Éppen a hétfői nap folyamán jelezte a Csakfoci, hogy a Gyürki Gergely vezette Tatabánya minimálisan ugyan, de elmaradt a vezetőség által támasztott céloktól, ez azonban nem jelenti azt automatikusan, hogy mindenképp edzőváltás lesz az NB II újoncánál, hiszen a csapat játéka sokat javult a szeptemberi és az októberi teljesítményhez képest, ami az eredményességben is megmutatkozott.
Délután pedig el is dőlt, hogy a másodosztály legfiatalabb edzőjének és Dragóner Attila ügyvezetőnek is további bizalmat szavazott a klub - jelentették be a hivatalos oldalon.
– Bár a hat mérkőzés során a csapat végül nyolc pontot gyűjtött, az utóbbi hetekben mutatott javuló forma és fejlődés egyértelmű jelei arra ösztönözték a többségi tulajdonost és a főszponzort, hogy továbbra is bizalmat szavazzanak Gyürki Gergely vezetőedzőnek és Dragóner Attila ügyvezetőnek. Fontos hangsúlyozni, hogy a csapat jövőjét érintő döntés már az utolsó fordulót megelőzően megszületett, így a Békéscsaba elleni mérkőzés eredménye ezen nem változtatott. A vezetőség meggyőződése, hogy a stáb rendelkezik a tavaszi szezon sikeres szerepléséhez szükséges szakmai és mentális erőforrásokkal – olvasható a Tatabánya hivatalos oldalán.
A közleményben kiemelték, hogy a többségi tulajdonos és a főszponzor továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri a csapat teljesítményét, amennyiben pedig a jövőben jelentős formahanyatlás következne be, a vezetőség kész azonnali intézkedéseket hozni a klub érdekében.