Eldőlt, hol folytatja pályafutását az ETO FC Győrtől távozó Nenad Lukic: a támadó visszatért hazájába és a szerb élvonalban szereplő Spartak Subotica együtteséhez igazolt - jelentette be a klubhonlap, ahol az is olvasható, hogy a játékossal másfél éves szerződést kötöttek, ez pedig további egyéves hosszabbítási opciót is tartalmaz.
A kétszeres szerb válogatott támadó 2024 januárjában igazolt az akkor még másodosztályú győriekhez, akiknél összesen 17 mérkőzésen 3 gólig jutott. Lukic a mostani idényben az NB I-be feljutó ETO első négy bajnoki mérkőzésén pályára lépett, ezt követően egyszer még szerepelt a meccskeretben, szeptember óta viszont az NB III-as tartalékcsapatba száműzték.
A Honvédnál is megfordult csatár egy múlt heti nyilatkozatában elárulta, hogy nézeteltérés alakult ki a győri sportigazgatóval, ezért távozott. Lukic korábban 161 mérkőzésen lépett pályára a szerb élvonalban, legutóbb a Topolyát erősítette hazájában, akkor gólkirályi címet is szerzett. A Spartak Subotica jelenleg húsz fordulót követően a 13. helyen áll a bajnokságban.