Megtudtuk, kinek szólhatott Storck kritikája - megvannak az Andorra-meccs kimaradói

A magyar válogatott szövetségi kapitánya elsősorban a védelmet kritizálta, és van is komolyabb hiányzó a friss keretben. De két támadó is "száműzött" lehet.
Budai László 2017. augusztus 16., szerda 15:34
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elsősorban a védelmet kritizálta, és van is komolyabb hiányzó a friss keretben. De két támadó is "száműzött" lehet.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 16., szerda 15:34

Jelen állás szerint lettek személyi következményei az Andorra elleni vereségnek, legalábbis ha figyelembe vesszük a szövetségi kapitány korábbi nyilatkozatát és a behívott légiósokat.

Bernd Storck szerdán kihirdette a lettek és a portugálok elleni keretet, amelynél első körben a légiósokat nevezte meg. A szövetségi kapitánynál természetesen többen is érdeklődtek előzetesen - így honlapunk is a vele készült interjúban -, hogy mely játékosok behívásától tekint majd el, de a szakember türelmet kért, és azt mondta, ez majd a kerethirdetésnél kiderül.

Storck a védőket kritizálta

Nos, a légiósok kapcsán megvannak a nevek, kire is számít majd a következő két selejtezőn. Storcknak korábban elsősorban a védelemmel voltak gondjai, a meccs után azt mondta a Nemzeti Sportnak:

- Talán nem kellett volna ennyire megbízni egy-két játékosban. Ne szépítsük, néhányukban csalódtam. Felteszem a kérdés, hogyan fordulhat elő, hogy volt olyan védőnk, aki sárga lap nélkül játszotta végig az andorrai találkozót? Ha én ott vagyok a pályán, kőkeményen játszottam volna - nyilatkozta a kapitány.

Az akkori csapat védelmét a Bese, Vinícius, Lang, Tóth B. négyes alkotta.

- Bese lapot is kapott, most is ott van a keretben.
- A jelenleg nem kerettag Tóth Bence behívása akkor is egyszeri esetnek tűnt a sok sérült miatt, aligha rá gondolt.
- Marad a Vinícius, Lang kettős, ők mindketten lap nélkül hozták le a meccset. Előbbi jelenleg sérüléséből lábadozik, nem is lehetne ott a keretben, így a kapitány minden bizonnyal az Andorra ellen le is cserélt Lang Ádámra gondolt, amikor a fenti sorokat mondta, ő nem lesz ott a lettek és a portugálok ellen a pályán.

A Franciaországban játszó védőt egyébként edzője lecserélte a hétvégi bajnokin, az 54. percben, de arról nem jött hír, hogy erre sérülés miatt került volna sor, a csapat védekezése nem volt rendben, hiszen 4 gólt is kapott a Dijon.

Két támadó is "áldozat" lehet

Az Andorra ellen pályára lépett légiósok közül a kezdőcsapatból még egy játékos van, akinek most nem ment a meghívó, de a csereként bevetett labdarúgók közül is akadt olyan, akivel most nem számol Storck.

- a kezdők esetében ez a játékos Gyurcsó Ádám, aki a klubjában játszik, tehát nem sérült.
- a cserék közül Nagy Dominik akkor 69 percet játszott. Ő folyamatosan játékban van, a lengyel bajnokságban kiváló formában játszik, viszont a válogatott kapott gólja előtt ő adta el a labdát, ez alighanem szintén nyomot hagyott a kapitányban.
- Nincs ott a keretben a csereként beküldött Balogh Norbert és Sallai Roland sem, de ők nem igazán vannak játékban egyelőre a nyáron, esetükben inkább ez lehet a távolmaradás oka.

Olvastad már?
Több visszatérő is van Bernd Storck keretében - 13 légiós kapott meghívót
A magyar válogatott szövetségi kapitánya egyelőre a légiósokat nevezte meg a Lettország és Portugália ellen készülő keretből.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz