MK: A Vidi csak nehezen jutott tovább a Budafok ellen, büntetők után örülhetett a Paks, ajkai bravúr – eredmények

A MOL Vidi nehezen tudta legyőzni a Budafokot, hiszen a győztes gólra a 80. percig kellett várni, míg a Paks idegenben büntetőpárbajt követően legyőzte a Siófokot, az Ajka bravúrt ért el a Magyar Kupában.
Csakfoci Admin 2018. december 5., szerda 17:08
A MOL Vidi nehezen tudta legyőzni a Budafokot, hiszen a győztes gólra a 80. percig kellett várni, míg a Paks idegenben büntetőpárbajt követően legyőzte a Siófokot, az Ajka bravúrt ért el a Magyar Kupában.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. december 5., szerda 17:08

Budafok – MOL Vidi FC 1-2 (Oláh B. 43., ill. Nego 5., M. Scsepovics 79.)

A Vidi korán előnybe került, miután Hangya Szilveszter emelt Loic Nego elé, aki 11 méterről kapásból lőtt a kapuba (0-1). A folytatásban a fehérváriak nyomtak, helyzeteket dolgoztak ki, ám az újabb gólt nem ők, hanem a hazaiak szerezték: egy budafoki szöglet után Oláh Bálint közelről a kapuba kotorta a labdát (1-1).

A második játékrész 53. percében Hadzic hat méterről, de a kapu fölé lőtt, valamint a Budafok is próbálkozott becsülettel, miután Fekete lövését követően kellett Tujvelnek védeni. A hajrához közeledve a Vidi nyomott, ami a 80. percben góllá is érett: a jobb szélről érkező beadást Scsepovics becsúszva lőtte közelről a budafoki kapuba (1-2), majd Tamás is próbálkozott lövéssel, de célt tévesztett, így maradt a 2-1-es Vidi siker és a továbbjutás.

Siófok – Paks 2-2, büntetők után 5-6 (Tóth M. 6., Elek 69., ill. Gévay 44., Bertus 82. - büntetőből)

A Siófok és a Paks összecsapásán a hazaiak már a 6. percben megszerezték a vezetést, miután Tóth Martin kb. 25 méterről talált be a paksiak kapujába (1-0). A 44. percben egy bedobást követően a röviden a paksi játékosok megcsúsztatták a labdát, majd a hosszún érkező Gévay Zsolt az ötösről bepasszolta a labdát (1-1).

A fordulás után a 69. percben egy egy szabadrúgás után az üresen maradt Elek Bence fejelt a vendégek kapujába (2-1). A 82. percben Papp Kristóf lerántásáért büntetőt ítéltek a paksiaknak, amit Bertus Lajos értékesíteni tudott (2-2).

A kétszer tizenöt perces hosszabbításban nem született gól, így jöhetett a büntetőpárbaj, amit a Paks nyert 6-5-re és jutott tovább a legjobb 16 közé.

Ajka – MTK Budapest 2-1  (Nagy 40., - büntetőből, Horváth 68., ill. Kanta 8. - büntetőből)

Az MTK hamar megszerezte a vezetést, hiszen a 7. percben Vogyicska lábát találták el az alapvonalnál, büntetőt ítélt a játékvezető. A tizit a pályafutását Ajkán kezdő Kanta József értékesítette (0-1). A 22. percben kis híján kétgólosra is növelhette volna előnyét az MTK, azonban Torghelle az oldalhálót találta el, ahogy Kulcsár is kapura lőtt, de ő is célt tévesztett. A 40. percben némileg váratlanul Gengeliczki mellett elesett az ajkaiak játékosa, a bíró a büntetőpontra mutatott, amit aztán Nagy Mihály Krisztián belőtt, így 1-1-el mentek pihenni a felek.

A fordulás után Kulcsár tette próbára éles szögből Balogh kapust, de az ajkai hálóőr magabiztosan védett. A 66. percben Szelin beadása után Balogh ütötte ki a labdát, majd Katona lövése a rövid felső felett landolt. Két perccel később egy jobb oldali beadás után Horváthhoz került a labda, aki hatalmas bombagólt ragasztott a vendégek kapujába (2-1).

A hátralévő percekben a hazaiak őrizték az egygólos előnyüket, ami végül nem változott, és így a 2-1-es bravúros győzelemmel bejutottak a legjobb tizenhat csapat közé.

Korábban játszották

Budaörs - DVTK 5-3
Sényő - Ferencváros 0-4
Tiszaújváros – Honvéd 0-4
Iváncsa KSE – Haladás 2-4
Érdi VSE – Tarr Andráshida SC 0-0 (büntetők után 3-4)
Füzesgyarmati SK – Tiszakécske 0–1
Soroksár – Békéscsaba 2-0

Olvastad már?
MK: Öt gólt kapott és búcsúzott a Diósgyőr, Finnbogason vezette sikerre a Fradit – eredmények
A Diósgyőr méretes, 5-3-as zakóba szaladt bele a Budaörs vendégeként és búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől, míg a Ferencváros a második félidőben többek között a kupaspecialistának számító Finnbogason duplájával bejutott a legjobb tizenhat közé.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz