Hogyan néz ki a játékunk a gyakorlatban?

Marco Rossi kinevezésekor felmérte, hogy nemzetközi szinten miben lehet versenyképes a játékoskerete, és ennek megfelelően alakította ki nem csupán a játékrendszert, hanem az adott szisztémán belül alkalmazott taktikai feladatokat is.

Technikai képességeket tekintve több csoportellenfelünktől elmarad a válogatottunk, és ennek megfelelően a szakvezető azon játékhelyzeteket erőltette a kezdetektől fogva, amelyek lehetőséget teremtenek számunkra az erősebb ellenfelek ellenében is a hatékonyabb támadásépítésre.

A válogatott képes több játékrendszerben is futballozni. Elmondható, hogy az alkalmazott hadrendtől függetlenül a szakmai stáb célja a biztosabb, egyszerűbb, technikailag relatíve könnyebben kivitelezhető támadásvariációk, hiszen ezek biztonságot és magabiztosságot adhatnak játékosaink számára.

Soron következő ellenfelünk ellen idén június 6-án 1-0-s győzelmet arattunk, ahol 4-3-3-as felállásban játszott a magyar válogatott. Csakúgy, mint akkor, a walesi együttes nagy valószínűség szerint ezúttal is egy 4-2-3-1-es felállást választ majd.

Hogy az idegenbeli mérkőzésen, a sérülésektől tizedelt magyar válogatott milyen összeállításban és hadrendben fut ki a pályára, elképzelhető hogy csak az utolsó pillanatban derül ki. Az alábbiakban éppen ezért a szilárd védekezést biztosító ötvédős rendszerből, és a walesiek ellen már alkalmazott 4-3-3-as felállásból is kiemelek példákat.

Támadásépítés Rossi elgondolásában

Rossi az elmúlt időszakban egyaránt alkalmazta a 4-2-3-1/4-5-1, 4-3-3 vagy a 3-5-2-es játékrendszert.  Uruguay ellen is láthattuk ahogyan Rossi a mélyről építkező labdatartó játékost megtámogatva, közel tartja játékosait egymáshoz. Létszámfölényt teremtve lehetőséget ad arra, hogy labdabirtoklásnál mindig legyen társ akire támaszkodhat a labdatartó futballista, és támadásépítéskor  megszilárdulhasson a biztos labdajáratás a társak között.

A leszűkített területeken szorosan tartott futballisták könnyebben tudnak összjátékot, kombinációkat, háromszögeléseket kezdeményezni egymás között. Ez növeli a kreativitást és a kiismerhetetlenséget az ellenfél letámadó játékosaival szemben és biztonságérzetet teremt, amely mentálisan pozitív hatással van játékosainkra.

Labdakihozatal 4-3-3-ban. A pihentetett Lovrencsics kulcsszerepet kaphat Cardiffban.

Lovrencsics az egyetlen, aki a túlsó oldalon tartózkodik, szerepe kulcsfontosságú: egyrészt helyezkedésével letudja kötni az ellenfél egyes játékosainak figyelmét, ennek köszönhetően biztosan látszámfölényben marad a labdás oldalon az együttes. Másfelől lehetőséget ad a nyitásra, avagy a labda „gyenge” oldalra történő átforgatására, ahol átlagon felüli futóteljesítményének és teherbíró képességének köszönhetően lendületes támadást kezdeményezhet Magyarország.

Ugyanez figyelhető meg az alábbi ábrán, ezúttal 3-5-2-ben. Eltérő a handrend, de az elgondolás azonos. Lovrencsics az öt fős középpályássorban kap helyet, ennek köszönhetően ezúttal fentebb avatkozhat játékba.

Kérdés azonban, hogy összesen a válogatottban és klubcsapatában idén immáron 1600 percet pályán töltő játékos mennyire lesz energikus és friss ahhoz, hogy kellő hatékonysággal futballozzon.

A támadás felfejlődésének köszönhetően optimális esetben kreatív kombinációk segíthetik az akciót. A labdatartó játékost az ellenfél térfelén hasonló módon kell a társaknak kisegíteniük: megfelelő játékolvasásnak és elmozgásoknak köszönhetően megfelelő számú passzsávot kell felkínálniuk számára. Wales a legtöbb esetben egy 4-1-4-1-es formációra vált védekező fázisban, ezzel kíván létszámfölényes helyzetet kialakítani a középpályán.

Elképzelhető, hogy támadásépítéskor a mélységi irányítónkat és a felfutó szélsőinket is ki kívánják vonni a játékból a letámadó hazaiak, ezért több hatékony megoldásra kell felkészülnünk.

Támadásépítéskor a válogatott állandó fegyvere, amikor Dzsudzsák mélységbe visszalép és legtöbbször Szalait futtatja be (horvátok elleni egyenlítő gól) , vagy további támadóinkat, és általánosságban elmondható, hogy a kreatív szélsőtámadók akkor tudnak veszélyesek lenni, amennyiben ellentétes oldalon játszanak és befelé húznak. Az alábbi ábrán látható, ahogy mindkét szélső támadó a középcsatér irányába húz, miközben elmozgásuknak köszönhetően teret nyitnak a felfutó társak (elsősorban a jobb oldalon Lovrencsics vagy a belső középpályások) számára, akik csatlakoznak és növelik a variációs lehetőségek számát. Azzal, hogy a három támadó közelebb kerül egymáshoz, szintén nő a köztük lévő kombinációs lehetőségek száma, és lekötik a belső védőket. A belépő támadók, vagy az igazi erőcsatárként funkcionáló Szalai is képes a feljátszott labdát megtartani és az akció kibontakozását segíteni.

Amennyiben mindkét szélsőtámadó az erősebbik lábával megegyező oldalon játszik (bal lábas a bal-, jobb lábas a jobb szélen) akkor kimozognak a szélekre, amivel elvonják a szélsővédők figyelmét. A felszabadult területekre a belső középpályások és a szélsővédők illeszkednek be a támadást segítendő. A tizenhatosra betörő középpályásokkal és a három támadóval ebben az esetben öt játékos osztja meg a védelem figyelmét.

Az alábbi ábrán a játékosok - elmozgást és beindulást követően felvett - új pozícióit szürkével jelölöm.

Fontos kiemelni, ahogyan Wales rendre hatalmas bejátszandó területeket hagy a két védelmi vonala között, miközben igyekszik elzárni a támadásszervező játékosokat a támadóharmadban lévő csatároktól. Budapesten Pátkai gólja is annak volt köszönhető, ahogyan a fizikai adottságait kihasználni képes erőcsatárunk, Szalai egy előreívelt labdánál kibrusztolta a gól előtti lehetőséget.

Tipikus walesi hiba

Horvátország ellen tipikus walesi hiba vezetett a bekapott gólhoz, és ezt akár mi is kihasználhatjuk: a labda köré szerveződnek több esetben a letámadó játékosok. A labda elvonja figyelmüket, kilépnek a labdás emberre és gyakran szabadon hagyják az ellenfél felfutó, akciót követő játékosait. A letámadásuk ugyanakkor kellően agresszív tud lenni, amely zavarba hozhatja a labdát felhozó magyar védőket.

Wales gyakran alkalmazza a középcsatár Moore-ra feljátszott labdákat, aki ugyanakkor nem mindig tudja megtartani a játékszert a védők között. Amennyiben sikerül őt kikapcsolnunk, a szélsőtámadókra nem fogja tudni visszajátszani a labdákat, így nem lesz hivatkozási pontjuk a második hullámban érkező támadóknak.

A labdajáratás során, az egymáshoz közel helyezkedő futballistáink nem csupán támadásban bizonyulnak hasznosnak.  Ennek az elképzelésnek köszönhetően valójában megteremtik a negatív (támadásból védekezésbe történő átállás) átmenet hatékony előfeltételeit.

Labdavesztés esetén előnyt kovácsolunk abból, hogy játékosaink egyazon területen koncentrálódnak, és ez létszámfölényes helyzetet teremthet agresszív labdavisszaszerzési kísérlet során.

Több válogatott találkozón előfordul azonban, hogy játékosaink késve reagálnak, vagy nem szinkronban teszik azt. Rossi és a szakmai stáb tisztában van vele, hogy mi várható el a magyar játékoskerettől és ennek megfelelően osztja ki a személyre szabott taktikai feladatokat.

Csak semmi kockázat! – ez lehet a kulcs

Egyik ilyen szakmai érdekesség az, ahogyan a szövetségi kapitány utasítására biztonságra törekszik a nemzetközi szintéren több ponton sebezhető válogatott.

Ebben a megvilágításban Rossi nem várja el mindenáron a középpályássortól, hogy visszaszerezze a labdát. Elsődleges szempont, hogy az ellenfél labdatartó játékosát megakadályozza abban, hogy a védelmi vonalaink között beindíthassa társát. A középpályásaink elsősorban tehát a területek elzárását tartják szem előtt, és nem mindig vállalják fel a kockázatos egy-egy elleni játékot. Feladatuk az, hogy lehetőség szerint elzárják a passzsávokat. Nem véletlenül hagsúlyozom a fenti példákkal a létszámfölényes helyzetek megteremtését, amelyek kellő biztonságot adnak a válogatott tagjainak az ellenfél labdatartó játékosával szembeni agresszív beavatkozásra.

Védekező fázisban is rugalmas Rossi. Bár egy adott játékrendszer alapból meghatározza a védők számát, a modernkori futballban a sikeres együttesek minden egyes tagjai egyszerre veszik ki a részüket mind a támadásépítésből mind a védekezésből. Ezek alapján, tolódásos védekezésnek köszönhetően hol 3, hol 4 hol 5 védővel zárja le a területeket az ellenfelek elől.

Védekező fázisban azonos elveket vall a válogatott, mint támadásépítéskor. Amikor öt fős védelmi vonalat húz egy együttes (az alábbi példa egy 5-3-2-es pillanatnyi handrend) az alkalmazott felállás komoly hiányossága, hogy a három középpályás nem elegendő ahhoz, hogy lefedje és ellenőrzés alá vonja a középpályát, ahogy nem alkalmas arra sem, hogy állandó létszámhátrányban folytonosan labdát szerezzen.

Hatékonyságot és az ellenfél számára bejátszható területek elzárását elősegítendő, éppen ezért a labdás oldalon koncentrálódik a játékosok túlnyomó része.

Walesben reálisabbnak tűnik egy 5-4-1-es védekezési forma, amely megoldást nyújthat erre a problémára, és amelyet maga a szövetségi kapitány is előszeretettel alkalmaz. Az ábrán az egyik visszalépő támadónk mozgása látható. A csatár mozgását a nyíl, új pozícióját szürke pont jelöli.

Az ellenfél térfelén, agresszív letámadás esetén szintén a labdás oldalra összpontosul a figyelem. A szélső középpályás lép fel az ellenfél felfutó szélsővédőjére.

Amennyiben a szélső középpályás „blokkolva” van, a labdás oldalon lévő belső középpályás feladata kilépni a szélen felfutó szélsőhátvédre

Wales 4-2-3-1-es handrendjében sokszor két mélységi playmaker veti támadásba az együttest, legtöbbször Allan, Ampedu és Williams köti össze a védelmet a támadósorral.  Éppen ezért a magyar középpályássor reakcióideje, játékolvasási képessége alapvetően határozza majd meg, hogy lesz -e keresnivalónk a kinti márkőzésen.

Gyorsabban kell gondolkodnunk ellenfelünknél, ezzel zavarba hozhatjuk és kapkodásra késztethetjük az ellenfelet.

A mélységi irányító(k) kikapcsolása vagy állandó zavarása mellett a területek elzárása lesz a legfontosabb feladat a magyar válogatott letámadásakor. Nem adhatunk hivatkozási pontot és nem hagyhatjuk egy-egy elleni játékra kényszerülve belső védőinket sem Bale és társaival szemben. Kérdés, hogy a nagyobb intenzitást és futómennyiséget megkövetelő feladatot egyáltalán képes lesz-e véghezvinni a magyar együttes?

Klónozni a horvát védekezést?

A keddi mérkőzésre készülve komoly tanulsággal bírhat a magyar delegáció számára az, ahogyan egy hónappal ezelőtt Wales azonos felállást választva hazai pályán egy-egyes döntetlent ért el Horvátország ellen. A horvátok védekezési mechanizmusai hatékonyan müködtek egy-egy megingást leszámítva, és a magyarok elleni találkozón is hasonló felfogást várhatunk Ryan Giggs szövetségi kapitány legénységétől. Modricék nem engedték kibontakozni a kezdeményező hazai csapatot, miközben távol tartották egymástól a hazaiak kreatív labdarúgóit.

Ezt a feladatot kell tökéletesen kiviteleznie a magyar együttesnek, amennyiben szeretné, hogy keresnivalója legyen Cardiffban. Az alábbi ábrán világosan körvonalazódik a játékosok helyezkedéséből, ahogyan egy 4-1-4-1/4-5-1-es védekezési formát vesz fel Rossi csapata (lásd Zágrábban). Ez azonban csupán játék a számokkal. Amennyiben ilyen hadrendben védekezik a válogatott, de Wales nyomás alá tud helyezni bennünket, életveszélyes szélsői miatt bizonyosan olykor öt védővel fogunk védekezni. Ezt fentebb az ábrákkal már szemléltettem (9-11. ábrák).

Horvátország a szélekre terelte a játékot, ahol könnyebben hatástalaníthatóak a walesi próbálkozások. Több esetben alkalmazták azt a megoldást is, ahogyan szándékosan felkínáltak üres belső területeket a középpályán a felfutó walesi játékos előtt, majd hirtelen négy horvát középpályás kelepcébe csalta a teljesen elzárt, egyedül maradt hazai labdatartó játékost.

Konklúzió

Marco Rossi kinevezésekor a szövetség egyértelműen az Európa-bajnokságra való kijutást tűzte ki célul. Rossi szakmai felkészültségének és pedagógiai érzékének köszönhetően a magyar válogatott végig versenyképes volt csoportjában, és több hazai bravúrjának köszönhetően sorsdöntő mérkőzést játszhat Cardiffban. Horvátország vagy éppen az aktuális rivális Wales ellenében pozitív irányban indult e vállalkozás, amely az elmúlt időszak gyengébb teljesítményének folytán megbicsaklani látszik.

Emellett kiemelendő, hogy a magyar válogatott mindkét nehéznek igérkező idegenbeli mérkőzésén elhasalt erősebb riválisa ellen (Szlovákia elleni nyitó mérkőzésen és minősíthetetlen teljesítménnyel a horvátok elleni súlyos vereség alkalmával) így kérdés, hogy melyik arcát mutatja majd a ki-ki mérkőzésen? Fel tud-e nőni mentálisan a feladathoz, amely alapfeltétele annak, hogy a tervezett taktikai utasításokat végrehajtsa nyomás alatt?

Előljáróban érdemes leszögezni, hogy függetlenül attól, hogy kijut-e a magyar csapat az Eb-re vagy sem, reálisan értékelve tudása és játékereje nem predesztinálja egyértelműen a kvalifikációra. Marco Rossi nehéz örökséget cipel, hiszen a bravúrgyőzelmek és a hatékony szakmai munka ellenére amennyiben a kijutás nem sikerülne a válogatottnak, sokan kudarcként élhetik meg kapitányi regnálását. Dárdai Pál és Bernd Storck is erősebb kerettel vághatott neki a nagy feladatoknak. Marco Rossi szakmai munkáját megítélni éppen ezért nem lehet kizárólag a keddi eredményből kiindulva.

Arról nem is beszélve, hogy egy kudarccal záruló mérkőzés esetén is, még mindig ott van a Nemzetek Ligája, mint lehetőség az Eb-részvételre.

Kéri András Dániel

szakíró, futballelemző, futballszakember.hu