A fiatal szakember őszintén beszélt arról, mi lenne vele, ha nem nálunk, hanem hazájában dolgozna, hogy miért nem ünnepelte a német U21 legyőzését, hiába akarta nagyon, és hogy miért nem örül, ha az egyik gyorsétteremben kávéznak a játékosai. Interjú a „kislányos” focira nemet mondó némettel.

Így beszél Boris magyarul - videó

Ritkaság, hogy egy külföldi edző egyáltalán magyarul tanuljon, hogy ilyen jól el is sajátítsa, használja is a nyelvet, mindezt alig több mint egy év alatt. Miért gondolta ezt fontosnak?

- Azért arról szó nincs, hogy beszélek magyarul. Tudok már bizonyos szavakat és kifejezéseket, de azért az nagyon távoli még, hogy mondjuk egy taktikai megbeszélést magyarul tartsak meg. A játék túl gyors ahhoz, ha a tolmácsnak kelljen mondania, hogy „jobbra” vagy „balra”, mire ezt lefordítja a játékosoknak meccs közben és bekiabálja, lehet, hogy már rég nincs ott a labda. Nyilván a játékhoz kapcsolódó szavakkal kezdtem, de a mindennapokban is hasznát veszem, akár itt, Telkiben, mondjuk ha rendelek magamnak egy kávét vagy elromlik a szobámban a lámpa, akkor azt azért el tudom mondani magyarul, hogy “ rossz a lámpa.” Szerintem a játékosoknak is jól esik, ha az anyanyelvükön hallanak bizonyos instrukciókat. Nálunk, a fiataloknál azért könnyebb a helyzet, mint az A-válogatottnál, mert 20-30-40 ezer ember előtt nem tudsz és nem is lehet végigkiabálni egy meccset, itt, mondjuk párszáz szurkoló esetében azért más a helyzet, itt minden jól hallható. Ez volt a fő ok, amiért tanultam és tanulok magyarul, pedig az Önök nyelve semmilyen másikkal nem kompatibilis… 13 hónapja itt vagyok, nem volt közelező, hogy megtanuljak, de ennyi idő alatt azért tanul az ember önkéntelenül is és hát érdekeltek is az új szavak. Kicsit olvasni is elkezdtem, nagyjából 700 szavas lehet a szókincsem, és elég sokat nézem az itteni sportcsatornákat is. Követem is a híreket, mert azért a csapatom nagyrészt az NB I-ben játszik, csak az MTK-ból van NB II-es játékosom. Például a sérülésekkel kapcsolatos híreket - sajnos mostanában volt belőlük elég.

Miért döntött úgy, hogy éppen Magyarországra jön dolgozni német edzőként?

- Itt kaptam állást. Először dolgozhatok külföldön, és hogy őszinte legyek, otthon ennyi idősen talán soha nem kaptam volna meg a lehetőséget, hogy például egy U19-es válogatott edzője legyek, Németországban szerintem a harmad-, vagy negyedosztályban tudtam volna csak dolgozni, mint vezetőedző. Pályaedzőként persze akár feljebb is. Nekem nem volt olyan játékosmúltam, mint például a német U21-et irányító Stefan Kuntznak. Ha lenne U12-es német válogatott, oda sem biztos, hogy hívtak volna szövetségi edzőnek, hiszen rengeteg a jó szakember. Eljöttem, megragadtam a lehetőséget, nyertünk az első hat meccsemből négyet, az rendben volt, együt csináltam az U19-et az U21-gyel, és Storck úr megkérdezte az év végén, hogy el tudnám-e képzelni, hogy én vigyem végig az U21 következő Eb-selejtezősorozatát. Én meg persze igent mondtam.

"Ilyen a Schalke 04-nél sincs"

És miután idejött, mit tapasztalt, meglepődött valamin?

- Azon, hogy milyen nagyszerűek a körülmények. Amit itt lát, Telkiben, a pályákat, az edzőtermet, a GPS-rendszert, olyat a német másodosztályban sem lát sűrűn, sőt, ilyen terem például a Schalke 04-nél sincsen. Soha nem dolgoztam egy szövetségnek, egy válogatottnak, így el sem tudtam képzelni, mi vár rám. Németországban például nincs is ilyen bázisa a válogatottnak, ide-oda utaznak a különböző meccshelyszínekre, nincs ilyen állandó bázisuk, mint nekünk Telki.

Bernd Storckot ismerte korábban is? Mi történt, amikor idehívta?

- Nem, akkor találkoztunk először személyesen, amikor idejöttem, hogy a munkáról beszéljünk. Büszke voltam arra, hogy rám esett a választása, hogy megkaptam ezt az esélyt, nyilván ideges is voltam persze. Az első meccsemen is a torkomban dobogott a szívem, pláne, hogy Andy Möllerrel jött, aki mindent megnyert pályafutása során és otthon a mai napig rajonganak érte.

És azóta, hogy itt van, változott valami, lát valami előrelépést?

- Szerintem igen! Az, hogy a csapatok folyamatosan nemzetközi meccseket játszanak, a játékosok mentalitásán is meglátszik, briliáns a hozzáállásuk, az, ahogyan az utolsó pillanatokig hacolnak a győzelemért, mint például Málta ellen. Még az előző selejtezősorozat végén kikaptunk ugyan Olaszországban, de kihagytunk egy 11-est, de aztán Svájc ellen már nagyon meggyőzőek voltunk mentálisan is. Néha a játékosok jobban reagálnak bizonyos helyzetekben, jobban állnak hozzá a dolgokhoz, mint a német fiatalok.

Akkor mi van az évtizedek óta hallott mantrával, mely szerint nem a lábakban, hanem a fejekben van a baj a magyar játékosoknál?

- Én nem így tapasztaltam. Sikerült kialakítani például a válogatottak „stílusát” (mondja magyarul Boris – a szerk.), ami eltér például az NB I-ben látottaktól. Képesek vagyunk már támadófocit játszani, nyomás alá helyezni az ellenfeleket, olyan dolgokat csinálunk, amelyeket nem feltétlenül tanultak meg eddig a játékosok a klubjaikban. Ezt át is kellett állítani a fejekben, mint ahogy azt is meg kellett ismertetnünk a játékosokkal, hogy nem feltétlenül baj, hogy ha hibázol a pályán, mert azt láttam, hogy sokan félnek a hibázás lehetőségétől is. Ha hibázol, nem dől össze a világ, ez csapatsport, ott van még kilenc mezőnyjátékos meg a kapus, akik azért is dolgoznak, hogy az esetleges hibádat kijavítsák - „segítség” ugye magyarul. Néha még azért mondanom kell, hogy ne féljenek a pályán egy-egy hibától, rossz passztól, hanem, hogy tanuljanak a hibákból, hogy legközelebb már jobban csinálják és hogy értsék meg, abban a pillanatban, amikor a pályára lépnek, ők a legjobb játékosok az országban az adott korosztályban. Látni a fejlődést, „futballokosak” a magyar játékosok, képesek a megfelelő döntéseket meghozni, ha hagyják őket. De mindig emlékeztetni kell őket a megtanult dolgokra, mert hajlamosak elfelejteni őket.

"Itt magasabb a szint, mint a bajnokságban"

Ennek is köszönhetően játsszák az Ön csapatai a legstílusosabb, legszemrevalóbb focit a válogatottak közül? – nem mi mondjuk, hanem több magyar fociszereplőtől is hallottuk.

