A Csakfoci korábbi értesülésének megfelelően, a montenegrói válogatott Driton Camaj a KTE csapatában folytatja pályafutását, miután Kisvárdán lejár december végén a szerződése - írta a kecskeméti klubhonlap.
Camaj 1997. március 7-én született Podgoricában, pályafutását is helyben kezdte el. Egy rövid horvátországi kitérő után, hazájában az FK Decic, majd újra a Podgorica játékosa volt. Futballozott ezután a Lovcen és a Danilovgrad színeiben is, Montenegróban 116 mérkőzésen 12 gólig jutott a támadószekció szinte minden pontján bevethető játékos. 2020 augusztusában lett a Kisvárda futballistája, a klubbal NB I-es ezüstérmes lett, illetve megmutathatta magát a nemzetközi porondon is ezt követően. A korosztályos válogatottakat végig járta, végül 2022-ben meghívták a montenegrói A-válogatottba. Hazáját eddig 21 alkalommal képviselhette címeres mezben, két gólt és négy gólpasszt is jegyezve.
Camaj szerződése december 31-én jár le Kisvárdán, így a játékos szabadon igazolható futballistaként csatlakozik Gera Zoltánékhoz januárban. A szabolcsiak színeiben összesen 147 tétmérkőzésen lépett pályára, 29 gólig és 21 gólpasszig jutott.
– Nagyon sok jót hallottam a klubról korábbi csapattársaimtól, akik játszottak már itt. Izgatott vagyok és várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát ebben a kitűnő közösségben. Megtisztelő lesz, hogy egy olyan edzővel dolgozhatok, mint Gera Zoltán, aki legenda a magyar labdarúgásban. Azért jöttem, hogy segítsek, szeretnék magamból mindent kiadni az edzéseken és a meccseken. Nem egyszerű a szituációnk, de hiszek benne, hogy ezen közösen a szurkolóinkkal tudunk változtatni tavasszal, és megőrizzük a helyünket az NB I-ben – mondta Camaj.
Már javában pörög az átigazolási piac, ide kattintva biztos, hogy semmiről nem maradsz le.