik eljöhettek Európába. Egy tornán részt is vettem az olasz klub Primavera-csapatával. Utána jött a lehetőség, hogy Magyarországra és Kaposvárra kerüljek. Nem tudtam semmit az országról, a klubról, de tetszett az ajánlatuk, így belevágtam. Ott Prukner Lászlónak tetszett a játékom, leigazolt, és onnantól kezdve nagyon sokat segített nekem.

Óriási váltás lehetett azért. Hogyan dolgozta fel mindezt egy szinte még gyerekkorú focista?

- Tényleg nagyon más volt minden, az ország, az emberek, a kultúra. Édesanyám nagyon féltett is az egésztől, hogy mit fogok majd egyedül csinálni nálatok, édesapámnak kellett meggyőznie arról, hogy engedjen el, nem lesz gond. Ő úgy volt vele, hogy így felnőhetek, fejlődhetek, kész játékossá válhatok. Nagyon hitt bennem mindig. A beilleszkedésben aztán nagy segítségemre volt az akkori két afrikai csapattársam, a gambiai Haruna Jammeh és a guineai Moustapha Diallo.

Mi volt az első lecke, amit Prukner Lászlótól megtanultál?

Hogy a foci nem csak a labdáról szól (nevet)! Afrikában eleinte csak a labdát kergettük, élveztük a játékot, rúgtuk a gólokat, de ezen kívül az erőnlét vagy a taktika annyira nem kapott szerepet. Na, ezt Magyarországon jól megtanultam.

Prukner belém sulykolta, hogy legyek agresszívebb, nem mellesleg, amikor Magyarországra érkeztem, nagyjából 65 kiló lehettem, izmot is kellett rám pakolni bőven. Nagyon kevés tapasztalatom volt a profi labdarúgást illetően, szinte mindent meg kellett tanulnom, ami fontos, az alapoktól kezdve, úgy általában fel kellett nőnöm emberként és játékosként is.

Milyen volt először szembesülni a magyar focival? Milyenek voltak az első benyomásaid?

- Rögtön kiderült szinte, hogy a magyar focit sokkal inkább a fizikális oldal jellemzi, mint a szenegálit. Sokkal több a futás, a párharc, teljesen más, mint a labdatartásra épülő afrikai foci.

Ciki bá, Csabi és Garami nagy húzása

Két év után elhagytad Kaposvárt és az MTK-hoz igazoltál. Így utólag szerinted milyen döntést hoztál azzal, hogy Budapestre kerültél?

- Erre a kérdésre nagyon szívesen válaszolok. Szerintem az MTK az életem csapata. Garami Józsi bácsi igazolt le Kaposvárról, aki később olyan lett nekem, mintha az apám lenne, a csapat pedig a családommá vált. Így nagyon egyszerű is volt beilleszkedni, ráadásul az MTK stílusa, játékrendszere is nagyon feküdt nekem. Birtokoltuk a labdát, próbáltunk mindig dominálni a mezőnyben, nekem ez nagyon tetszett és rengeteget is fejlődtem ezáltal. Olyan játékosokkal lehettem a pályán, mint Kanta, Torghelle vagy Vass Ádám, akiktől rengeteget tanultam, de ugyanígy Pölő bá, azaz Pölöskei Gábor vagy Ciki bá, azaz Teodoru Vaszilisz is rengeteget segített nekem. Ha bármikor visszatérek most is a klubhoz, olyan, mintha hazamennék.

És ki nevezett el „otthon”, azaz az MTK-nál "Csabinak"?

- Ki más, mint Dragan Vukmir…ő volt az ötletgazda. És aki szintén mellettem állt, leszidott vagy épp dicsért, amikor kellett. Nagyon fontos volt az ő személye is számomra.

Az kinek az ötlete volt, hogy védekező középpályás legyél? Sokáig támadóbb feladataid voltak azért.

- Igen, az MTK-nál Garami József találta ki, hogy kicsit visszább húzódjak, és hogy más feladataim is legyenek, mint amikor a 8-as pozícióban játszottam Kanta és Vass mellett a középpályán. Az edzőm meglátta bennem, hogy így még hatékonyabb lehetek a pályán, és igaza is lett. Bízott bennem, még akkor is, ha esetleg kicsit gyengébben ment a játék, de akkor is segített nekem, hogy kijavítsam a hibáimat.

Volt olyan is, hogy nem érezted jól magad Magyarországon? Mi volt a legrosszabb élményed játékosként? És a legjobb?

A legrosszabb élményem? Az konkrétan hat hónapon át tartott, Kaposváron, az utolsó ottani hónapjaim voltak azok. A csapat lefelé tartott, sok volt a bizonytalanság, jobb nem is gondolni arra az időszakra.