- Storck úr alakította ki ezt az egységes stílust, ami már a nemzetközi színtérre edzi a játékosokat - ami egy másik szint. Itt többet kell nyújtani, például futómennyiségben, de nem csak méterekben kell gondolkodni, hanem a gyors futásokban, a sprintek számában is. Ehhez bátorság is kell, megfelelő hozzáállás. Idejönnek a játékosok egy normális edzettségi, erőnléti állapotban, de mi azt mondjuk, hogy ez rendben, erre rá kell még pakolni a válogatottaknál, mert ami itt elég, az nemzetközi szinten már nem, például egy Németország vagy Olaszország ellen. Ha egységesen, csapatként is játszunk emellett, akkor pedig képesek lehetünk például a németeket is legyőzni, ahogy az történt is. Itt, a nemzetközi porondon magasabb a szint, mint a bajnokságban – megkérdezheti a játékosokat is –, itt gyorsabbnak, erősebbnek kell lenni. Az összetartások azonban nem csak az edzésekről szólnak, a napi két foglalkozásból egy mindig elemzés, beszélgetés, videózás. Erre pedig nagyon nyitottak a játékosok, még ha néha számukra teljesen új dolgokkal is találkoznak.

Mennyire tipikusan német dolog, mennyire német ez a filozófia, módszer, amit próbálnak meghonosítani, vagy ahogy mondta, a játékosok fejében elültetni?

- Semennyire. Ha el tudod kapni a játékosok figyelmét, ha át tudod ültetni az elképzeléseidet a futballistáknál, akkor az mindenhol ugyanúgy működik. Néha azt szoktam mondani az edzéseken, meccseken a csapatnak, hogy ez „kislányos”. Ez azt jelenti, hogy nem tetszik, hogy egyik vagy másik játékos hátrafelé játssza meg a labdát, hogy túlságosan visszahúzódva, bátortalanul, túl óvatosan játszanak. Meg is szoktam kérdezni magyarul, hogy „miért kislányos?”, és akkor tudják, hogy természetesen nem arról van szó, hogy a kislányok bármivel is rosszabbak lennének, mint a fiúk, dehát egy férfinak bátrabbnak kell lennie, így nekik is váltaniuk kell, támadóbban kell fellépniük. Ez is egy módszer az elképzelések megvalósítására.

Zsótér Donát a csakfoci.hu-nak mondta azt nemrég egy interjúban, hogy Ön a legjobb edzője azok közül – Marco Rossi mellett –, akikkel eddig együtt dolgozott.

- „Köszönöm”. Donát tipikusan az a játékos, aki különleges szerepet tölt be a támadásokban, és akiért képesek a védekezésben a társak is sokat nyújtani, együtt dolgozva persze. Amíg olyan gólokat, gólpasszokat mutat be, mint Németország, Lengyelország vagy épp Málta ellen, addig a támadójátékával nem is kell nagyon foglalkozni. Viszont beszélni kell vele arról, hogy Vida Mátéval úgy kell együttműködniük, mint a Tom Cruise-féle Top Gunban a vezető vadászpilótának a „wingmannel", vagyis kisegítve egymást. Mondom neki hatszor, megcsinálja háromszor, de kérdezem, hogy mi van a másik három alkalommal a „wingmannel”, ő pedig válaszol, hogy „tudom, tudom”. Nagyon fontos ember a csapatban, de neki is meg kell még tanulnia pár dolgot.

Azt is mondta Zsótér, hogy már-már baráti viszonyt idéző közvetlenség van Ön és a csapata között, szinte bármikor, bármivel fordulhatnak Önhöz a játékosok.

- Tényleg ezt mondta? Húha…

Ez most jót vagy rosszat jelent?

- Persze, jó dolog, ha így látnak a játékosok. Nem is mondok rosszat rájuk, miért is tenném, hiszen ők a legjobbak ebben a korosztályban az országban. A csapatból több játékossal is szoktam beszélni a meccsek előtt, Kecskéssel, Lenzsérrel, Vidával például, miután egyeztettem Bernd Storckkal és Róth Antallal is, és néha kemény döntéseket is meg kell hozni, mert amíg például a németek ellen szinte mindenki lehetőséget kapott, addig egy tétmeccsen már más a helyzet, ott kimaradnak esetleg fontos játékosok is. De például olyan döntéseket is meg kell indokolni, hogy miért a 17 éves Szoboszlai a kezdő, és nem valamelyik rutinosabb társa, vagy hogy Málta ellen miért nem a megszokott szélsőkkel állunk fel. Hiszen egy támadóbb csapat ellen más erényekre van szükség, mint egy védekező felfogásban játszó ellenféllel szemben. De működik ez a dolog a csapat és köztem, sokszor állnak elő javaslatokkal a játékosok is, hogy gondoljak át bizonyos dolgokat akár.

