A beszélgetés során többek között szóba került, hogy:

• fél évvel ezelőttig még televízión keresztül sem igazán követte a mérkőzéseket,
• melyik két magyar csapattal volt egyeztetése az elmúlt időszakban,
• mit csinált Rebrov a Fradinál azután, hogy kikaptak Mezőkövesden 3-0-ra,
• mekkora összegre büntette meg az MLSZ az indulatos tévés nyilatkozata miatt,
• valóban elveszítette-e az öltözőt, mint ahogyan azt Cseri Tamás mondta,
• hogyan élte meg a Vasastól való távozását a lehengerlő NB II-es feljutás után.

"Ha szeretne az ember a felszínen maradni, akkor egyszer-kétszer meg kell mutatnia magát"

Amióta eljött Mezőkövesdről, keveset hallani önről, 1-2 kivétellel nem is szólalt meg sehol, meglepő volt látni a Fehérvár–ETO NB I-es mérkőzésen szakértőként a tévében. Tudatosan vonult háttérbe vagy egyszerűen csak nem szeret interjút adni?
– Magamtól nem jelentkezem sehova szerepelni, az biztos, viszont, ha hívnak, akkor azért igyekszem eleget tenni a felkéréseknek. De valóban az is benne van, hogy őszintén szólva nem igazán szeretek interjút adni, nem keresem a reflektorfényt. Természetesen, ha vannak kötelező dolgok, vagy olyan kérdések, amikről érdemes beszélni, akkor megszólal az ember, arra azonban egyáltalán nincs igényem, hogy a csapból is én folyjak.

Jól gondolom akkor, hogy edzőként például a mérkőzések előtti és utáni nyilatkozatok is csak kötelezőek az ön számára?
– Az még hagyján, mert azok többnyire élőben mennek. Azt és úgy hallják az emberek, ahogyan ténylegesen elhangoznak a számból a dolgok, de amikor már egy írott interjúról van szó, akkor már könnyebben veszik át a tartalmat más médiumok úgy, hogy kiragadnak a szövegkörnyezetből egy-egy mondatot, már nem is feltétlenül az lesz a lényeg, amit mondani akarok. Ezt elkerülendő, tartózkodom általában a gyakori nyilatkozatoktól.

Ha jól tudom, az egyik lánya sportújságíró, ez sem enyhítő körülmény az interjúadásnál és az újságírókkal szemben?
– Valóban így van, de azt azonban megjegyezném, hogy nem pikkelek az újságírókra és a médiára, semmi személyes problémám nincs senkivel. Egyszerűen csak ez az alapbeállítás nálam, hogy nem szeretek minden ügyben megnyilvánulni és elmondani a véleményem, megteszik ezt mások helyettem. Viszont azt is tudom, hogy ha szeretne az ember a felszínen maradni, akkor egyszer-kétszer meg kell mutatnia magát, hogy még él.

2024 februárjában távozott Mezőkövesdről, az azért már nem most volt. Mennyire hiányzik az edzősködés?
– Kellett egy kis szünet, hogy 40 év után kicsit kicsekkoljak a magyar labdarúgásból, mostanában azonban már természetesen egyre inkább úgy érzem, hogy készen állok egy újabb munkára, majd az idő eldönti, hogy melyik csapatnál talál meg a következő feladat.

Nem hazudok, fél évvel ezelőttig még televízión keresztül sem igazán követtem a mérkőzéseket. Azt szoktam mondani, benne kell lenni, érezni kell, hogy egy vezetőedzőn mekkora nyomás van, nekem ez pedig még egy nagyon hosszú játékoskarrierrel is hatványozódott előtte. Csodálom azokat az edzőket, akik 40-50 éve a csúcson tudnak teljesíteni, mint például Carlo Ancelotti vagy Pep Guardiola, nem is tudom, hogyan bírják ezt mentálisan.

Nekem szükségem volt erre a kis eltávolodásra a focitól, azóta azonban már újra folyamatosan figyelem a történéseket és képben vagyok mindennel.

De azért megkeresései minden bizonnyal az elmúlt több mint egy évben is akadtak. A minap a Nyíregyházával hozták önt szóba, de ha jól tudjuk, egyeztetései ezidáig legutóbb még Budafokon voltak, amikor Nikházi Márk távozott, illetve a szezon elején Kisvárdán is jelölt volt állítólag.
– Valóban felmerült a nevem Budafokon, beszélgetések is történtek az ottani vezetőkkel, de aztán több dolgot mérlegelve mindkét fél úgy döntött, hogy ebbe most nem vágunk bele.

A kisvárdai megkeresés is igaz volt, ott közelebb is álltunk a megegyezéshez, mint Budafokon, de végül az is meghiúsult közös döntés alapján. Úgy érzem, hogy az a feladat, ami nekem való, egyelőre nem talált meg. Sok mindennek kell stimmelnie, hogy azt érezze az ember, ez neki való.

Manapság is azért még megosztottak az edzők azzal kapcsolatban, hogy mennyire szükséges föléjük, melléjük egy sportigazgató, illetve meddig terjedjenek az ő hatáskörei a szakmát illetően. Révész Attiláról tudni, hogy szigorúan megszabja az edzőknek az irányvonalat. Vele tudott volna együtt dolgozni?
 – Révész Attiláról csak elismerően tudok szólni a beszélgetéseinket követően is, nagyon értékes szakember a magyar fociban, nagyon jókat beszélgettünk a futballról. Valóban fontos általában, hogy ki a szakmai igazgató, ezt is érdemes figyelembe venni, amikor megkeres egy klub, hiszen együtt kell gondolkodnom, döntéseket hoznom vele, és ha nincs meg az összhang, akkor már eleve halálra van ítélve a közös munka. Kevés olyan helyet tudunk már mondani, ahol nincs sportigazgató, de szükséges is már a mai világban, mert ők határozzák meg a klub irányvonalát, filozófiáját, amihez keresik az edzőt. Az, hogy a szakmai igazgatókat esetleg kevésbé érinti a kirúgás veszélye, teljesen normális, mert ha tegyük fel, nincs már meg a kémia az edző és a csapat között az öltözőben, attól még a klubnak működnie kell és folytatnia kell azt az irányt, a szakmai igazgató pedig ezért felel.

"Üde színfoltjai voltunk az NB I-nek, olyan játékfelfogással dolgoztunk, ami akkor még nem annyira volt divatos"

Mezőkövesden Tóth László, a Vasasnál pedig Nagy Miklós volt a sportigazgató az ön idejében, de előbbi személy mégis egy kicsit kivétel, hiszen nem egy klasszikus szakmai kapcsolat az önöké, hanem inkább baráti. Elmondható önökről, hogy a magyar foci egyik nagy párosát alkotják?
– Mindenki azt mondja, hogy teljesen más személyiségek vagyunk, de például a labdarúgást 80-90%-ban ugyanúgy látjuk, emiatt nagyon jól együtt tudunk működni. Nem titok, hogy neki köszönhetem az NB I-es debütálásomat vezetőedzőként, hiszen ő ajánlott be Mezőkövesden, amikor még nem volt tapasztalatom, de ezt követően is többször kiállt mellettem a nehezebb pillanatokban. Bízom benne, hogy fogunk még együtt dolgozni a jövőben, de azért ez az idilli helyzet nehezen tud összeállni, kevés olyan hely van a magyar labdarúgásban, ahol egy csomagban vinnék a szakmai igazgatót az edzővel.

Az első mezőkövesdi érában a 9., a 6. és a 4. helyezést érte el a csapattal az NB I-ben, a Magyar Kupában pedig a döntőig menetelt. Ez a csodakategóriába tartozik?
– Azt gondolom, hogy igen, főleg, ha azt nézzük, honnan indultunk és hová jutottunk.

Ha a visszatérésemet is nézzük, akkor a klub történetének három legjobb élvonalbeli helyezése – a 4., a 6. és a 7. pozíció – az én és a szakmai stábom nevéhez fűződik, amire rendkívül büszke vagyok, illetve az sem kis eredmény, hogy debütáló vezetőedzőként zsinórban három évet tölthettem el egy NB I-es csapat kispadján, napjainkban ez hosszúnak számít, sokan sok mindent megadnának ezért.

Nagyon jól összeállt akkor minden, Tállai András elnök úrral az élen mindenki nagyon jól tudott együttműködni akkor, fejleszteni tudtuk a klubot, fejlődni tudtunk, a közös gondolkodás és a közös munka gyümölcsei voltak azok az eredmények. Azt talán persze túlzás lenne mondani, hogy nyugodtan tudtunk dolgozni, mert az NB I-ben sehol sem lehet nyugodt az ember, de a munkakörülmények és az együtt gondolkodás miatt nagyon jó hely volt.

Gyakran kapta meg azt a kritikát más klubok szurkolóitól a Mezőkövesd, hogy ilyen kisváros csapata nem való a legmagasabb osztályba. Mit adott Mezőkövesd az NB I-nek?
– Üde színfoltjai voltunk az NB I-nek, olyan játékfelfogással dolgoztunk, ami akkor még nem annyira volt divatos. Próbáltunk olyan játékosoknak lehetőséget adni, akik emelték az NB I színvonalát, és ezen belül is legfőképpen magyarokra támaszkodtunk, de azért minőségi légiósaink is voltak. Nálunk robbant be Budu Zivzivadze, aki azóta már a Bundesligában játszik, Dino Besirovic egy erősebb bajnokságba igazolt Kövesdről, de Marin Jurina és Ilia Beriashvili azóta is alapemberek az NB I-ben. Adtunk a válogatottnak egy Cseri Tamást és egy Szalai Attilát, akik az Eb-n is szerepeltek, utóbbi játékos pedig komoly karriert futott be azóta, de kiemelném még Szappanos Pétert is, aki nálunk kapta meg a bizalmat ahhoz, ami később a válogatott meghívóhoz vezetett.

"Ha minden igaz, ez volt az egyetlen mérkőzés, amikor Rebrov azonnal leültette a csapatát videózni"

Önnek mennyi az érdeme Szalai Attila karrierjében? Tóth László korábban nyíltan elmondta, hogy elvtelenül, sokszor érdemtelenül adták meg neki az esélyt Kövesden akkor is, amikor nem feltétlenül volt jó formában, ez pedig olykor még a klubon belül is szült vitákat. Ön melyik oldalon állt ebben a kérdésben?
– Egyáltalán nem szeretném kisajátítani magamnak Attila sikereit. Összességében a mezőkövesdi klub és azon belül is Tóth László segített neki rengeteget, hiszen hazahozta őt a Rapid Wien utánpótlásából, fiatalon nagyon bízott benne, aztán persze, amikor megérkeztem, én is igyekeztem hozzátenni a magamét az ő fejlődéséhez. Nagyon fontos időszak volt számára a mezőkövesdi pályafutás abban, hogy ő most itt tartson a karrierjében, erre is nagyon büszke vagyok, remélem, ő is pozitívan gondol vissza arra az időszakra. Valóban sokszor volt vita a stábon belül, hogy kinek kellene játszania, de ha egy mód volt rá, akkor mindig afelé billent a mérleg, hogy egy magyar, feltörekvő fiatalnak adjunk lehetőséget. Mivel én is a magyar fociban töltöttem az egész pályafutásomat, így, ha van lehetőség magyar fiatalt támogatni, akkor egy pillanatra sem hátrálok ki mögüle, de ez nem csak Attilára vonatkozik, hanem bárkire.

Talán nem tévedek nagyot, hogy az egyik, ha nem a legemlékezetesebb mérkőzés a Ferencváros elleni 3-0-s győzelem volt. Rebrov csapata akkor nagyon ritkán kapott ki. Sőt, összességében is háromszor győzte le az FTC-t a Kövesd edzőjeként, ami már csak azért is nagy teljesítmény, mert az Újpestnek ez 30 meccse nem sikerül.
– Utólag is jó visszagondolni arra a 3-0-ra. Minden tiszteletem Rebrov mesteré, akár a játékos, akár az edzői pályafutása is megsüvegelendő, és egy olyan Ferencvárosról beszélünk, amely abban a szezonban az EL-, a következőben pedig a BL-csoportkörbe jutott, az utóbbi évek egyik legerősebb Fradija volt.

Ez óriási dolog volt a mi életünkben. Ha minden igaz, ez volt az egyetlen mérkőzés, amikor Rebrov azonnal leültette a csapatát videózni, miután hajnalban hazaértek a kilencedik kerületbe. Úgy tűnik, valamit nagyon jól csináltunk, ezen a meccsen minden összeállt, mint Neónak a számsor a Mátrixban.

Ön általában higgadtan nyilatkozott a mérkőzések előtt és után. Öt éve, amikor két fordulóval a bajnokság vége előtt még a harmadik helyen álltak, majd jött az utolsó előtti fordulóban a DVSC elleni vereség, amikor is számos játékvezetői ítéletet kifogásoltak. Akkor nagyon kifakadt a tévében, azt mondta, nem tud mire gondolni, mint hogy ki akarják végezni a Mezőkövesdet. Utólag, hogy látja, akkor elvették tőlük a nemzetközi kupa esélyét?

Az egy elég drága nyilatkozat volt nekem, ha jól tudom, rekorder vagyok, nem tudom, fizetett-e azóta edző többet kétmillió forintnál egy nyilatkozata miatt. Nem volt olcsó véleménynyilvánítás. Ebből is tanul az ember: nem szabad úgy odamenni egy sajtótájékoztatóra vagy egy televíziós interjúra, hogy előtte megmutatják neked a vitatott szituációkat.

Utána kevésbé voltam kontroll alatt, de ez is egy tanulság volt. Azt azért nem mondanám, hogy elvették tőlünk a nemzetközi kupát, de voltak olyan ítéletek, amik befolyásolták az életünket. Akkoriban volt a COVID is, és nálunk Mezőkövesden nem volt 25 egyforma képességű játékos, mint mondjuk egy Fradinál. Két fronton is álltunk, és akkor még a Magyar Kupa oda-visszavágós rendszerben működött, amikor pedig újraindult a bajnokság, 11 mérkőzést játszottunk le egy hónap alatt, ami komoly kihívás volt számunkra. Végül nem sikerült felállunk a dobogóra, és az MK-döntőt is elveszítettük, így nem jött össze a nemzetközi kupaszereplés. Nem esett jól, de ami nem öl meg, az megerősít. Összességében azonban mindenképpen azt emelném ki, hogy ez volt a mezőkövesdi labdarúgás legsikeresebb éve.

A második kövesdi érája 2022 szeptemberétől tavaly februárig tartott. Ennek a szezonnak a végén esett ki a Kövesd az NB I-ből. Tóth László azt nyilatkozta nekünk, meglehetett volna a bennmaradás, ha Kuttor Attila marad a kispadon, mert csináltak már vele nagyobb bravúrt attól, mint amit akkor kellett volna. Egyetért vele?
– Éreztük magunkban az erőt ahhoz, hogy megoldjuk azt a feladatot is, úgyhogy egyetértek abban, hogy voltunk ennél nehezebb helyzetben is, például amikor első évembe oda kerültem. A vezetőség azonban úgy gondolta, hogy én már ezt nem tudom megoldani, mi Lacival ezt másképp éreztük. Nem engedték, úgyhogy innentől kezdve már csak találgatás marad, mi lett volna, ha…

"Ha majd nagypapaként visszagondol, meg fognak szépülni ezek az emlékek Cseri Tamás számára is"

Egy ZTE elleni 1-1 után menesztették önt, a szezon végén pedig Cseri Tamás azt nyilatkozta, hogy „Kuttor Attila elvesztette az öltözőt, és nem akkor, hanem már az első fordulóban, Debrecenben.” Ezt ön is így érezte?
– Ez Tomi véleménye, én nem éreztem így, de ezek szerint a szakmai igazgató és a klubvezetőség sem érezte így, mert akkor már az első fordulókban megváltak volna tőlem.

Azt is mondta önről Cseri, hogy „azt az időszakot szerettem a legjobban, amikor Kuttor Attila emberszámba vett. A vezetőedző ki akart rúgni a csapatból. Ugyan ezt nem közölte velem szemtől szembe, csak meg kell nézni, mennyi lehetőséget kaptam tőle az első kilenc mérkőzésen.”
– Én csak a köszönet hangján tudok beszélni Cseri Tamásról, a csapatkapitányom volt, a legtöbb játéklehetőséget neki adtam az NB I-ben Mezőkövesden. Azt gondolom, én is tudtam neki segíteni abban, hogy 30 éves kora felett válogatott játékos lehessen belőle.

Amihez az elmondása alapján mindenki gratulált neki, csak ön nem.
– Azért az furcsa lett volna, ha az első és egyetlen válogatott játékosomnak nem gratuláltam volna. Nem mennék bele komolyabban ebbe, én is csak találgatok, miért mondta ezeket Tamás. Talán lehetett benne egy kis sértődöttség, amiért az utolsó NB I-es szezon őszén kevesebbet játszott, de sajnos egy bokaszalag-szakadása volt, az alapozást szinte végig kihagyta, újra fel kellett építeni.

De még egyszer mondom, én senkire nem szeretnék dobálózni, csak az elismerés hangján tudok beszélni Cseri Tamásról és azt gondolom, ha majd nagypapaként visszagondol, meg fognak szépülni ezek az emlékek a számára is.

A Vasas az egyik példája, milyen nehéz még jó háttérrel, jó kerettel is feljutni az NB II-ből. Önnel ez sikerült. Hova teszi edzői karrierjében ezt a sikert?
– Mezőkövesden eltölteni ilyen hosszú időt és történelmet írva a legjobb három bajnoki helyezést elérni, illetve az első Magyar Kupa-döntőt lejátszani a Puskás Arénában, egy kiemelkedő dolog egy magyar edzőnek. De egy ilyen tradicionális klubnál edzőnek lenni, mint a Vasas, amely előtte és azóta is küzd azzal, hogy oda kerüljön, ahova a történelme predesztinálja, az is egy nagyon komoly siker. Főleg, ha azt nézzük, hogy pontrekorddal és +58-as gólkülönbségrekorddal jutottunk fel első helyen az NB I-be. Amiben különbözik a kettő, hogy a Vasast azért is vállaltam el, mert ma is az a vágyam, hogy az adott bajnokságban, minőségi játékosokkal olyan futballt mutassunk be, ami szórakoztató és amit lát az ember komoly kluboknál. A Vasasnál az eredmények önmagukért beszéltek, a lélekemelő pedig az volt, hogy olyan futballal jutottunk fel az NB I-be, ami megsüvegelendő.

26 meccses bajnoki veretlensége volt a Vasassal, 10 hónapig ki sem kaptak, majd az első NB I-es veresége után 2 héttel már nem a Vasas edzője volt. Ezt hogy élte meg?

Az ilyen dolgokat kell többek között kipihennie egy edzőnek. Nagyon nehéz volt. Átlag 550 passzunk volt mérkőzésenként az NB II-ben, ami nemzetközi szinten is komoly számnak számít, egy olyan úton indultunk el a Vasassal, olyan úton haladtunk, ami a történelméhez méltó volt.

Az NB I-ben öt döntetlennel és két vereséggel kezdtünk, úgy, hogy ötször mi szereztük meg a vezetést. Egy feljutó csapatnak azért akklimatizálódni kell, de én nem pánikoltam.

Itt egy másfajta sportigazgató-edző viszonyt élhetett meg, mint Kövesden Tóth Lászlóval. Nagy Miklós egy személyben volt tulajdonos, ügyvezető, sportigazgató. Ez a felállás mennyire volt kényelmes önnek?
– Abszolút jól működött ez a kapcsolat is. Miklós már akkor megkeresett, amikor kövesdi edző voltam, de ha az ember elvállal egy munkát, nem hagy ott csapot-papot, játékosokat, munkatársakat. Ezek után úgy alakult az élet, hogy végül csak a Vasas edzője lehettem, és összességében azt mondom, sikerült meghálálnom a bizalmat, az imént említett számokat és eredményeket tekintve.

Mennyire hálás feladat manapság NB I-es edzőnek lenni?
– Egy pár évvel ezelőtt nagyobb fluktuáció volt az NB I-ben és az NB II-ben is, most talán valamivel türelmesebbek a tulajdonosok is, de természetesen nem egy nyugdíjas állás. Együtt kell élni azzal, hogy az dönt, aki a zenészt fizeti. Benne van, hogy az edző úgy érzi, meg tudná oldani a problémát, de kívülről más látszik és más dönt, ezt el kell tudni fogadni.

"Nem az lebeg a szemem előtt, hogy én csak a Fradinak az edzője szeretnék lenni"

Ki volt a 3 legjobb játékos, aki a keze alatt dolgozott?
– Erre azért nehéz válaszolni, mert nem szeretnék senkit kihagyni. Hatalmas tisztelet van bennem a korábbi játékosaim iránt, akik értem harcoltak, jöttek utánam, próbáltak megfelelni nekem. Talán egyszerűsítsük le ezt a kérdést az adott korszakok meghatározó játékosaira. Az első mezőkövesdi időszakomból mindenképpen Cseri Tamást emelném ki, a vasasos érámból Berecz Zsombort, míg a második kövesdi szerepvállalásom idejéből Dino Besirovicot említeném. De mondhattam volna Szalait, Drazicot, Szappanost, Zivzivadzét is akár.

