Légiósok: Styles látványos fejes gólt szerzett, csapata pedig majdnem csodát tett - videó

A magyar válogatott középpályás 3-2-re hozta fel a Barnsley-t, amelynek az egyenlítés azonban már nem jött össze.
Budai László 2023. szeptember 20., szerda 8:18
A magyar válogatott középpályás 3-2-re hozta fel a Barnsley-t, amelynek az egyenlítés azonban már nem jött össze.
Szerző: Budai László 2023. szeptember 20., szerda 8:18

Borzalmasan kezdte a Callum Styles nélkül felálló Barnsley a Portsmouth elleni angol harmadosztályú bajnokit kedd este, a hazai csapat ugyanis bő negyedóra alatt háromgólos hátrányba került. A szünetben ezért hármat is cserélt a Barnsley menedzsere, érkezett többek között a magyar válogatott középpályása is.

A hazai együttes pedig szépen lassan kezdett visszakapaszkodni a találkozóba, Cotter már a 49. percben szépített, majd jött Styles, aki a 77. minutumban látványos fejessel hozta fel egy gólra csapatát. Az egyenlítés azonban már nem jött össze, így a Portsmouth örülhetett (2-3).

Styles gólja a mérkőzés összefoglalójában

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz