Hét éve beszéltünk utoljára, azóta történt "egy és más" a nagyvilágban. Akkor a Leeds United saját televíziójának dolgozott. Mit csinál ma és mit csinált az elmúlt években?
- Még mindig a Leedsnél dolgozom, szakértek és kommentálom a mérkőzéseket. A legtöbb klubnál az Egyesült Királyságban, különösen a Premiershipben, a legmagasabb osztályban szokás, hogy az ex-játékosok közül többen is ott vannak minden meccsen és a stadion úgynevezett társalgóiban vagy épp a VIP-ben és vezetői páholyokban beszélünk az előző mérkőzésről, vagy épp, hogy mit gondolunk, mi fog történni az aznapi találkozón. Van, hogy négy-ötszáz ember is néz minket a helyszínen, és ezt megcsináljuk a meccs előtt, alatt és után is. Néha előfordul, hogy valaki rosszat akar mondani a játékosról vagy az edzőről, de nekünk azért diplomatikusnak kell lennünk, nem a játékosok vagy az edző hibáztatása a lényeg. Szóval én ezt csinálom, de egy kicsit edzősködtem is, Londonban, ahol a családunk egy része él. Az egyik helyi csapatnál ismerem az edzőt és az elnököt is, és tartottam néhány edzést az U18-asoknak és az U21-eseknek is. És alapvetően mindez eléggé leköt engem. Emellett naponta elmegyek a szabadba egy-egy órát, hogy fitten tartsam magam, ahogy tettem azt anno Budapesten is - nyilatkozta a 65 éves Bobby Davison a csakfoci.hu-nak.
Járt azóta a magyar fővárosban, hogy távoznia kellett a Ferencvárostól?
Nem. És nem is tudom, hogy szívesen látnának-e ott vagy sem... De egy hétvégére mindenképpen visszamegyek majd, mert mi jól éreztük magunkat ott. A játékosokat, az embereket is megkedveltük. Csak nyilvánvalóan, amikor nem nyersz futballmeccseket, vagy nem azokat a játékosokat játszatod, akiket szeretnének, akkor nem kedvelnek és bekiabálnak dolgokat.
Ugyanakkor a szurkolók fizetik a pénzt a meccsért, így azt mondhatnak, amit akarnak. Én így látom a dolgot. Nem bújtam el, és nem mondtam, hogy „Ó, kérlek, ne kiabáljatok velem!”. Fizetsz a jegyért, így annyit kiabálsz, amennyit csak akarsz.
2018-ban azt mondta, "bármikor, akár holnap visszatérnék Magyarországra!" Miért nem jött ez össze végül? Voltak megkeresései, tárgyalásai?
- Nem, nem igazán volt komoly érdeklődés. De tartom, amit akkor mondtam, akár holnap visszamennék edzőnek Magyarországra, mert tényleg élveztem az ottani munkát.
Élveztem a játékosokkal való munkát is, még akkor is, ha nehéz volt megértetni néhány idősebb játékossal, mint Lipcsei Peti, hogy lassan eljött a fiatalabb futballisták ideje. Ő még mindig játszani akart, pedig már közeledett a karrierje végéhez. Nehéz persze ez, én is jártam ebben a cipőben, 40-41 évesen fejeztem be a játékot, és nehéz feladni. De néha nem veszed észre, hogy eljött az idő, hogy már nem tudod azt megcsinálni, amit fiatalabb korodban meg tudtál. Félre ne értsen, Lipcsei egy fantasztikus focista volt, de ha benne volt a csapatban, akkor két játékosom volt mellette, akik elvégezték helyette a kemény futómunkát, amellett, hogy Peti technikai képességei fantasztikusak voltak.
Én próbáltam rávenni őt is, hogy legyen az edzői stáb tagja, de ő valamiért ezt nem akarta, inkább futballozott. Persze, mindannyian tovább akarunk játszani, de azt hiszem, néha bele kell nézni a tükörbe, és azt kell mondani, hogy itt az ideje feladni, és le kell menni az edzősködés gyökereihez. Nem tudom, mit csinál most pontosan Peti, de szerintem nagyszerű edző lenne.
Edző is, az NB II-es Soroksárnál, a Ferencváros fiókcsapatánál. Az NB I-es esélyre még vár, ami nem könnyű egy ilyen, egy hazai klubhoz kötődő játékosmúlttal.
- Ó, az. Mindenki számára. Játszottam a Leeds Unitedben, játszottam a Derby Countyban, és ha bármelyikhez mentem, egyeseknek nem tetszett, hogy a riválisnál is voltam. És ez is hozzátartozik a dologhoz. Te annyit tehetsz, hogy 100%-ot beleadsz mindent, minden edzésen, minden meccsen. A szurkolók ezért fognak szeretni téged. De mindig lesznek olyanok is, akik meg nem. De akkor szomorú voltam, hogy nem lett belőle edző a Ferencvárosnál. Nem fogadta el, hogy valószínűleg itt az ideje befejezni a játékot, amit azért valahol megértek.
Mennyire követi figyelemmel a magyar focit?
- Néha igen, főleg a kiemelt híreket. Összességében egy kicsit elvesztettem a közelségemet, de igen, próbálom követni, mi történik Önöknél. Folyamatosan figyelem Magyarországon is, hogy milyen csapatoknak van esetleg szükségük edzőre.
Újpesten most inog a kispad...
Igen, az nem lenne mondjuk egy egyszerű történet... (nevet). Azt hiszem, ha lehetőségem lenne, a másodosztályba vagy az alsóbb osztályokba kellene mennem, és egy kis csapatot feljuttatni a felsőbb osztályba. Ez lenne az álmom.
Szívesen mennék külföldre, de csak Európába. Már csak a családi kötelezettségek miatt sem szeretnék messzebbre kerülni.
Mi a véleménye a magyar válogatott játékáról? Párszor az angolokkal is találkoztunk az elmúlt időszakban, a legemlékezetesebb meccsünk pedig alighanem Wolverhamptonban volt, ahol Marco Rossi csapata nyert 4-0-ra.
- Bevallom őszintén, pont nem láttam azt a meccset. De hogy meglepődtem-e? Egyáltalán nem. Mivel már nagyon-nagyon régóta vagyok a labdarúgásban, soha nem lepődöm meg, az ilyen dolgok megtörténnek a futballban.
Volt klubja, a Ferencváros szereplését is követi? A Fradi zsinórban hatszor lett bajnok és Európában is többször helytállt az elmúlt években.
- A Ferencváros továbbra is ez egy fantasztikus futballklub. Amikor a pályán nem mentek olyan jól a dolgok, akkor is mindenki ismerte a nevét. Számomra megtiszteltetés volt Magyarországra menni és ott edzősködni. És megtiszteltetés lenne bármelyik másik magyarországi klubnál is edzőnek lenni.
Akkor nem bánta meg soha, hogy idejött?
- Nem, dehogy. Nagyon szerettem Önöknél dolgozni. Fantasztikus volt. Úgy gondoltam, hogy nagyszerű lehetőség egy másik országban munkába állni, és más klubokat is megnézni, és látni, hogy mennyire jók, és mennyire szenvedélyesek a szurkolók.
Amit érdekesnek találtam, hogy az Egyesült Királyságban amikor győz a csapat, a drukkerek elfogadják a gyengébb játékot is. Magyarországon nem így volt. Ha megnyertük a meccset, de nem játszottunk jól, a szurkolók üvöltöztek a játékosokkal, amikor leszálltak a buszról. Ezt volt a legnehezebb megérteni.
Tartja a kapcsolatot valamelyik volt ferencvárosi kollégájával vagy játékosával?
- Mostanában nem igazán. Az akkori utódommal, Craig Shorttal néha. Az utolsó, akivel sűrűbben beszélgettem, az Nagy Ádám volt, akinek az edzője is lehettem még korábban. Tényleg, mondja is meg neki, hogy keressen majd, amikor tud!
Nagy Ádámról már évekkel ezelőtt is remek véleménnyel volt. Azóta a már Olaszországban futballozó középpályás 88-szoros magyar válogatott lett. Önt meglepi ez vagy sem?
- Amikor először láttuk, még jóval azelőtt, hogy válogatott játékos lett volna, úgy gondoltuk, hogy meg kell erősödnie ahhoz a poszthoz, ahol én is játszottam. Határozottan volt benne valami, és sokszor láttam olyan játékost, mint Ádám az Egyesült Királyságban, akiket túl korán engedtek el a futballkluboktól. Én pedig azt mondtam, hogy nem, ennek a fiúnak még két-három évre van szüksége, és akkor talán a legjobbat láthatjuk belőle. És így is lett, Ádám nagyon jól csinálta a dolgát. Aminek nagyon örülök, mert nagyszerű ember volt, nagyszerű hallgatóság és nagyszerű tanuló is volt egyben. Sokan félretették akkoriban, nem hiszem, hogy az emberek hittek benne. De ő hitt magában.
Egykori főnöke, Berki Krisztián 2022-ben elhunyt. Milyen emlékei vannak róla vezérigazgatóként?
- Erről értesültem, igen. Szomorú volt hallani a hírt és a halálának a körülményeiről is olvastam. Krisztián egy olyan ember volt, akinek mindent a maga módján kellett csinálnia. Nagyon erős akaratú volt, és a legjobb akart lenni mindenben, ezért mindenkivel meg akart küzdeni.
Híres és sikeres akart lenni minden téren, de amikor a dolgok nem mentek jól, azt hiszem, nem tudta, hogyan kell megbirkózni ezzel. Volt, hogy elmentünk és a feleségemmel hármasban együtt vacsoráztunk Krisztiánnal. És még ott, az étteremben a pincérrel is picit főnökösködő volt. Mondtuk is neki sokszor, hogy "nyugi, Krisztián", hogy ne legyen olyan kemény az emberekkel, akikkel együtt dolgozott a klubnál, legyen az a pályagondnok vagy egy hölgy akár.
Időnként nagyon, de nagyon nem volt korrekt velük. Máskor viszont nagyon jól bánt a kollágáival. Az, ahogyan elhunyt, különösen elkeserítő, mert amikor ott voltam, nem ivott, nem dohányzott, a megfelelő dolgokat ette. Észre kellett volna venni, hogy nagy a baj.
65 évesen milyen tervei vannak még a labdarúgásban?
- Csak a futballban tudom magam elképzelni. A lányom lent él Londonban a családjával, de mi valószínűleg visszaköltözünk Newcastle-be, északra. Volt már róla szó, hogy eseleg a környékbeli csapatoknál vállaljak munkát, ott Newcastle, a Sunderland, vagy a Middlesbrough is. Valószínűleg valamelyik ifjúsági csapat edzőjeként fogok dolgozni. Ezt szeretném csinálni. De segédedzőként is el tudnám magam képzelni valamelyik felnőtt csapatnál. Nem hiszem, hogy érdekelne most a vezetőedzői poszt. Kivéve, ha egy magyarországi csapat akarna foglalkoztatni...
