Január 5. és 15. között a spanyolországi Murcia tartományban található Cartagenában edzőtáborozik a Ferencváros csapata. Az utazó keretet 32 játékos alkotja, akik között két utánpótláskorú labdarúgó is helyett kapott, köztük a nagy reménységnek tartott Szabó Szilárd.
Kimaradt viszont a névsorból a klubtól már elköszönő Botka Endre, valamint a nigériai Anderson Esiti, a ghánai Owusu Kwabena és a holland Mats Knoester is. Érdekesség, hogy előbbi kettőt már Dejan Stankovic is parkolópályára tette korábban, de az azóta ugyancsak távozott vezetőedző, Pascal Jansen az idény elején újra lehetőséget adott a párosnak a bizonyításra. Knoester 5 tétmeccsen kapott szerepet ősszel, Owusu két találkozón játszott, Esiti viszont nem lépett egyszer sem pályára.
Mint ahogy Ismail Aaneba sem, de a francia-marokkói védő ennek ellenére ott van a keretben, mint ahogy a mindössze 7 meccsen játszó suriname-i légiós, Virgil Misidjan is elutazott Cartagenába az egyelőre Leandro által vezetett zöld-fehér csapattal.
Az FTC az előzetes tervek szerint két mérkőzést játszik a spanyolországi edzőtáborozás alatt - az NB I-es csapatok felkészüléséről bővebben itt!
A Ferencváros utazó kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes, Szécsi Gergő, Varga Ádám, Radnóti Dániel (később érkezik)
Védők: Cebrail Makreckis, Cristian Ramírez, Eldar Civic, Ibrahim Cissé, Ismail Aaneba, Kaján Norbert, Pászka Lóránd, Raul Gustavo, Stefan Gartenmann, Szalai Gábor
Középpályások: Habib Maiga, Isaac Pappoe, Kady Borges, Lakatos Csongor, Mohamed Ali Ben Romdhane, Mohammed Abu Fani, Naby Keita, Philippe Rommens, Tóth Alex
Támadók: Adama Traoré, Aleksandar Pesic, Gruber Zsombor, Kristoffer Zachariassen, Matheus Saldanha, Tosin Kehinde, Szabó Szilárd, Varga Barnabás, Virgil Misidjan