Fotó: www.kisvardafc.hu.

NB I: "A Paks stílusa megváltozott azóta, hogy Bognár György a vezetőedző" - ezt várják a csapatok

Az NB I 11. fordulójának nyitómeccsén a harmadik helyen álló Kisvárda fogadja a második Paksot. Így várja a találkozót a két fél.
Nyikes Zoltán 2020. november 20., péntek 16:28
Fotó: www.kisvardafc.hu.
Az NB I 11. fordulójának nyitómeccsén a harmadik helyen álló Kisvárda fogadja a második Paksot. Így várja a találkozót a két fél.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. november 20., péntek 16:28

NB I, 11. forduló

Kisvárda–Paksi FC (20.00)

Supka Attila (Kisvárda): – A Paks stílusa megváltozott azóta, amióta Bognár György a vezetőedző, nem kontrákra rendezkednek be, hanem direkt támadófutball jellemzi őket. Gólerősen játszanak, ez óvatosságra kell, hogy intsen bennünket, ugyanakkor nem hiszem, hogy változtatni kellene a stílusunkon, ugyanabban a harcmodorban kell futballoznunk, ahogy eddig is. Fontos, hogy hazai pályán is legyenek győzelmeink, illetve az első körtől is győzelemmel szeretnénk búcsúzni, annak tudatában is, hogy még van egy elmaradt mérkőzésünk a Fehérvár ellen. (www.kisvardafc.hu)

Hahn János (Paks, csatár): – Menni kell tovább, csinálni, amit eddig, és mindent meg kell tennünk a győzelemért. Természetesen szeretnénk egy újabb sikert behúzni, már csak azért is, mert Kisvárdán még nem tudtunk nyerni. Biztos, hogy kemény kilencven perc vár majd ránk, hisz’ akárcsak mi, ellenfelünk is jó szériában van. Ezzel azonban nem törődünk, próbáljuk továbbra is ugyanolyan eredményesen hozni az új játékstílusunk, azzal együtt pedig a három pontot. Persze szeretnék ismét betalálni, tovább növelni góljaim számát, de sokkal fontosabb, hogy ismételten csapatként legyünk sikeresek, és kiváló, nyugodt helyen zárjuk a bajnokság első harmadát. (www.paksifc.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
DVSC
Máté reagált esetleges leváltására
A DVSC vezetőedzője nem nagyon gondolkodik azon, hogy veszélyben-e a munkája, csak segíteni akar a Debrecennek.
Tovább az összes átigazoláshoz