A legnagyobb élményem viszont az MTK-hoz kapcsolódik, amikor az Európa Ligában a Vojvodinával játszhattunk. Bár egy vesztes meccs volt, kikaptunk 3-1-re, de nagyszerű volt a hangulat, rengeteg szurkoló volt kint a meccsen, jó volt egy ilyen színvonalú találkozónak a részese lenni.

Nagyon úgy tűnik, hogy hiányzik neked Magyarország.

- Valóban így van. Olyan nekem, mint a második hazám, amikor csak tehetem, és van egy kis szabadidőm, a családdal együtt szívesen utazunk vissza.

"Meglepődtem a Fradinál, Dollal is beszéltem, de..."

Akkor miért döntöttél úgy a nyáron, hogy a Ferencvárosnak nemet mondva inkább Oroszországba igazolsz?

- Amikor a nyáron visszatértem Magyarországra Törökországból, valóban volt esélyem a Fradihoz igazolni. Most már elmondhatom, hogy edzettem is náluk, ajánlatot is tettek nekem, hosszabban beszéltem Thomas Dollal is, aki remek benyomást tett rám. Ugyanakkor keresett a Dinamo Moszkva, sőt, a CSZKA és egy harmadik orosz klub is.

Jól éreztem magam a Ferencvárosnál, meg is lepődtem, milyen gyorsan elfogadtak és hogy milyen gyorsan beilleszkedtem. De a futball nem csak erről szól. Nem tudtunk megegyezni a szerződésem néhány részletében a magyar klubbal, így végül a Dinamót választottam, amelytől összességében azért jobb ajánlatot kaptam.

A karrieremet kellett az előtérbe helyeznem, és ezt nem azért mondom, mert a Dinamo jobb, mint a Ferencváros, vagy épp fordítva. Akkor a Dinamóé volt a legjobb ajánlat, arra kellett rábólintanom.

Szakmailag mekkora előrelépést jelent a magyar NB I után az orosz Premjer Liga?

- Nagyon magas itt a színvonal, ez egy nagyon erős bajnokság. Egyáltalán nem rossz a magyar élvonal színvonala sem, de azért ez itt egy másik "emelet". Nem is beszélve a körülményekről: mostanra értettem meg, miért is kapták meg az oroszok a vb-rendezés jogát, egyszerűen meg kellett, hogy kapják így. Más itt a futball, de nem feltétlenül a pénz miatt, egyszerűen csak jobbak itt a csapatok, a játékosok, a stadionok, de az egyéb körülményeket tekintve is magas a színvonal. Itt a Dinamónál például egy minden igényt kielégítő edző- és utánpótlásközpont áll a rendelkezésre, több korosztály készül az akadémián is, egy helyen. Itt mindent megkap egy játékos, amire szüksége van, itt valóban igazi profinak érezheted magad.

A Dinamo Moszkva – amely az egyik legrégebbi és az egyik legsikeresebb orosz klub – jelenleg csak a 14. a tabellán.

- Igen, de szerintem hamarosan elkezdünk majd felfelé haladni. Új csapat épült erre a szezonra, sok az új játékos még, és emiatt egy picit szenvedős eddig az idény. Változás volt a szakmai stábban is, és kétségtelenül nem vagyunk könnyű helyzetben, de megvan a csapatban az a féle mentalitás, ami az előrelépéshez kell majd, szerintem ezt meg is fogjuk mutatni.

"Dzsudzsákról kérdezgettek"

Ha már Dinamo: Dzsudzsák Balázsra emlékeznek még a klubnál?

- Persze! Amikor ideigazoltam és meghallották, hogy Magyarországról kerültem Moszkvába, rögtön Dzsudzsákról kérdezgettek, hogy ismerem-e, mi van vele, és így tovább. Jól ismerik itt őt, követik azt, hogy mi történik vele. Úgy általában a magyar foci is érdekli őket, milyen az ottani bajnokság, a játékosok. Nekik is elmondtam, hogy nagy különbséget nem érzel, ha a pályán vagy, a differenciát inkább az apróbb részletekben kell keresni.

Jelenleg kölcsönben futballozol Moszkvában. Lehet ebből végleges szerződés is?

- Igen, a klubnak opciós vételi joga van. Nyilván fogunk arról tárgyalni, hogy maradjak-e vagy sem, talán már az idény vége előtt. Először azonban a pályán kell megmutatnom, hogy megérdemlem a hosszabb távú esélyt is a Dinamónál, mert eddig a sérüléseim miatt nem játszhattam eleget, hol a pályán voltam, hol nem emiatt. Remélem, hogy végre kijövök majd ebből, és tényleg a csapat segítségére lehetek majd.

"Amerika egészen más, nem nekem való"

Mi volt az oka annak, hogy az amerikai MLS-ben nem tudtál hosszabb távon is gyökeret verni és végül elég hamar eljöttél Chicagóból?

- Maradhattam volna akár, hiszen a klub marasztalt, új szerződést is ajánlottak volna, de őszintén szólva úgy éreztem, nem ez az a bajnokság, ahol nekem maradnom kell. Az MLS egészen más, mint a többi bajnokság, kicsit úgy kell elképzelni, mint az NBA-t és az európai kosárlabdát egymáshoz viszonyítva. Aki játszott ott, az ugyanezt elmondhatja neked. Ott vannak az óriási távolságok, hosszú órákat repülsz egyik meccsről a másikra, néha az extrém forróságban játszol, aztán nem sokkal később már mínuszban. Ott az időeltolódás, vagy épp az amerikai angol nyelv, ami megint nagyon más. De beszélhetnék a különféle szabályokról is, például, hogy úgy is eltiltanak mondjuk egy rúgásért, hogy bíró le sem fújta, nem is emlékszel rá, meg az ellenfeled sem, de ők a videófelvétel alapján elmeszelnek. Nem gondoltam, hogy helyes lenne ott maradnom.

Így kerültél aztán Törökországba, ahol megint csak nem maradtál sokáig, vitás ügyetek is volt a Gaziantesporral.

- Ami még mindig tart. A részletekről emiatt nem is nagyon beszélnék, a FIFA előtt van az ügyünk, várjuk a döntést.

Ha azokat a bajnokságokat sorrendbe állítod, ahol megfordultál, hol áll a magyar vagy épp az orosz élvonal?

- Nagyon nehéz ezt megmondani, minden ország és bajnokság más és más. Ha mégis mondanom kellene egyet, akkor a hangulat miatt talán a törököt mondanám. Kiváló játékosok, fanatikus szurkolók, akik még az edzésre is eljönnek, teljesen őrültek. De ugyanígy nagyon magas a színvonal és a körítés, a szurkolók is kiválóak az orosz bajnokságban is, örülök, hogy egy ilyen erős pontvadászatban szerepelhetek. Hogy milyen messze van az említett ligáktól a magyar?

Nem annyira nagy a lemaradás szerintem, legfeljebb a részletekben. Például egy moszkvai derbin akár 40 ezer ember is kimegy a stadionba. Ha pedig nagyobb a nyomás a játékosokon, akkor sokkal inkább odateszik magukat, sokkal aktívabbak a pályán, így magasabb a színvonal is. Ebben biztos, hogy van lemaradása a magyar bajnokságnak.

A következő cél: Barcelona

23 éves vagy, de máris 3 kontinensen és 5 országban futballozhattál. Élvezed ezt a meglehetősen és szó szerint mozgalmas pályafutást?

- Abból a szempontból nem, hogy nem értem még oda mindig, ahová szerettem volna. Ugyanakkor megvan a haszna is, hiszen sokfajta mentalitást, játékstílust ismerhettem már meg. Még mindig tanulok, még mindig azon vagyok, hogy felnőjek, beérjek, mint játékos. Addig is élvezni akarom a futballt, és lépésről lépésre fejlődni.

Mit jelent az, hogy nem értél még el oda, ahová szerettél volna? Van konkrét cél, állomás, ahová el akarsz valóban jutni?

- Szeretnék egyszer valamelyik nagy európai bajnokságban szerepelni, a Premier League-ben, a Bundesligában, a La Ligában, vagy a Serie A-ban. Aki ismer engem, az tudja, hogy minden vágyam egyszer a Barcelonában futballozni.

Foci Afrikában, szerelem Magyarországon

Hogyan nőttél fel egyébként Szenegálban? Azt hallottuk, hogy azért rendezett, erős családi háttered volt.

- Elég nagy és ismert a családunk Szenegálban. De a gyerekkorom nem olyan volt azért, mint egy európai gyereké, többet kellett küzdeni mindenért az életben. De nagyon élveztem a gyerekkoromat. Dakarban születtem és nőttem fel, ami ugye a Párizs-Dakar rally-ról is ismert, bár a végső befutó a Rózsaszín tónál van, nem is a városban. Dakar igazi turistaközpont, a tenger partján, gyönyörű hely.

Hogyan lett belőled labdarúgó, egyértelmű volt, hogy erre a pályára lépsz?