Mennyire megszokott, hogy egy edző ennyire hagy beleszólást a futballistáknak?

- Ez nem csak egy olyan játék, hogy én vagyok a főnök, ti meg csináljátok meg, amit mondok, hajtsátok végre a taktikai utasításokat, és kész. Nyilván nem arról van szó, hogy a beleegyzésüket kérem a döntéseimhez, de sokszor érdemes odafigyelni a játékosok szavaira is. A végső döntést én hozom meg, én vagyok az edző, de oda kell figyelni rájuk, hiszen lehet olyan szituáció, hogy valaki kicsit fáradtabb vagy valahol kis fájdalmat érez, de nem szól, mert játszani szeretne, így ha a játéksokkal nem beszélgetnék egy ilyen információ például lehet, hogy nem jutna el hozzám.

"Ha lehet, ne a Mekiben kávézzanak"

Más, jobb ez az U21-es válogatott, mint a korábbiak?

- Nyilván volt egy váltás, fiatalabbak is kerültek a csapatba, de a korábbi játékosok közül többen, például Berecz, Nagy Gergő vagy Hangya is igazi profik voltak. Az a csapat játszott például döntetlent a portugálok ellen. Tudom, hogy az utóbbi években az eredmények nem voltak olyan jók ebben a korosztályban, de az okokat pontosan nem tudom, miért. Azt viszont igen, hogy bár „barátságos” vagyok, ahogy mondta, képtelen vagyok elfogadni a nekem nem tetsző dolgokat. Vannak jótanácsok, szabályok a játékosok felé, amiket mindenkinek kötelező betartani és büntetek, ha valaki - például - késik. Mindenki tisztában van vele, hogy nálam mik a játékszabályok és hogy azokat be kell tartani. Például hogy hogyan viselkedünk az idegenbeli meccseken, a reptéren, hiszen a címeres mez nem csak a pályán kötelez. Például az is fontos, hogy ha egy kávét isznak, akkor azt ne a McDonald’s-ban tegyék, mert sokan csak azt fogják látni, hogy a profi játékosok a "Mekiben" állnak sorban, de azt nem fogják tudni, hogy csak kávét vettek. Ezek is fontos dolgok. De egyébként ami a professzionális viselkedést illeti, nem volt eddig semmi gond ezzel az U21-nél sem.

És mi volt a gond a Málta elleni mérkőzésen, három nappal azután, hogy legyőztük a németeket?

- Pont erről beszéltünk a németországi mérkőzés kapcsán, mondtam is a többieknek, hogy teljesen mindegy, mi lesz az eredmény ott, a lényeg: Málta. Ha győzünk, ha döntetlen, ha kikapunk, a lényeg: Málta. Hogy miért? Mert a gyirmóti meccsen mi voltunk Németország és az ellenfelünk a magyar válogatott. Védekezni könnyű, azért is jöttek ide, hogy elvigyenek haza egy pontot. Összesen talán kétszer lőttek kapura. Nekünk közben támadnunk kellett, kockázatot vállalni. Mondtam a németek legyőzése után, hogy nem akarok ünneplést látni, regenerálódjanak, aztán repülünk haza és készülünk Málta ellen. Pedig annyira akartam volna ünnepelni, hisz’ mégiscsak legyőztem a saját országom sokkal esélyesebb csapatát, de nem lehetett! Mert ha kikaptunk volna Máltától, mindenki rajtunk röhögött volna. Ebből a szempontból például a törökök elleni selejtező sokkal könnyebb lesz majd, nekik kell majd jönniük, hogy aztán Cipruson megint az várjon ránk, mint a máltaiak ellen…

A fiatal játékosokkal, akik nem tudtak megragadni a nagyválogatottban, és nem is kerültek be már a lettek és a portugálok elleni keretbe, mi volt a gond?

