Papp Marcell, az amerikai egyetemi bajnokságot (NCAA) megnyerő Vermont Catamounts labdarúgójának célja, hogy első magyarként draftolják az észak-amerikai profi bajnokságba (MLS).
- Az NCAA bajnoki cím és az egész nemzeti bajnokság hatalmas dolog kint Amerikában. Az egész rendszer máshogy van felépítve, mert a sportolóknak az egyetemi bajnokság a kiinduló pont. Az első NCAA-győzelem a történelem során egy olyan kisebb államnak, kisebb egyetemnek, ahol én is játszom, egy akkora sikerélmény, mintha Magyarország Európa-bajnokságot nyerne - mondta az M1 aktuális csatornának Papp Marcell a bajnoki cím megszerzése utáni fogadtatásról. Hozzátette, rengeteg ember látogatott ki a négyes döntőre, valamint a finálé után is több ezer szurkoló várta a csapatot a közös ünneplésen.
A 23 éves magyar futballista az utolsó pillanatban döntött tavaly nyáron az átigazolásról, előtte pedig még azon is elgondolkodott, hogy abbahagyja a labdarúgást. Éppen ezért az utóbbi hónapokat egy "amerikai álomhoz" tudta hasonlítani, mivel korábban hosszú ideig nem akarta szerződtetni egyetlen magyar csapat sem.
Papp a Hegyvidék FC-nél kezdte pályafutását, majd a Ferencváros utánpótláscsapatában nevelkedett, megfordult a Fehérvárnál, a Budafoknál, a DVTK-nál és a Dorognál is, de a hazai első osztályban nem sikerült bemutatkoznia. Az NB II-ben viszont 38-szor pályára lépett.
A késői szerződtetése után teljes ösztöndíjjal érkezett a Vermont Catamounts csapatához, amellyel az egyetem történetének első konferenciagyőzelmét aratta. Az őszi szezonban és a rájátszásban összesen öt gólt rúgott és egy gólpasszt adott, majd a konferenciadöntőben és a nagydöntőben is betalált. Papp nem hagyott fel profi karrierjének építésével, és abban bízik, hogy a jövőben még ennél is nagyobb sikereket érhet el az Egyesült Államokban.
Van még egy szezonom az egyetemen, azt nyilván le szeretném játszani, és még jobb szezont futni, mint idén. Ez csapatszinten nehezebb, mivel mindent megnyertünk, de ugyanezt szeretnénk elérni. Egyénileg pedig egy ennél is jobb szezont szeretnék futni, hogy lehetőségem kapjak az MLS-ben. Az egyetemi csapatomból már két játékost is draftoltak, a New York City FC-be és a Coloradóba. Nekem az a célom, hogy első magyarként draftoljanak az MLS-be
- hangsúlyozta Papp Marcell.
(mti)