Bognár Györgyről már tudjuk, hogy utálja az xG-t. Ön mit érez, amikor ezt a kifejezést hallja? Idegesíti?
– Abban egyetértek Gyurival, hogy az edzői szakma nem számok és matematika. Én szeretem ezeket a statisztikákat abból a szempontból, hogy ha valamit gondol vagy érez az edző, annak a megerősítésére vagy cáfolására jók ezek a háttérinformációk. Viszont ezeket gyakran nem is a vezetőedzők használják, hanem a körülötte dolgozó stábtagok.

Mi az, amit megnéz a meccsek után a számok közül, és mi az, amit nem?
– Az xG-t például nem nézem. Azt szoktam megvizsgálni a meccsek előtt és után, hogy az a taktika, amit kitaláltunk az aktuális mérkőzésre, működött-e statisztikailag vagy sem. Ezt akár eredmény függvényében, vagy eredménytől függetlenül is meg lehet nézni. Lehet, hogy nyertünk, de nem tudtunk passzolni csak 200-at, olyan jó volt az ellenfél, vagy elterveztük, hogy labdabirtoklásban növünk az ellenfél fölé és passzoltunk 550-et, akkor bejött az az elgondolás, amit akartunk. Többnyire tehát arra használom ezeket az adatokat, hogy kitaláljam a stratégiát a következő mérkőzésre, utána pedig visszacsatolásra, hogy működött vagy sem. Persze van az embernek szeme, látja, érzi, de sokszor cáfolják vagy megerősítik ezek a számok ebben.

Tóth László azt is nyilatkozta önről, hogy biztos benne, a követő években olyan klubnál fog lehetőséget kapni, ahol cél az európai kupaszereplés.
– Természetesen ez lenne az ideális, ha egy ilyen lehetőség jönne, de egy edző számára sok olyan feladat van, ami örömet szerez. Ha valakinek komoly céljai vannak és olyan háttérrel rendelkezik, amivel meg tudja teremteni azokat a feltételeket, hogy minőségi, előremutató munkát lehet végezni, akkor az NB III-ban is megtalálhatja a számításait egy edző.

Nem az lebeg a szemem előtt, hogy én csak a Fradinak az edzője szeretnék lenni, mert ott található olyan kiemelkedő játékoskeret. A Mezőkövesd is eljutott arra a szintre, hogy minőségi játékosok minőségi játékot játszottak, ez nagyon sok helyen megvalósítható.

Diósgyőri, fehérvári és MTK-s játékosként volt toronymagasan a legsikeresebb. Edzőként viszont egyiknél sem dolgozhatott eddig. Volt valaha, hogy komolyabban felmerült a neve ezeknél a kluboknál?
– Érdekes kérdés, egyedül a Diósgyőr volt az, amely felmerült az elmúlt években. Valamiért a saját otthonában nem lehet próféta az ember. Még nem jött el az az idő, hogy ezeknél a kluboknál gondoljanak rám, de bízom benne, hogy egyszer majd ez változik.

Ön szerint milyen polcon helyezkedik most el edzőként Kuttor Attila az NB I-es klubtulajdonosok szemében? Mezőkövesden és a Vasasnál is sikeresen dolgozott, kevés klubnál fordult meg, azt sem lehet mondani, hogy az edzőkeringő részévé vált volna.
– Nem látom magamat kívülről, úgyhogy erre nehéz válaszolnom. Ami pedig az edzőkeringőt illeti, a magyar edzők piaca Magyarország, kevésbé vagyunk piacképesek külföldön, az NB I pedig csak 12 csapatos. Ha van egy jó szakember, aki felé elfogyott a türelem, majd nem sokkal később egy másik klubnál nevezik ki, az még szerintem nem nevezhető edzőkeringőnek, mert az a másik tulajdonos tisztában lehet azzal, hogy mire képes az az edző. A régi nagy edzőink is megfordultak jó pár magyar klub élén. Természetesen az gond, ha a munka sosem párosul eredménnyel és mégis kapnak újabb lehetőségeket egyes szakemberek, de ha van egy értékes tréner és valahol megköszönik a munkáját, majd elmegy máshová, az alapból nem gond. Ez egy ilyen szakma, nem 50 évet dolgoznak le egy helyen az edzők, mint régebben az emberek a gyárakban, itt folyamatosan változás van, meg kell újulni.