- Az A-válogatottról nem engem kell kérdezni, ugyanakkor azt látni kell, hogy ez egy folyamat. Németországban is az a normális, ha 1-2 fiatalabb játékos be tud épülni a keretbe. Nem tudom, nem voltam ott Andorrában, az öltözőben, nem tudom pontosan, mi történt. De hozzá kell tenni, hogy valószínűleg nem is lettek volna meghívva mindannyian ezek a fiatal játékosok, ha nem lett volna annyi sérült az A-válogatottnál. De az, hogy akár Hangya, akár Nagy Dominik például oda tudott egyáltalán kerülni a keretbe, már pozitív dolog a jövőre nézve. Ez az egész történet nem a fiatalok ellen, vagy a fiatalokért szólt, hanem egyszerűen a sérülések miatt kellett ennyi fiatalt egyszerre behívnia a kapitánynak.

"Akkor 2 másodperc volt az átlagos ideje egy labdaérintésnek, ma 1"

Miért emlegetik folyton azt a külföldre igazoló fiataljaink, hogy egészen más a tempó, az iram, mint nálunk? Nem tudjuk ezt a különbséget végre csökkenteni?

- Azt hiszem, ez elsősorban a klubok dolga. Ugyanez volt Németországban is tíz évvel ezelőtt. Ott is változtattak a rendszeren, a filozófián, és évek alatt helyre áltt minden. Ott a spanyolok és az angolok, az ottani utánpótlás, az akadémiai rendszer volt a példa, megfigyelték, ott hogyan dolgoznak az utánpótlás-szakemberek. A legfontosabb: játssz gyorsabban! Akkor két másodperc volt az átlagos ideje egy-egy labdaérintésnek, ma már egy másodperc. Ilyen „egyszerű” ez. Tényleg a részletekben rejlenek a különbségek a német és a magyar utánpótlás-nevelésben. Ott már 6-7-8 évesen kezükbe veszik a gyerekfocisták fejlődésének irányítását, a valódi tanításukat. Fontos a technika képzés, és fontos az is, hogy általában nincsenek előirányzott eredmények, nincs eredménykényszer. Nagyon fiatalon nevelik már a játékosokat, mert 12-13 évesen ez már kései. Onnantól kezdve már a fizikai felkészítés kerül a középpontba. Már a gyereket is picit nyomás alá helyezik bizonyos feladatokkal - például azzal, hogy időre kell teljesíteniük egy-egy feladatot, - beléjük nevelik a csapatjátékot, hogy ne csak önállóan cselezgessenek, hanem hogy passzoljanak, passzoljanak és passzoljanak, épp mint a spanyoloknál.

Miért lett már 29 évesen edző?

- Súlyosan megsérült a könyököm kapusként, végül befejeztem a pályafutásomat és kapusedzőként is kezdtem el az edzői karrierem. Aztán voltam másodedző is. Úgy voltam vele, hogy gyorsan ki kell próbálni több pozíciót is, hogy kiderüljön, képes lehetek-e majd akár vezetőedzőként is dolgozni, ehhez viszont korán el kellett kezdenem a tanulást.

"Vezetőedzőként nem kapnék lehetőséget"

Most, 42 évesen pont beleillene abba a koncepcióba, ami zajlik a német futballban, azaz hogy akár 30 év körüli, fiatal edzőket is alkalmaznak nagyobb kluboknál akár. Ha holnap hazatérne, lenne esélye egy kiemeltebb csapatnál munkát vállalni?

- Vezetőedzőként? Biztos, hogy nem, pláne nem az első osztályban. Nincs még hozzá kellő tapasztalatom. Az tény, hogy a németek elleni U21-es meccs miatt picit ismertebb lett a nevem, de ez még nem elég. A piac tele van otthon kitűnő edzőkkel. Talán a harmadosztályban kaphatnék munkát, vagy másodedzőként picit feljebb.

Ön szerint nálunk, Magyarországon is elindulhat teljes gázzal majd ez a generációváltás az edzők között?

- Persze. Az edzőképzés egyre magasabb szinten van itthon is már. Németországban is váltottak, 10-15 éve egészen más, talán könnyebb is volt a pro-licenc megszerzésének módja, ma már ez egy 10 hónapos kurzust jelent az egyetemen. Sokkal nagyobb tudásanyagot kapnak az edzők. De változott a futball is, atletikusabb lett, gyorsabb, és új technológiák jelentek meg, mint például a GPS-rendszerek, sokkal több az elemzési lehetőség, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. És már Magyarországon is egyre inkább ez a helyzet.

És mikor láthatunk több magyar fiatalt Németországban? Kleinheisler példája is mutatja, hogy nem egyszerű bekerülni.

- Az ő helyzetével pontosan nem vagyok tisztában, mert csak a televízióban láttam játszani, de a mostani játékosaim közül azért Szoboszlai Ausztriában rendszeresen játszik, a 16 éves Beke Péter Hamburgba igazolt, úgyhogy van esély a Bundesliga közelébe jutni itthonról is, de nem könnyű a helyzet.

Akkor nem is tudna három játékost mondani, akinek esélye lehet majd a fiatalok közül a német topligába kerülni?

- Nehéz dologra kér. Ha megvan a kellő sebességed, agyad, mentalitásod a játékhoz, akkor eljuthatsz Angliáig, Németországig, bárhová. Vannak azért magyar tehetségek kint, mint például Balogh Norbert Olaszországban, vagy Sallai Roland, aki ugye egy BL-csapathoz igazolt. A válogatottak nyújtják ma itthon leginkább a kiugrási lehetőséget, itt lehet felhívni magukra leginkább a figyelmet.

Milyen a viszonya összességében Bernd Storckkal, és miben segít a sportigazgatónak / kapitánynak?

- Nagyszerű munkakapcsolatban vagyunk. Ő a főnököm, én pedig az U21-esek mellett a fiatalabb korosztályoknál is segítek neki, ha kell. De hogy milyen munkát végzek, azt inkább tőle kérdezzék. Neki és vele dolgozom, ha pedig nincs ott éppen, próbálom én is átadni az általa elmondottakat a többi edzőnek az U17-es, U16-os, U15-ös korosztályoknál. Amit pedig először ő elmondott nekem, miután Magyarországra jöttem, az éppen ez a filozófia, ez a rendszer volt, én pedig az első 3-4 napomat ennek a megértésére, megtanulására fordítottam, hogy aztán azonosulni is tudjak vele. Utána pedig igent mondtam. Ezt a tudást adtam át a játékosoknak aztán, és szerintem működik is a dolog.

Ezalatt a bő egy év alatt megvalósított mindent, amit erre az időszakra elképzelt?

- Azt hiszem, igen. Gyorsan eltelt ez az év. Szerettem volna tovább jutni az U19-es csapattal, de a csehek ellen az első 20 percben kihagytunk egy 11-est, aztán elkövettünk egy hibát, emiatt kikaptunk 2-1-re. Az U17-esek, Szélesi Zoltán vezetésével nagyszerűen szerepeltek, meg is valósították a szövetség azon tervét, hogy egy korosztályos csapatnak el kell jutnia a döntőig. Az U21-esek sajnos már az érkezésem előtt kiszálltak a versenyből az előző sorozatban. Összességében azt mondhatom, hogy igen, elégedett vagyok.

És miről, illetve meddig szólnak a tervei Magyarországon? Nyilván a szerződése lejártáig.

- Igen, az jövő nyáron lesz (nevet). Nem tudom, szeretek itt dolgozni, de sok mindenen múlik majd a további maradásom. Ami az U21-es válogatottat illeti, jó lenne majd a ciprusi meccs után is versenyben lenni a továbbjutásért. Aztán majd meglátjuk, hogy számomra mit hoz a jövő...

DUDÁS GÁBOR