Dárdai szerint Georges Leekens nincs könnyű helyzetben, mivel egy szétcsúszott csapatot kell újraépítenie.
- A magyar válogatottnál most sok minden szétcsúszott, Leekens nehéz helyzetbe csöppent - kezdte Dárdai Pál az mno.hu-nak. - Nekem is ez a nehéz sors jutott, szét volt esve a csapat. Mindent újra kellett építeni.
Ahogy néztem az utolsó barátságos mérkőzéseket, úgy láttam, a csapategység nem volt az igazi. Sok mindent fel kell most építeni, remélem, lesz rá ereje, rutinja.
- De ott az edzői stáb, aki ebben segít neki. Van egy keret, és azokhoz kell igazítani a játékrendszert. Hiába van ugyanis egy preferált játékrendszer, ha nincsenek hozzá megfelelő játékosok. Vannak edzők, akik nagyobb hangsúlyt fektetnek a taktikai fegyelemre vagy a rizikóra, van, aki belemegy az adok-kapok játékba. Utóbbinál meg kell vizsgálni, mikor érdemes belemenni. A magyar válogatott Bernd Strock ideje alatt ezt Svájc vagy épp Belgium ellen megtette, nem biztos, hogy jól jött ki belőle. Ilyenkor mindig az húzza a rövidebbet, akiben nincs annyi dinamika, rutin. Most Magyarországon lesz egy fiatal, tapasztalatlan társaság, akik előtt egy tapasztalt edző áll. Ez így hirtelenjében elég kevés, tehát ahhoz, hogy ez összeálljon – mi mást lehet tenni –, stabilizálni kell a védekezést, s abból megindulni.
A Hertha vezetőedzője nagyon fontosnak tartja egy világos futballfilozófia kialakítását.
- Kellene lennie egy filozófiának a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hogy mit akarnak látni, miért adják a pénzt. Ettől függetlenül a kluboknak lehet saját filozófiájuk, csak működjön!
Az nem jó, hogy az egyik edző így, a másik úgy dolgozik. Ráadásul az egyik meg tudja mondani a másiknak, hogy mit kéne csinálnia, és fordítva. Azonban mind a kettő lusta, a gyerek közben képzetlen marad, nem tud dekázni.
- Én tizenegy-tizenkét éves koromban a fülemen pörgettem a labdát, ahogy a fiaim is, manapság nem látom ezt. S mindez oda vezet, hogy a gyereknek a finom motorikus mozgások terén tizenöt éves korára lemaradása lesz. Majd, amikor bekerül a nyugati közegbe, ahol a nézők, a média, a pénz és a konkurencia miatt nyomáskényszer van rajta, akkor előjön, hogy fiatalon nem tanult meg úgy bánni a labdával, ahogy kellett volna. Továbbá nem futballozott abban a tempóban, amiben kellett volna. Mérkőzéshelyzetben az első labdaérintése kimegy az oldalvonalon túlra, ahogy a következő három is, ezután pedig jön a német gyerek, aki tudja, amit kell, mert betanulta.
El kellene dönteni: hosszú labdákkal játszunk és fejelünk, vagy rövid passzokra alapozunk, esetleg sprintelünk. Sprintelni nem tudunk, magas, erős fizikumú emberünk nincsen, marad a rövid passz. Erre épülnek filozófiák, ahogy régen is épültek.
- Valamit kéne tenni, hogy ezt a szellemiséget a gyerekek megtanulják, azzal nem fogják, ha a legjobb játékosnak a csapattársai előrerúgják a labdát, ő pedig gólt szerez, mert közben meg tízen állnak és néznek, és nem tanulnak meg futballozni. Nem tanulják meg például a kettő a kettő vagy a három a három elleni játékokat – így nem tudnak dönteni, a játékkészségük, a finom mozgásuk, a technikai tudásuk limitált lesz. Most olyan kritériumokat említettem, amit a játékos a labdarúgóórák számával az évek alatt összeszed. Kérdem én, hogy akarunk így kijutni Európa-bajnokságra vagy világbajnokságra?
Dárdai beszélt a jövőjéről is.
- Az előző szezonban volt két komoly ajánlatom Bundesliga-csapatoktól, de úgy érzem, most jó helyen vagyok. Kétezer méterre lakom az Olimpiai Stadiontól. Megfizethetetlen, hogy nem kell vonatozni, repülőre ülni, egyszerűen csak hazamegyek abba a házba, amelyben a gyerekeimmel élek mindennap. Nekem Berlin rengeteget adott, nem érzem, hogy most váltanom kellene. Meglátjuk, mit hoz a sors.
Előbb-utóbb úgyis seggbe rúgnak, s akkor egyszerűbb lesz. Jelenleg azonban bíznak bennem, nem kérnek számon, tehetem a dolgom, ezt pedig meg kell becsülni. Lehet, hogy nem én vagyok a legjobban kereső Bundesliga-edző, de az biztos: én vagyok az egyik legboldogabb.