Fotó: facebook.com/Galatasaray

Légiósok: Sallai kikerült a Galata kezdőjéből, de volt minek örülnie; Schönék bő két hónap után nyertek idegenben

A Sallai Rolandot csereként bevető Galatasaray és a Schön Szabolcsot az első perctől foglalkoztató Bolton is 2-1-re nyert szombati bajnokiján.
Budai László 2025. január 4., szombat 19:07
Fotó: facebook.com/Galatasaray
A Sallai Rolandot csereként bevető Galatasaray és a Schön Szabolcsot az első perctől foglalkoztató Bolton is 2-1-re nyert szombati bajnokiján.
Szerző: Budai László 2025. január 4., szombat 19:07

Anglia

Szombat délután már 21. bajnokiját játszotta le Schön Szabolcs az angol harmadosztályú Boltonban, ahol - ahogyan eddig mindig - ezúttal, az Exeter ellen is kezdőként számítottak rá. A kilencszeres magyar válogatott játékos - aki a 22. percben sárgát kapott - a 70. percig volt a pályán, ekkor még 1-0-s hátrányban volt csapata, amely azonban két, hajrában szerzett találattal a maga javára fordította a találkozót. A Bolton 10. a bajnokságban, de több, előtte álló együttesnél is kevesebb meccset játszott. Schönék október 29-e óta először nyertek idegenbeli bajnokit.

Törökország

Hét, kezdőként végigjátszott bajnoki után Sallai Roland az előző fordulóban sárga lapos eltiltása miatt egyáltalán nem léphetett pályára a Galatasarayban, míg ma (szombaton) csak a cserepadon kezdte a Göztepe elleni találkozót. A magyar válogatott alapembere a 74. percben állt be, és azért így is volt minek örülnie, ugyanis a Galata 2-1-re megnyerte az összecsapást, és továbbra is magabiztos előnnyel vezeti a Süper Liget.

Olvastad már?
Kerkez zseniális győztes gólpasszt adott a PL-ben, négyet vágott a Manchester City - eredmények, videók
Kerkez Milos készítette elő a Bournemouth gólját, amely győzelmet ért a Premier League 20. fordulójában.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Paks/Vasas
Zimonyi Dávid
Honlapunk értesülései szerint Zimonyi Dávid távozhat a Paks csapatától.
Vasas
Könyves helyzete megoldódhat
A Csakfoci úgy értesült, hogy megoldódhat az 5-szörös válogatott támadó helyzete, honlapunk úgy tudja, hogy Könyves újra NB I-es lehet és vizsgálják annak a lehetőségét, hogy visszaszerződjön a Paksi FC-hez.
Szentlőrinc
Két játékostól is elköszöntek
Eldőlt, hogy a 26 éves szélső, Bíró Dominik és a 27 éves középpályás, Hleba Tamás a tavaszi szezont már máshol fogják megkezdeni, távozásukat bejelentette a klub.
Tovább az összes átigazoláshoz