"Mivel az új stadion fedett lesz, a nyolcvanméteres konzolokra, amelyek a tetőszerkezetet tartják, olyan óriási erő hat, amit le kell vezetni az alapozásig. A régi pilonok nem erre voltak méretezve, hiszen az egykori Népstadionnak nem volt tetőszerkezete.
Nagyon szerettem ezeket a pilonokat, de miután megvizsgáltattuk a Műszaki Egyetem Tartószerkezeti Tanszékével, kiderült, hogy öt-hat éven belül összeomlana az egész, márpedig a Puskás-aréna szavatossági ideje száz év. Továbbá készítettünk térszkenneléses módszerrel egy képet a Népstadionról – ez olyan, mint a gyógyászatban egy CT-felvétel –, hogy megőrizzük, legalább képben, az utókornak. De ez is megmutatta, hogy az összeomlás határán van az építmény.
Csak megjegyzem, hogy az utolsó tizenöt évben, amikor a fiaim kijártak meccsekre a Puskás Ferenc Stadionba, sohasem engedtem nekik, hogy a felső karéj közelébe menjenek, mert tudtam, hogy méretes betondarabok hullanak le róla" - mondta a Puskás-aréna tervezője, az Ybl Miklós-díjas építészmérnök, Skardelli György a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Így hát el kellett felejteni a „stadion a stadionban” szlogent.
– Igen, de az ikonikus pilonok megmaradtak, csak persze vadonatúj kivitelezésben.
(...) Miben egyedi az új Puskás-aréna?
– Például abban, hogy valamennyi ülésnél megvan a kilenc centiméteres átlátási érték.
Micsoda?
– Ez azt jelenti, hogy az UEFA megkívánja, hogy minden egyes néző szemének a síkja kilenc centivel az előtte ülő feje fölött legyen. Magyarán: hogy mindenki rendesen lássa, mi történik a pályán. Könnyen lehet, hogy a mi stadionunk az egyetlen a világon, amelyikben ez az elv maradéktalanul érvényesül. Mint ahogy egy másik követelménynek is szigorúan megfelelünk. Ennek az a lényege, hogy egyetlen ülésnek sem szabad kívül esnie azon a 190 méter sugarú körön, amelynek a középpontja a kezdőkörben van. Ha ugyanis azon a körön kívül is vannak ülések, azokat az UEFA nem számítja a hivatalos befogadóképességhez.
(...) Ott lesz november 15-én a Puskás-aréna nyitómeccsén?
– November 15-én? Hát nem 25-e, a magyar labdarúgás napja az átadás tervezett dátuma?
De igen, csak Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a múlt heti sajtóbejáráson kijelentette, hogy mivel november 15. UEFA-meccsnap, jó lenne lekötni egy ellenfelet arra a dátumra.
– Jó, hogy mondja. Merthogy a munkaterv így is roppant feszített, de majd megpróbálunk alkalmazkodni. Amúgy fantasztikus munkát végeznek a kivitelezők, most 1000-1200, a hajrában már naponta 1500-2000 ember dolgozik az építkezésen, le a kalappal a kivitelező konzorcium előtt.