Kubatov Gábor az M4 Sportnak adott hosszabb interjút, ebből az elmúlt napokban már megtudhattuk, hogy az FTC elnöke szerint Pascal Jansen vezetőedző megüti Szergej Rebrov szintjét, ezúttal pedig az előző hetek átigazolásaival kapcsolatos hírekre reagált.
Mint ismert, nemrégiben szó esett arról, hogy Varga Barnabás a Serie A-ba igazolhat, Eldar Civicet BL-főtáblás csapat viheti, az izraeli sajtóban megjelent, hogy Amerikából és az Emirátusokból is érdeklődnek Mohammed Abu Fani iránt, információink szerint pedig Gera Zoltánék csábítják a Fradi 7-szeres bajnok magyar válogatott játékosát.
– Egyetlen játékosért sem jött még ajánlat. A sajtó, néha pedig a labdarúgók gerjesztik ezeket, mert ők kint vannak a piacon. A Ferencváros nem gördítene akadályt az ő elmenetelükkel kapcsolatban, látok ilyen fajta törekvéseket is, de ajánlat még nincs az asztalunkon. Sokszor mondtam már, hogy a Ferencváros egy olyan klub, hogy ha sikeres akar lenni, akkor jönnek-mennek a játékosok. Ez nehézséget is jelent, mert olyan jó lenne, ha legalább egy tengelyt össze lehetne rakni, akik nem mennek el és régóta itt vannak, Dibusz Dénes például ilyen. Nekünk fel kell készülni arra, hogy el fognak vinni játékosokat, akkor pedig ott kell legyenek az opciók, hogy kit hoznánk helyettük. Erre nem problémaként kell tekinteni, hanem inkább lehetőségként. Jó pénzt kell rajtuk keresni, azt a pénzt befektetve pedig újabb és újabb játékosokat kell venni – nyilatkozta az M4-nek Kubatov.