Nagyon jó hírt kaptak a magyar válogatott szurkolói vasárnap reggel, az UEFA hivatalos honlapján látható Magyarország-Törökország mérkőzés előtti keretben ugyanis ott volt Sallai Roland is, aki a párharc odavágóját sérülés miatt kihagyta.
Mindez "kellemes teher" lehet Marco Rossi számára, a törököket irányító Vincenzo Montella ugyanakkor komoly kihívással néz szembe, visszatért ugyanis az az Arda Güler, akit a drukkerek szerint vétek kihagyni a kezdőcsapatból.
Az olasz edző emiatt már többször kapott kritikát, a helyi lap, a Fanatik viszont megjegyzi, kevés az esély arra, hogy a Real Madrid játékosa az első perctől kezdve a pályán legyen. Kényszerűségből azonban Montellának is változtatnia kell majd, az Isztambulban gólt szerző Orkan Kökcü ugyanis eltiltás, míg Kaan Ayhan sérülés miatt nem segíthető a csapatot.
A török lap szerint így a válogatottuk védelmét Mert Müldür mellett Samet Akaydin, Abdülkerim Bardakci és Eren Elmali alkotja majd, Kökcü helyét pedig az a Ismail Yüksek veheti át, aki inkább védekezőbb felfogású, így viszont Hakan Calhanoglu többet léphet fel a támadásokhoz.
Montella utólag cserélt a keretén, behívta azt a Rayyan Baniyát, aki még sosem játszott a török nemzeti csapatban.



