Fotó: honvedfc.hu

MLSZ: A Honvédtól érkezett az utánpótlás-válogatottak vezetője, Kemenes is munkát kapott - fontos változásokat jelentettek be

A legutóbb a Budapest Honvédnál szakmai igazgatóként dolgozó Fehér Péter az MLSZ-nél folytatja a munkáját az utánpótlás-válogatottak élén. Kemenes Szabolcs az U18-as válogatott edzője lett.
Nyikes Zoltán 2024. június 17., hétfő 10:30
Fotó: honvedfc.hu
A legutóbb a Budapest Honvédnál szakmai igazgatóként dolgozó Fehér Péter az MLSZ-nél folytatja a munkáját az utánpótlás-válogatottak élén. Kemenes Szabolcs az U18-as válogatott edzője lett.
Szerző: Nyikes Zoltán 2024. június 17., hétfő 10:30

Fehér Péter 2023 januárjában vette át Kispesten a Magyar Futball Akadémia vezetését, majd fél év „alapozást“ követően a 2023/24-es volt az első teljes szezonja, amely során már nemcsak az akadémia, hanem az NB II-es Honvéd szakmai igazgatójaként is dolgozott, ezúttal pedig hivatalossá vált, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnél folytatja a munkáját az utánpótlás-válogatottak élén.

Több változás is történt az utánpótlás-válogatottak szakmai stábjaiban. Távozik a szövetségtől Babó Levente, aki legutóbb az U18-as válogatottnál dolgozott, és elfogadta a Puskás Akadémia ajánlatát. Helyére Kemenes Szabolcs érkezett a szövetséghez, valamint az eddig utánpótlás-válogatottak vezetőjeként dolgozó Németh Antal saját kérésére szövetségi edzőként folytatja a munkáját az U17-es válogatott élén, az ő helyét Fehér Péter veszi át írja az mlsz.hu.

– Megtiszteltetésként éltem meg, hogy az utánpótlás-válogatottak vezetőjeként dolgozhattam a szövetségnél, de már a kinevezésemkor tudtam, hogy hosszú távon edzőként szeretnék dolgozni, és ezt annak idején a sportigazgató úrral is megbeszéltem. Úgy éreztem, hogy két és fél év után most jött el az idő arra, hogy váltsak. Miután Gera Zoltán távozásával átrendeződtek az utánpótlás-válogatottak szakmai stábjai, abban maradtunk, hogy a következő idénytől én veszem át a 2008-as korosztályt. Nagyon várom már, hogy nyártól az U17-es válogatott vezetőedzőjeként felkészítsem a csapatot az Eb-selejtezőkre – nyilatkozta Németh Antal.

A következő idényben az U15-ös válogatottat Szalai László, az U16-ot Szabados József, az U17-et Németh Antal, az U18-at Kemenes Szabolcs, az U19-et Jeremiás Gergő, az U21-et pedig Szélesi Zoltán irányítja.

Az utánpótlás-válogatottak vezetője Fehér Péter lesz, aki 2023 januárjában vette át a Magyar Futball Akadémia vezetését, majd később a Budapest Honvéd szakmai igazgatójaként dolgozott. Az UEFA Pro licences szakember pályafutásának jelentős részét a dán FC Nordsjaellandnál töltötte, ahol az U19-es csapattal dán bajnoki címet is nyert. Fehér Péter másodedzőként tevékenykedett a Superligában, illetve vezetőedzői feladatokat is látott el a dán másodosztályban. Olyan dán labdarúgók dolgoztak a kezei alatt, mint Jores Okore, Emiliano Marcondes, Matthias Jensen és Marcus Ingvartsen, akik később a topligákban, illetve a dán válogatottban kaptak szerepet.

– Elsődleges célom megismerni a kollégákat és a szövetség munkáját. Ami a szakmai céljaimat illeti, mindenekelőtt egy kis jó kedvet és büszkeséget szeretnék vinni az itthoni játékba, hogy ne felejtsük el, mi az egésznek a lényege, hiszen a foci egy játék. Jó kedv és pozitivitás nélkül nem lehet sportot űzni, a sport alapvető tulajdonsága, hogy hibákkal jár együtt. Amennyiben leragadunk ezeknél a hibáknál, akkor nem tudunk tovább fejlődni. Dániában mindenki előrefelé tekint. Ezt a hozzáállást és mentalitást szeretném a hazai futballkultúrába átültetni, hogy tanuljunk meg minél gyorsabban túllépni a hibáinkon. Az egységes gondolkodás, a szenvedély, valamint az elhivatottság köré építem a munkámat. Az egységes gondolkodás a legfontosabb! Itthon a tapasztalataim szerint túl sokat beszélünk az egyénről, pedig az egyén csak akkor működik, ha megvan a csapategység. Amennyiben sikeres a csapat, akkor lesz sikeres az egyén is. Ezen elvek alapján olyan játékosokat nevelhettem ki, támogathattam a kollégáimmal együtt, akik később a Bundesligában és a Premier League-ben kötöttek ki – nyilatkozta Fehér Péter.

– Az utóbbi években szervezettebb és tudatosabb lett az utánpótlás-csapataink játéka, erre lehet építeni a jövőben. Pétertől ugyanakkor egyértelműen azt várjuk, hogy hatékonyságban és eredményességben is lépjünk előre, amiben sokat segíthet a nemzetközi tapasztalata, valamint az, hogy a Honvédon keresztül megismerte a magyar utánpótlást is – tette hozzá Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója.

Olvastad már?
Fradi: A Basel kezéről csaphatják le a fiatal középpályást a zöld-fehérek
A legutóbbi idényt a svájci másodosztályban töltött Isaac Pappoe szerződtetésére is jó esély van az FTC-nél.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Újpest
Német BL-csapatnál a távozó
A hazatérő középpályás egykori nevelőklubjánál kötött ki végül.
Tovább az összes átigazoláshoz