Kocsis Sándor pályafutása során a Ferencvárosban, a Budapesti Honvédban, a svájci Young Fellows Zürichben és az FC Barcelonában játszott. A Magyarországon "Kockának", Spanyolországban pedig "Aranyfejűnek" becézett csatár a válogatottban 68 mérkőzésen 75 gólt szerzett, a magyar bajnokságban 247-szer, míg a spanyolban 42-szer volt eredményes.
Fradi, Honvéd, 1956
Kocsis Sándor 1929. szeptember 21-én született Budapesten. Gyermekként a Kőbányai TC-ben kezdett futballozni, majd 1946-ban került a Ferencvárosi TC-hez. A zöld-fehérekkel az 1948–1949-es szezonban bajnokságot nyert. Az aranyérmes idényben 30 NB I-es mérkőzésen 33 gólt szerzett, míg összesen a Ferencváros színeiben 117 alkalommal lépett pályára és 105 találatot jegyzett. Az aranyérem mellett még 1-1 ezüst-, és bronzérem ékesíti a fradista időszakát.
1950-ben politikai nyomásra a Budapesti Honvédhoz kellett igazolnia. Kispesten négyszer nyert magyar bajnokságot (1950 őszén 15 meccsen 24 gól, 1952-ben 26 mérkőzésen 35 gól, 1954-ben 26 bajnokin 33 találát, illetve 1955-ben 21 találkozón 17 gól volt a mérlege.)
Ezen kívül kétszer lett bajnoki ezüstérmes, játszott magyar kupa-döntőben (1955-ben még az ő révén egyenlített a Honvéd, de 3–2-re kikapott a Vasastól) és háromszor volt az NB I gólkirálya (1951-ben 30 góllal, 1952-ben 35 góllal, 1954-ben 33 góllal). Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a kispestiek dél-amerikai túrájáról Czibor Zoltánnal és Puskás Ferenccel nem tért vissza Magyarországra - írja megemlékezésében a Puskás Intézet honlapja.
Olimpiai arany, vb-ezüst
Kocsis 1948-tól 1956-ig a magyar labarúgó-válogatottban 68 meccsen 75 gólt szerzett. Ezzel a teljesítménnyel Puskás Ferenc (85 gól) után a második a nemzeti csapat örök góllövőlistáján. Kocsis 1948. június 6-án rögtön duplázott a Románia elleni 9–0-s kiütés során a Megyeri úton a Balkán-kupában. A nemzeti együttessel 1952-ben olimpiát nyert (a románok elleni selejtezőben szerzett gólt, majd a negyeddöntőben duplázott a törökök ellen, ahogyan a legjobb négy között a címvédő svédek ellen is) egy évvel később pedig Európa-kupa-győztes volt (a sorozatban 4 meccsen 2-szer talált be).
Az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottal, valamint ő volt a svájci torna gólkirálya 11 találattal. A finálét leszámítva minden meccsen eredményes volt, az Uruguay elleni elődöntőben hazánk Kocsis duplájával nyert 4–2-re a hosszabbításban. Az 1954-es vb-n elért meccsenkénti 2,2-es gólátlaga a mai napig a leghatékonyabb csatárteljesítmény a világbajnokságok történetében.
A BEK-döntőn is betalált az Aranyfejű
A Barcelonával kétszer bajnokságot (1958–1959, 1959–1960) nyert, illetve két alkalommal ünnepelhetett kupagyőzelmet. Az ’59-es kupadöntőben duplázott a korábbi edzője, Kalmár Jenő csapata, a Granada ellen, valamint négy évvel később a Zaragoza ellen is eredményes volt. 1960-ban megnyerte a Vásárvárosok Kupáját (VVK), két esztendő múlva a valenciai döntős párharcban három találatig jutott, de Barca 7–3-as összesítéssel elbukta a finálét. 1961-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK-ben) játszhatott döntőt. A Guttmann Béla Benficája ellen 3–2-re elbukott mérkőzésen az ő nevéhez fűződik a Barcelona történetének első BEK/BL-döntős gólja.
Tragikus vég, méltó hazatérés
1965-ös visszavonulása után az FC Barcelona ifjúsági csapatánál dolgozott, majd a Hércules Alicante együttesét irányította. Miután befejezte a játékot, 1968. október 23-án búcsúmérkőzést szervezett neki a Barcelona. A legendás futballistát mély depresszió kínozta, amputálni kellett az egyik lábfejét, emellett gyomorrákot is diagnosztizáltak nála. Máig tisztázatlan körülmények között 1979. július 22-én lezuhant a barcelonai kórház harmadik emeletéről.
Születésének 83. évfordulóján a legendás futballista hazaszállított hamvait a fővárosi Szent István-bazilikában, egykori csapattársa, Puskás Ferenc mellé helyezték el.
Emléke örök.