- Tudod, az elején csak úgy játszottam, élveztem a focit, nagy terveim nem voltak. Csak fociztam, mint nálunk minden gyerek, igazi futballország vagyunk, ha nálunk jársz, az utak mentén mindenhol azt látod, hogy fociznak a gyerekek. Aztán 12 éves lettem, és a bátyám meggyőzött arról, hogy igenis érdemes komolyabban foglalkoznom a labdarúgással. Így kerültem a dakari Racing Club akadémiájára. Sok későbbi profi játékossal együtt futballoztam ott, de például akkor nevelkedett egy másik akadémián, nem messze tőlünk Sadio Mané, aki most a Liverpool légiósa. Rengeteg futballiskola, akadémia van Szenegálban, főleg Dakarban.

A feleségeddel is Magyarországon találkoztál. Hogyan?

- Kaposváron a Videotonnal játszottunk, azt hiszem, a kupában. Egyébként sportújságíróként dolgozott, ott beszéltünk először. Nem interjút készített velem, csak úgy egyszerűen beszélgettünk, valahogy sorsszerű volt, hogy ott és akkor találkozzunk. Van már egy közös gyermekünk is, Zahra Dieynaba, aki 9 hónapos, Magyarországon született, már lassan járni is fog, és most is nagyon hiányzom neki, ahogy telefonálunk, sírt is, hogy otthagytam (nevet).

Nem titok, hogy elég jó nyelvérzéked van, most hol tartasz ezen a téren, minden országban megtanultál valamennyit az ottani nyelvből?

- Jelenleg négy nyelven beszélek többé-kevésbé: nyilván az anyanyelvemen, illetve franciául, angolul és egyre inkább magyarul is. Nem „hivatalosan”, de oroszul is elkezdtem tanulni, próbálok a csapattársakkal, a stábbal egyre többet oroszul beszélni. Mindig fontosnak tartottam, hogy próbáljam minél jobban megismerni annak az országnak a kultúráját,  a nyelvét, ahol éppen játszom.

Akkor te nem az a légiós vagy, aki például megijed a magyar nyelvtől?

- De, igen, először azt hittem a magyar nyelvre, hogy kínai, annyira furcsa volt (nevet). De aztán Kaposváron picit rá is kényszerültem arra, hogy tanuljam a nyelvet, mert túl sokan azért nem beszéltek angolul. Nyilván aztán a feleségemmel még könnyebb volt egyre inkább elsajátítani a nyelvet. Azért az orosz szerintem nehezebb, főleg a betűk, az írás miatt.

Ami kint Giovinco, az itthon Bardhi volt

A pályán ki okozta eddig a legtöbb nehézséget a számodra? És ki volt szerinted a legjobb játékos, akivel eddig egy csapatban játszhattál?

- Az ellenfelek közül könnyű kiemelni a legjobbat: Sebastian Giovinco, a Toronto olasz támadója. Fantasztikus játékos, soha nem játszottam ilyen kaliberű futballista ellen. Csapattársat sokkal nehezebb lenne mondani, mert nem akarnék senkit sem kihagyni. Kanta, Torghelle…sokan voltak. De eszembe jutott az ellenfelek közül az NB I-ből még az Újpest játékosa, Enis Bardhi is. Ő is kiváló játékos volt. Ott van még Magyarországon?

Nem, már a spanyol Levante játékosa.

- Nem meglepő, már akkor látszott, hogy előbb-utóbb egy erősebb bajnokságban fog kikötni, kiváló adottságokkal bír.

Üzenet Magyarországra

Követed a magyar foci történéseit, a volt csapataid meccseit például?

- Főleg az MTK találkozóit. Tudom, hogy az első helyen állnak az NB II-ben. De az NB I-et is követem, amikor csak tudom, legutóbb például a Haladás-Ferencváros bajnokit láttam. De látom, hogy a Videotonnak is nagyon erős csapata van most. Szoktam beszélgetni volt csapattársakkal, például Baki Ákossal is.

Visszatérsz még egyszer Magyarországra játékosként is?

- Szerintem igen, ki tudja? Nekem tényleg olyan az országotok, mint egy második otthon, rengeteget köszönhetek neki. Szeretném is megköszönni ezúton is Kaposvárnak, Prukner Lászlónak, az MTK-nak, Domonyai Lászlónak, aki rengeteget segített nekem és egy remek ember. Ugyancsak nagy hálával tartozom a menedzseremnek, Panicos Makedonasnak, aki nélkül nem lennék ma itt. És persze köszönöm az MTK szurkolóinak, akiknek azt üzenem, hogy fogunk még találkozni! 

Mikor lesz ez, már a Barcelona után?

- Legyen úgy!

DUDÁS GÁBOR