Az U21-esek edzője szerint nyernünk kellett volna - "Óriási lehetőségek maradtak ki"

Az U21-es válogatottat irányító Michael Boris szerint a helyzetek száma alapján meg kellet volna nyernünk a Svédország elleni Eb-selejtezőt. A szövetségi edző elmondta, kedden Cipruson győzelemmel szeretnének javítani.
Csakfoci Admin 2017. november 11., szombat 10:34
Az U21-es válogatottat irányító Michael Boris szerint a helyzetek száma alapján meg kellet volna nyernünk a Svédország elleni Eb-selejtezőt. A szövetségi edző elmondta, kedden Cipruson győzelemmel szeretnének javítani.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. november 11., szombat 10:34

Ahogy honlapunk is közvetítette és beszámolt róla, U21-es válogatottunk tegnap Európa-bajnoki selejtezőn 2-2-es döntetlent ért el Svédország korosztályos csapata ellen. A mieink Bíró Bence két góljával már 20 perc után 2-0-ra vezettek, a vendégek a hajrában egyenlítettek.

Az U21-esek szövetségi edzője, Michael Boris csalódottan összegezte a látottakat az MLSZ hivatalos honlapján.

- Csalódott vagyok, mert a helyzetek alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzéstAz első félidő nagyon jól sikerült, az történt a pályán, amit elterveztünk, nyilvánvaló volt, hogy a svédek változtatni fognak a játékukon. Ez meg is történt, ennek tudható be, hogy a fordulás után szervezetlenebb lett a játékunk, beszorultunk a kapunk elé, ám a nagyobb helyetek így is előttünk adódtak. A második félidőben három-négy óriási lehetőség maradt kihasználatlanul, így sajnos meg kellett elégednünk az egy ponttal. Szeretnénk kedden Cipruson javítani, és ott megszerezni a három pontot.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz